Őszi anti-aging tippjeink

//

Biológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a mai 35-40 évesek sejtjeinek állapota legalább 10-15 évvel mutat többet, mint amit a kronológiai koruktól elvárnánk. Ennek épp az ellenkezőjére vágynánk: hogy minél tovább megőrizzük a fittséget, fiatalságot!

A gyakori stresszhelyzetek, a mozgásszegény életmód, a rendszertelen vagy egészségtelen étkezés és a túl kevés pihenés miatt sejtjeink állapota messze elmarad az optimálistól.

Mindez jelentősen növeli biológiai életkorunkat. Némi odafigyeléssel azonban sokat tehetünk az öregedési folyamat lassításáért, élettartamunk növeléséért, életminőségünk javításáért. Sejtkutatók szerint már az is elérhető, hogy 50 évesen is úgy nézzünk ki, mint egy 35 éves!

Kezdjük mindjárt az étrenddel:

  • Együnk naponta többször friss zöldséget, gyümölcsöt!
  • Fogyasszunk legalább napi 2-2,5 liter vizet, gyógynövényteát!
  • Legalább heti 2-szer együnk halat és erjesztett tejterméket (joghurtot, kefirt)!
  • Csökkentsük a szénhidrátok, pékáruk, édességek bevitelét!
  • Kerüljük a tartósított, iparilag feldolgozott ételeket, italokat!
  • egy részét váltsuk ki friss vagy szárított fűszerekkel!
  • Cukor helyett inkább mézzel édesítsünk!
  • Minimalizáljuk az alkohol, kávé, egyéb élvezeti szerek használatát!
  • Lassan, mértékkel együnk, alaposan rágjunk, kerüljük a késői étkezést!

Étkezzünk tehát tudatosan!

► Ne feledjük, az A-vitamin csökkenti a szárazságból eredő apró ráncokat és javít a bőr feszességén. Fogyasszunk tehát minél több A-vitaminban, pontosabban béta-karotinban gazdag táplálékot, ezek például a következők:sárgarépa, brokkoli, zeller, áfonya, kelkáposzta, paraj, sütőtök, petrezselyem, máj és tengeri halak.

Utóbbiak Omega-3 tartalma „okosabbá” és szebbé is tesz, hozzájárul a bőr hidratáltságához, feszességéhez. Fogyasszunk tehát rendszeresen Omega-3 zsírsavat tengeri hal, lenmag- és kendermagolaj vagy táplálék-kiegészítő formájában!

Ne feledkezzünk el a bioaktív anyagok, vitaminok, ásványi anyagok rendszeres pótlásáról sem! Gondoskodjunk a magnézium és folsav rendszeres beviteléről! Használjuk ki a napfényes őszi időszak kínálta sárga, piros és zöld gyümölcsök, zöldségek antioxidáns és vitamintartalmát.

A kifejezetten sejtfiatalítóként számontartott Q1, Q10, Pycnogenol (P-vitamin) és L-carnitin kúraszerűen ugyancsak jótékony hatású.

A korral járó leépülés és a működési zavarokat okozó betegségek megelőzése, lassítása érdekében a tudatosan étkezés és az időnkénti salaktalanító kúrák mellett egyetlen nap se maradjon el az állapotunknak megfelelő testmozgás!

Emellett fontosimmunerősítő és bőrszépítő módszer a pihentető alvás is. Az éjszaka második felében különösen aktív a mély alvásszakaszhoz kapcsolódó prolaktin hormon, mely a sejtek osztódását irányítja, szabályozza a sejtregeneráció folyamatát és kisimítja az arcvonásokat.

Vigyázat: a stressz a bőrt is öregíti! Egyes kutatások szerint a tartós érzelmi hullámvölgyek akár 5 évvel idősebbnek is mutathatják a bőrt a valós életkornál. A szorongás ugyanis növeli a kortizol hormon szintjét, ami gyulladáshoz vezethet, csökkenti a kollagén termelődését, így a bőr petyhüdtebb, a szem pedig „táskás” lehet. A magas kortizolszint okozta gyulladás enyhítésében fontos szerep jut az antioxidánsokban gazdag élelmiszereknek.

Még nagyobb gondot fordítanánk a bőrápolásra, ha tudnánk, hogy bőrünk olyan univerzális védőszerv, melynek szerkezete a csecsemőmirigyére hasonlít: a mindennapos bőrápolás egyben immunrendszerünk ápolását is jelenti!

A száraz bőr hidratálása mindennapos feladat. A bőr túlzott szárazsága esetén elveszíti védelmi funkcióját a külső behatásokkal szemben. Így könnyebben gyullad be, és a felületét érintő vegyi anyagok (dezodor hajtógáz, kozmetikumok tartósító anyagai) könnyebben irritálhatják.

A bőr állapotát a rendszeresen használt testápoló készítmények mellett jelentősen befolyásolják bizonyos külső behatások is, ilyen pl. az otthon vagy az irodában folyamatosan működtetett légkondicionáló.

Forrás: Korkontroll

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

ParaMedica
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.