Keresés
Close this search box.

Fordítsuk vissza az idő kerekét!

//

A testi-lelki jóllét, a külső-belső egészség, a csontok, ízületek, az izomzat és a belső szervek tökéletes működése, illetve hajunk és bőrünk állapota nagyban függ attól, hogyan bánunk magunkkal, hogyan táplálkozunk, mennyi időt és figyelmet fordítunk a „karbantartásra”, azaz a rendszeres testedzésre, pihenésre, alvásra és a szépségápolásra.

Stresszkezelés – sport – táplálkozás

A fiatal vagy fiatalos külső, a harmonikus megjelenés – szervezetünk mindenkori állapotán túl – nagyban függ a lelki tényezőktől is. Egyes kutatások szerint a tartós „érzelmi hullámvölgyek” miatt valós életkorunknál akár 5 évvel idősebbnek is tűnhetünk. Az állandó szorongás ugyanis növeli a kortizolhormon mennyiségét a szervezetben, ami gyulladásokhoz vezethet, egyben csökkenti a bőr és a mozgásszervek számára is fontos kollagén termelődését.

Ennek nyomán bőrpír és aknék alakulhatnak ki, a bőr petyhüdtebbé, a szem táskássá válik. A gyulladás csökkentésére javasolt antioxidánsokban gazdag ételeket, például bogyós gyümölcsöket, citrusféléket és spárgát fogyasztani.

Tudjuk, hogy az A-vitamin csökkenti a szárazságból eredő apró ráncokat és javít a bőr feszességén. A-vitaminban (pontosabban béta-karotinban) gazdag táplálék például a sárgarépa, a brokkoli, a zeller, az áfonya, a kelkáposzta, a paraj, a sütőtök, a petrezselyem, a máj és a tengeri halak. Utóbbiak Omega-3 tartalma nemcsak „okosabbá”, de szebbé is tesz, ugyanis hozzájárul a bőr hidratáltságához, feszességéhez. A tengeri halak mellett lenmagolaj vagy étrend-kiegészítő formájában is fogyaszthatjuk.

Legyen emellett mindannapos tevékenységünk a stressz kezelése, levezetése – ebben számos módszer segíthet a rendszeres testedzéstől, esetleg jógától a meditációig vagy az aromaterápiáig.

Szépüljünk!

Az arctisztítás este, lefekvés előtt kihagyhatatlan lépés. Fontos a bőrt irritáló napi szennyeződések, baktériumok ésa maradék smink eltávolítása, hiszen ezek eltömíthetik a pórusokat, pattanásokat, gyulladt piros foltokat okozhatnak. Mivel 40 éves kor fölött csökken a bőr faggyútermelése, reggel ne végezzünk szárító hatású arctisztítást! Évszakonként legalább egyszer vegyünk részt kozmetikai arctisztításon, bőrfiatalításon!

UV-védelem – Az UVA-sugárzás nemcsak a bőrdaganatok kialakulásának esélyét növeli, de a ráncosodás, a bőr öregedésének is fő faktora. Jó megoldás, ha a nappali arckrém eleve tartalmaz fényvédőt.

A száraz bőr kellemetlen velejárója a viszketés, esetenként hámlás. Ráadásul elvesztheti védelmi funkcióját a külső behatásokkal (például dezodor hajtógáz, kozmetikumok tartósító anyagai) szemben. Állapotát az étkezés minősége, a használt testápolók, sőt a lelki tényezők is befolyásolhatják. Emiatt speciális gondozást, táplálást igényel, hiszen nemcsak fénytelenebb, de emiatt idősebbnek is nézünk ki.

Fiatalodjunk!

Az arc mimikája, a csökkenő kollagéntermelés, a külső környezeti hatások és rossz szokásaink is hozzájárulnak ahhoz, hogy a bőr öregedni, ráncosodni kezdjen. Amennyiben a biológiai kor fiatalabb, mint ahogy kinéz a bőr, a folyamat megfelelő kezeléssel többnyire visszafordítható.

Ha rendszeresen karbantartjuk a bőrünket, az idősödés látható jelei jelentősen csökkenthetők, a fiatalosság sokáig megőrizhető.

Ne feledkezzünk ela bőrön testszerte egyéb okbólpéldául allergia, túlsúly, hormonális változások, keringési, érrendszeri problémák miatt – megjelenő eltérések megfelelő külső-belső kezeléséről! Ide tartozhat például a bőrbetegségek, seprűvénák, visszerek, a várandósság vagy jelentős túlsúly miatt kialakult striák célzott kezelése.

Aludjunk!

Végül, ami a szép és egészséges bőr fenntartása, az öregedés nyomainak megelőzése szempontjából semmivel nem helyettesíthető: a rendszeres és kielégítő pihenés, éjszakázás helyett elegendő alvás! Ne spóroljunk tehát ezzel időhiány miatt, hiszen hosszú távon meghatározza külső megjelenésünket és egész szervezetünk mindenkori állapotát!

Peterman Krisztina
gyógykozmetikus mester
dermatica.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!