Billy okos, 10 éves kisfiú volt, két elitegyetemet végzett. Amit tudott, azt a könyvekből tudta, de hiányzott belőle az, amit „józan paraszti észnek” szoktak nevezni.
Billy a sportban sem jeleskedett. Ráadásul ha csapatjátékban vett részt vagy társasjátékot játszott, gyakran hazudott vagy csalt, mert nem tudott veszíteni. A barátai, akiket óvodás kora óta ismert, kezdték elveszíteni a türelmüket. Egy idő után a szülei szakemberhez fordultak.
Az orvos által előírt négyhetes „képernyőböjt” után – melynek során tévét, telefont és videójátékot eltávolítottak a kisfiú közeléből –, a gyerek problémái csodálatosképpen megszűntek. A szülei annyira elégedettek voltak az eredménnyel, hogy úgy döntöttek: folytatják a „böjtöt”.
Hat hónap után Billyt már nem kerülték el a barátai, és a játékokban is sokkal sportszerűbben viselkedett, mint addig. Aztán egyszer csak úgy döntött, indul az osztálybizalmi posztért, és ennek kapcsán beszédet is mondott az osztály előtt, holott korábban ennek már a gondolatától kirázta volna a hideg.
Az „unatkozás” hasznos lehet
Billy orvosának sok olyan páciense van, akiknek a mentális és viselkedési problémái megszűntek, miután megvonták tőlük a képernyőt, vagy legalábbis jelentősen csökkentették a képernyő előtt tölthető időt.
A túlzott képernyőhasználat mára ijesztő sebességgel terjedő járvánnyá vált, amely csendben és alattomosan erodálja az emberek életét.
A Gallup 2012-es felmérése szerint a fiatal felnőttek mintegy 60%-a saját bevallása szerint is túl sokat internetezik. Egy későbbi felmérésben pedig az okostelefon-használók 83%-a mondta azt, hogy ébrenléti idejében szinte mindig a keze ügyében tartja a telefonját.
Azok, akik a munkájukon kívül is sok időt töltenek képernyők előtt, többnyire rövid videókat, filmeket vagy tévét néznek, a közösségi médiát használják vagy videojátékokat játszanak. A szórakozás ezen formái mind hasonló érzelmi élményt nyújtanak: az újdonság, a felfedezés élményét, és azonnali kielégülést ígérnek. Ami az érintettek számára egyszerre stresszes és jutalmazó.
A probléma az, hogy a képernyők túlstimulálják az agyunkat, és egyfolytában „Üss vagy fuss” üzemmódban, vagyis stresszben tartanak minket. Ez nagy megterhelést jelent mind mentálisan, mind fizikailag, és hajlamossá teszi az embert a depresszióra és a szorongásra, illetve a környezet legcsekélyebb megváltozása esetén könnyen összeomláshoz vezethet.
A baj egyre nagyobb
A képernyő előtt töltött idő és a rossz mentális egészség közti kapcsolatot Jean Twenge pszichológus professzor fedezte fel generációs kutatásai során.
2005–2012 között a 12–17 év közötti gyerekek körében a depressziós epizódok arányának változása alig haladta meg az 1%-ot. 2012–2017 között azonban már majdnem 4%-os növekedés volt tapasztalható.
A tizenévesek
- egyre kevesebb időt töltenek a szabadban,
- egyre kevesebben olvasnak könyvet,
- a közösségi médiára és az internetre fordított idejük viszont drámaian megnőtt.
Tom Kersting pszichoterapeuta 2008-ban azt tapasztalta, hogy a 8 év feletti gyerekek között egyre nő a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral – ADHD-val – diagnosztizáltak száma. Azt gyanítja, hogy sokuknál a túlzott képernyőhasználat miatt alakultak ki az ADHD tünetei.
