PM: Mi akartál lenni gyerekkorodban? Milyen sorsról, jövőről álmodtál?
– Gyerekként pont erről álmodtam, mint amit az elmúlt 18 évben csináltam. Valamilyen szinten a felnőttkor nekem a gyermekkorban megtervezett álmok megélése.
PM: Eredetileg mit tanultál, milyen munkára készültél?
– Könyvműves szakon érettségiztem a Kisképzőn, aztán építész-tervező művésznek tanultam Sopronban.
PM: Mikor került életedben a sport az első helyre?
– Kisgyerekként már rendszeresen sportoltam, aztán az első óceánátevezés után már csak ezzel foglalkoztam.
PM: Mi vonz téged az extrém sportokban?
– Leginkább az vonz, hogy éles helyzetekbe hozhatom magam, olyanokba, ahol nem lehet hibázni.
PM: Hideg vagy meleg? Hol érezted jobban magad, Grönlandon a hóban gyalogolva vagy a trópusi tengereken evezve?
– Nem tudnék választani, ezek elég szélsőséges helyzetek, de mindkettőnek megvan a maga szépsége.
PM: Az extrém sport nem az egészségmegőrzés eszköze, hogyan ítéled meg saját egészséged?
– Én leginkább azt tekintem egészségnek, ha a szervezetem tökéletesen működik, és bármit csinálok, nem kell kompromisszumokat kötni miatta.
PM: Mit jelentenek számodra a világrekordok: visszaigazolás, kitartásod eredménye, bizonyítás önmagadnak vagy a világnak?
– Leginkább visszaigazolást, illetve az expedíciók során tapasztaltak révén könnyebben tudok kommunikálni olyan dolgokról, amit a világon még kevesen vagy senki nem élt át.
PM: Mennyire fontos számodra, hogy szemléletedet, a sport szeretetét, a teljesítmény tiszteletét átadd a következő generációknak?
– Ez az egyik legfontosabb feladat számomra, és igyekszem a jövőben is ennek terén minél többet tenni, adni.
PM: Aki többször átevezi az Atlanti-óceánt, képes úgy dönteni, hogy ebből elég? Túl sok volt a veszély, csökkent a kalandvágyad vagy csak sokáig szeretnél élni?
– Ha annak idején képes voltam azt a döntést meghozni, hogy ezt fogom csinálni, akkor úgy gondolom, most ugyanúgy meg tudom hozni azt a döntést is, hogy mindezt abbahagyom, ennek vége és a jövőben más dolgokkal foglalkozom.
PM: Le tudsz mondani az olyan veszélyes helyzetek megéléséről, amikor csak magadra számíthatsz, nem kérsz segítséget, mindent egy lapra teszel fel?
– Igen, ez az elmúlt 18 évben valóban életem része volt, de a jövőben a megváltozott életformához erről is szükségszerű lemondanom.
PM: Milyen érzés volt úgy végigevezni több mint 5000 km-t, hogy itt a vége, ez az utolsó? Emiatt más volt ez az út, mint az előzőek?
– Igen, tökéletesen más volt, másként is éltem meg: nem egy eszköz volt egy következő projekthez, hanem valójában a lezárása egy számomra fontos életszakasznak.
PM: Nem lesz-e hiányérzeted? Fogsz tudni veszély és állandó megmérettetés nélkül élni?
– Az, aki vagyok, az nyilván nem fog megváltozni, de abban lehet döntést hozni, hogy mindez milyen felületen nyilvánuljon meg. Továbbra is tartok előadásokat, fejlesztő képzéseket, és nem szakítok teljesen az extrém sporttal sem, hiszen folytatni fogom az ultrafutást, csak magasabb szinten.
