Keresés
Close this search box.

Egészségvédő program a munkahelyen

//

Az Egyesült Államokban néhány éve zajlott a „Krónikus Betegségeket Megelőző Munkahelyi Program” nevű kezdeményezés, melynek során induláskor, 6 hét, illetve 6 hónap után felmérték a programban résztvevő munkahelyek dolgozóinak fizikai állapotát, táplálkozási szokásait és számos betegség rizikófaktorainak jelenlétét. Olyan meglepő mértékű javulást tapasztaltak, hogy a tanulságok számunkra is követendőek lehetnek.

A program során már a 2. mérés alkalmával, azaz 6 hét múlva azt tapasztalták, hogy a résztvevőknek csökkent a vérnyomása, a testzsír- és a koleszterinszintje. A program hatására a megkérdezettek 39%-a teljes körűen változtatott életvitelén: a munkahelyén kívül is egészségesebben táplálkozott és növelte fizikai aktivitását.

A prevenciós program költsége később a cégeknek megtérült: nőtt az egészséges munkavállalók teljesítménye, és csökkent a betegállományban töltött napok száma. Mivel a dolgozók érezték, hogy a vezetőség erőfeszítéseket tesz a jó közérzet biztosításáért, megnőtt személyes elköteleződésük a cég felé, és még inkább a közösség részének érezték magukat.

Lássuk, mit tettek ennek érdekében!

Alternatív reformétrend a menzán – Kiderült, hogy ha a munkavállalók maguk dönthetik el, maradnak-e a hagyományosabb étrendnél vagy az egészségesebb, alacsonyabb kalóriatartalmú, teljes értékű fogásokat választják, sokan szavaznak a vörös húsok helyett a fehérekre, fehér kenyér helyett a teljes kiőrlésűre, a túl sok állati fehérje helyett a zöldségekre, vagy épp a krémes süteményeket váltják fel egészségesebb desszerttel vagy friss gyümölcsökkel. Az eredmény nemcsak a kilók csökkenésében, de az energikusabb fizikai állapotban is mérhető.

Mindennapos rövid, szervezett testmozgás – Ha a dolgozóknak van módja akár az ebédidőben (még evés előtt) 10-15 percet tornázni, nemcsak felfrissülnek, de gyorsul az anyagcseréjük is, így kevésbé rakódik rájuk súlyfelesleg. Egy kis gerinctornával pedig megelőzhetik az ülőmunkával járó mozgásszervi elváltozásokat.

Nem kell ehhez gyógytornász, egy szakember által felkészített, kellően lelkes kolléga is képes levezetni a nyakra, vállra és gerincre koncentráló gyakorlatokat. A munkavégzés ily módon történő megszakítása a képernyős munkahelyeken gyakran fellépő szempanaszokra is jótékony hatású.

Ülőlabdák és térdeplőszékek biztosítása – Ahhoz, hogy stabilan ülhessünk a labdán, folyamatosan egyensúlyoznunk kell, ami olyan kicsi, gerincközeli izmokat mozgat meg, melyeket egyébként alig használunk vagy egyoldalúan terhelünk. Speciális gyógytornát is lehet rajta végezni. A térdeplőszék megpróbálja visszaállítani a gerinc normális görbületét, hiszen medencénk előrebillen rajta, hátunk pedig kiegyenesedik. Mindkét eszköz a gerincfájdalmak és deformitások megelőzését szolgálja.

Kímélő monitorok – A szemkímélő monitorok a fényerőt és a kép egyéb beállításait automatikusan a helyiség fényviszonyaihoz és a képernyőn megjelenő tartalomhoz igazítják, így kiküszöbölik a szem megerőltetését.

A monitor elhelyezésénél előnyös, ha enyhén lefelé kell néznünk, ez a nyakunknak és szemünknek is kényelmesebb. Így is fontos óránként szünetet tartani!

Az évente végzett szemészeti szűrésen kiderül, hogy szükségünk van-e szemüvegre vagy annak cseréjére.

Kommunikációs, konfliktuskezelő tréningek – A konfliktuskezelés és a megfelelő kommunikáció tanulható. Sőt ez a képesség szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy a főnök-beosztott viszony hatékonyan működjön. A munkahelyeken igen gyakori pszichoterror is csak jól kommunikálni tudó munkatársak között kerülhető el.

Munkahelyi egészségszűrés – A munkahelyeken szervezett egészségszűrések nemcsak a dolgozók lojalitását növelik, de olyan rejtett betegségekre is fényt deríthetnek, amelyek súlyos problémát, ezáltal kiesést jelentenének a munkából. A szokásos fogászati, látás- és hallásvizsgálatokon kívül ma már elérhető többek között allergiavizsgálat, anyajegyszűrés, komplex kardiológiai vizsgálat vagy akár stressz-szintmérés is.

Dr. Budavölgyi Attila
foglalkozás-egészségügyi szakorvos
oxygenmedical.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!