Keresés
Close this search box.

Mérlegen: az állóképesség

//

Amikor stresszes, sűrű életet élünk, egész nap a monitor előtt ülünk, keveset alszunk, rendszertelenül étkezünk és a testmozgás sem része a mindennapjainknak, nem csoda, ha folyton álmosnak, fáradtnak, levertnek érezzük magunkat. Miért nincs energiánk semmi egyébre a kötelező minimumon felül?

Gyakran fogjuk mindezt az évszakváltásra – hiszen itt az ősz –, vagy a frontok gyakori változásaira, a zsúfolt hétköznapokra, na de hol a kiút? Mit tehetünk magunkért, hogy javítsuk energiaszintünket, állóképességünket?

Ha a fáradtság, gyengeség rendszeresen, többféle élethelyzetben jelentkezik, felmerül a gyanú, hogy esetleg az életmódunkban, talán épp a sport vagy a táplálkozásunk terén vannak hiányosságok.

A Heart magazinban megjelent korábbi tanulmány megállapította, hogy a rossz állóképességű, túlórázó férfiak esetében több mint duplája a szívbetegség eredetű halálozás kockázata, mint kevesebbet dolgozó, szintén nem sportoló társaikban.

A tanulmányból az is kiderült, hogy ha a férfiak jó kondícióban vannak, a túlórázás nem növeli náluk a szívbetegség kockázatát. A vizsgálatban 40-59 év közötti férfiak vettek részt, akik állapotát 30 éven át követték. Ennek alapján a következő megállapításokat tették:

▶ A heti 40 óránál kevesebbet dolgozó férfiakhoz viszonyítva a heti 40-45 órát vagy többet dolgozó, rossz kondícióban lévő férfiaknál 59%-kal nagyobb a valószínűsége a szívbetegség eredetű halálozásnak.

▶ A rossz állóképességű férfiakhoz képest a túlórázó, de jó kondícióban lévő férfiak esetében 45%-kal kisebb a valószínűsége a szívbetegség eredetű halálozásnak, és 38%-kal alacsonyabb az egyéb eredetű halálozás esélye.

Mi tehát a megoldás?

Dolgozzunk kevesebbet vagy javítsuk az állóképességünket!

Állóképességünk és energiaszintünk mielőbbi helyreállításához térjünk át a mennyiségi helyett a minőségi étkezésre, emellett a következőket érdemes pótolnunk:

B-vitaminok – Segítenek a bevitt élelmiszer-összetevők energiává alakításában. Hiányuk rontja a sejtekben az energia tárolásáért felelős mitokondrium működését.

Antioxidánsok – Nagyrészt semlegesítik a szervezetben a szabad gyökök káros oxidatív hatását. Ilyenek például az A-, C- és E-vitaminok, az ásványi szelén és a Q10- koenzim. A B-vitaminokhoz hasonlóan az antioxidánsok is részt vesznek a mitokondriális energiatermelésben.

Magnézium – Több mint 300-féle metabolikus reakcióért felel, közreműködik többek közt az energiaháztartás, a szív-érrendszeri folyamatok és az idegrendszer megfelelő szabályozásában.

Folsav – Többek között specifikus biológiai reakciókat tart fenn a hatékonyan működő agyban. Hiánya immunrendszeri elégtelenséget, depressziót, csökkent agyi funkciókat okozhat.

Ne feledkezzünk el az állóképesség javításának legalapvetőbb módjáról, a rendszeres, tudatos testmozgásról sem! A megfelelő edzésterv összeállításához ilyen esetben érdemes szakember segítségét kérnünk.

Forrás: Medipress

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!