2012 körül, amikor a tinédzserek 30%-ának már volt okostelefonja, Kersting észrevette, hogy a lázadó viselkedés és a szorongásos zavarok egyre gyakoribbá válnak a gyerekek körében. Véleménye szerint ez összefügghet azzal, hogy a rengeteg képernyő előtt töltött idő miatt nem kielégítő a szocializációjuk.Véleménye szerint nemcsak a kibervilágban töltött idő mennyisége a probléma, hanem az is, amiből emiatt a gyerekek kimaradnak: a szabadban testmozgással, játékkal töltött időből és a társas kapcsolatok révén megszerezhető tapasztalatokból.
A világjárvány idején a serdülők képernyővel töltött ideje megduplázódott, sokkal többen váltak internetfüggővé, ami növelte a depresszió és a szorongás gyakoriságát. Felnőttek esetében pedig kimutatták, hogy a súlyos függőségben szenvedőknél 13-szor nagyobb volt a depresszió és szorongás kockázata, mint az átlagnépességben.
A pandémiát követően sok tanár számolt be arról, hogy a legfiatalabb Alfa generáció tagjai – más néven az „iPad-gyerekek” – agresszívebbek és fegyelmezetlenebbek az iskolában.
Amikor a képernyő „beszippant”
A videojáték, a közösségi média, az internetes böngészés és a video-streaming menekülést kínál számunkra. Az élénk színek, a virtuális világgal való könnyű azonosulás rendkívüli módon stimulálja az agyat – véli Dr. David Rosenfeld orvosprofesszor és pszichoterapeuta.
Ilyenkor agyunk dopamint termel, ami függőséget okozhat. A dopaminszint emelkedése ugyanis örömérzetet kelt, csökkenése pedig ingerlékenységet és rossz hangulatot okoz.
A képernyős tevékenységeket arra találták ki, hogy a dopamin folyamatos adagolásával lekössék a figyelmünket.
Egy újságcikknek, egy könyvnek vagy egy filmnek mindig van vége, amikor az embernek más tevékenység után kell néznie. A közösségi médiában azonban a végtelenségig lehet görgetni anélkül, hogy a tartalomnak vége lenne.
A képernyőidő mindent felfal
Amerikában az emberek az iskolában vagy a munkahelyen töltött időn túl átlagosan napi plusz 7 órát töltenek képernyők előtt. Szakértők szerint ez akkor problémás, ha felemészti a normális emberi működéshez szükséges időt, tehát azt, ami a munka mellett szükséges alvásra, étkezésre, testmozgásra, zuhanyozásra, napi ügyek intézésére, hobbikra, társas kapcsolatok ápolására. Az, hogy mit kezdünk a szabadidőnkkel, nagyban meghatározza, hogy milyen emberré válunk.
Az aránytalanul sok képernyőidő miatt egyre nő azok száma, akik elveszítik alapvető készségeiket, például nem tudnak főzni, nem tudják fenntartani a személyes higiéniát, nem képesek emberekkel beszélgetni, értelmes kapcsolatokat kialakítani.
Ennek egyik oka lehet, hogy ezek az emberek túl korán – gyermek- vagy serdülőkorukban – kaptak a kezükbe egy képernyős „eszközt a szabadulásra”, melynek segítségével megtanultak kibújni az életben felmerülő problémák megoldása, a nehézségek kezelése alól.
A 4 leggyakoribb mentális zavar
1. Depresszió
Ha az ember tartósan képernyővel szórakoztatja magát, az folyamatos dopamin-felszabaduláshoz vezet, ennek szintje azonnal lecsökken, mihelyt feláll a képernyő elől. Az alacsony dopaminszint pedig ingerlékenységet és depressziót okozhat.
Az állandó stimulációhoz a szervezet hozzászokik, így vagy növelni kell a tartalom stimuláló erejét vagy még több időt tölteni a képernyő előtt. Aztán amikor emberünk végül feláll a képernyő elől, ez közönyt, érdektelenséget, rossz hangulatot okoz nála, ami oda vezethet, hogy egy idő után már nem igazán érdeklik őt a kevésbé intenzíven stimuláló tevékenységek – mint például az emberi kapcsolatok.
