Keresés
Close this search box.

Jön a GYEREKNAP!

//

Sok szülő igyekszik emlékezetessé tenni gyermekeinek ezt a napot akár különleges programmal, akár különleges finomságokkal. Igen sok családban azonban minden napot gyereknapnak minősíthetnénk, nagyjából az történik, amit a gyerek akar, kiharcol magának, például nem eszi meg a szülők által készített egészséges ételeket, így ráhagyják, mondván: „mindegy, csak egyen valamit”. Ezzel viszont nagy hibát követnek el! Szerencsére, nem mindenhol van ez így!

Gondoljuk végig: most alapozzuk meg gyermekünk jövőbeni egészségét! Ne válasszuk a könnyebbik utat!

Akkor is tudunk persze hibázni, ha a gyermek jó evő, „bármit megeszik”. Ilyenkor épp az a baj, hogy hajlamosak a szülők valóban bármit meg is etetni velük. Aki túl nagy adagokkal túleteti a gyereket a „duci baba édes” elv alapján, ezzel megágyaz a gyermekkori, majd a felnőttkori elhízásnak is.

Nagy hiba a nassoltatás! A jól evő gyerek azért kapja, hogy később éhezzen meg, a rossz evő meg azért, mert addig is eszik valamit. Ezek a finomságok ritkán egészségesek, sokszor igazi cukorbombák. Ne alakítsunk ki ilyen rossz szokást, két étkezés között inkább gyümölcsöt vagy zöldséget adjunk a gyereknek!

A rossz szülői példa – Ha a gyerek brokkolit kap csirkével, mi pedig pizzát eszünk mellette, ne csodálkozzunk, ha a mi ételünket követeli. Leginkább utánzással tanul, mutassunk tehát jó példát! Ugyanez igaz a sportos életmódra is.

A szeretet téves kifejezése lehet, ha a folyamatos etetést a törődés jeleként értelmezzük. Ne kössük össze a szeretet az evéssel, mert ez elhízáshoz vezet, amivel hosszú távú problémát okozunk gyermekünknek.

Édességgel jutalmazás – Sokan ígérnek egy szelet csokit, sütit, gumicukrot vagy hasonló édességet, ha a gyerek jól viselkedik, szépen rendet rak stb. Ezzel szintén nassolásra szoktatjuk, sőt érdekesebbé tesszük számára az édességet. Motiváljuk mással, például a kedvenc meséjével vagy közös játékkal!

Gyereknapon programokkal is meglephetjük a gyerekeket, például kirándulással, melyre sütik helyett gyümölcsöket és zöldségeket viszünk. Előre elkészíthetünk egy úticsomagot a változatosság kedvéért például sárgarépa-, paprika- vagy uborkacsíkokkal. A legtöbb gyerek édesszájú, imádják a nassolnivalókat. A szülőben felmerülhet a kérdés, hogy az egészség érdekében hogyan tudja megfosztani gyerekeit az édességektől, egyéb finomságoktól. A válasz egyszerű: sehogy, erre nincs szükség. A kulcs: a jól megválasztott alapanyagok és a mértékletesség.

Forrás: elso1000nap.hu

Egészséges süti és rágcsálnivaló gyereknapra

Diós-gyümölcsös muffin
(glutén-, tej- és cukormentes)

Hozzávalók 12 darabhoz:

  • 150 g darált dió,
  • 100 g vaj,
  • fél csomag sütőpor,
  • 2 tojás,
  • 1 banán villával szétnyomva,
  • 2 evőkanál édesburgonyaliszt (más gluténmentes liszt is lehet),
  • 1 marék szezonális gyümölcs (én áfonyát használtam).

Elkészítés: Összekeverem a száraz hozzávalókat, hozzáadom a villával szétnyomott banánt, a 2 tojást, a vajat és ismét összekeverem. A gyümölcsöt a végén adom hozzá. A tésztát muffinformákba kanalazom, 180 °C-fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütöm.

Zöldségchips

Hozzávalók:

  • 1 kg gyökérzöldség,
  • kókuszolaj a sütéshez,
  • só (ízlés szerint).

Elkészítés: A gyökérzöldséget (sárgarépa, fehérrépa, paszternák, cékla stb.) megtisztítom, uborkareszelőn vékony karikákra reszelem.

Kétféleképpen is süthetjük:

  • kókuszolajjal meglocsoljuk a zöldségkarikákat, sütőlapra sorban lepakoljuk és 200 °C-os sütőben piros-ropogósra sütjük;
  • bő, forró kókuszolajban (több részletben) kisütjük, majd papírtörlőre szedjük, még forrón megsózzuk.

A recepteket Szabó Monika funkcionális táplálkozási és életmód mentor készítette
facebook.com/egyensulypont.huinstagram.com/egyensuly_pont/

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!