2. Szorongás, ingerlékenység
Ha valaki folyamatosan a képernyőt bámulja, az folyton izgalmi állapotban van.
A közösségi média és az internetes szörfölés rontja a koncentrálóképességet, mivel a figyelmet folyton egyik dologról a másikra tereli. Minél rövidebb időközönként történik a figyelemváltás, annál nagyobb stresszt okoz, amit szívfrekvencia-mérésekkel igazoltak.
A képernyők általi ingerlés jelentős adrenalintermelődéssel jár, ami egyrészt folyamatos izgalmi állapotot tart fenn, másrészt fokozza a szorongást.
3. ADHD
A túlzott képernyőhasználattal összefüggő egyik leggyakoribb rendellenesség az ADHD.
Mivel a képernyős tevékenységek során folyamatosan ugrál a figyelmünk, így nem sajátítjuk el a fókuszálást, a figyelem fenntartásának képességét.
A túl sok képernyő előtt töltött idő a prefrontális kéreg elvékonyodásával is összefüggésbe hozható, amely kritikus fontosságú az impulzuskontroll és a logikus gondolkodás szempontjából. Ez is az oka annak, hogy az ADHD-s emberek nehezen tudják elvégezni a számukra kevéssé érdekes feladatokat.
4. Autizmus
A képernyőidő elszigetel. Ha valaki sokat foglalkozik videojátékokkal, közösségi médiával vagy az internettel, akkor mindig azt a kérdést kell feltennünk, hogy ezt mi helyett csinálja, mit helyettesít ezzel az illető.
A szülők esetében a válasz e kérdésre lehet: valamilyen szülői feladat vagy a gyermekeikkel való foglalkozás helyettesítése. A gyermekeknél pedig lehet: a valódi játék helyettesítése, a más gyerekekkel való ismerkedés, interakció helyettesítése. Ezekre pedig nagy szükségük lenne a szociális készségeik fejlődéséhez, melyek hiánya visszahúzódó, antiszociális és szorongó viselkedéshez vezethet, ami akár az autizmus tüneteire is hasonlíthat.
Az autizmussal élő vagy autizmushoz hasonló tünetekkel rendelkező emberek sokszor arra használják a képernyőt, hogy elkerüljék a szociális szorongást okozó helyzeteket, viszont minél kevésbé gyakorolják a társas viselkedést, annál zárkózottabbá válnak.
A szülők viselkedése néha kifejezetten bátorítja a gyerekeket, hogy a képernyőkkel kössék le magukat. Felmérések szerint még a felnőttek körében is igen kevesen állítják magukról, hogy fegyelmezetten korlátozni tudják a képernyő előtt töltött idejüket.
Sok gyerek számol be arról, hogy elhanyagoltnak érzi magát, mert szülei állandóan a telefonjukat nyomkodják. Azok a szülők, akik nem képesek kontrollálni saját képernyőhasználatukat, gyermekükét sem fogják tudni!
Egyes szülők már egyenesen bébiszitterként használják a képernyőket a gyereknevelésben. Ennek pedig az a vége, hogy a gyerekek egyre inkább előnyben részesítik a képernyőt a családdal szemben, és ugyanez a helyzet fordítva, a szülőkre is igaz.
Az iskolák és a munkahelyek digitalizálása szintén fokozta és meg is könnyítette a képernyőhasználatot.
Mivel a szórakozás gyakran csak egy kattintásnyira van, a jelenlegi környezetben nehéz visszaszorítani a képernyőhasználatot – olyan ez, mint vizet inni egy kocsmában, vélik a szakértők.
A függőségből családi támogatással lehet kigyógyulni, de ha a családtagok is függők, akkor bajos a segítség.
Forrás: Marina Zhang: The Silent Epidemic Eating Away The Minds, ford. Czárán Judit, a források és a teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
