A munkából, aktív tevékenységből kirekesztett idős emberek a tétlenségben valóban hanyatlást mutatnak. Az agy és az izomzat is,folyamatos használatot igényel. Ha erre nincs mód, beindul a leépülés.
Az érelmeszesedést például még mindig korral járó elváltozásnak tekintik, pedig ma már tudjuk, hogy a K2-vitamin élethossziglan tartó hiánya vezet az erek elmeszesedéséhez, a csonttömeg csökkenéséhez, melyet a D-vitamin-szint is befolyásol.
Az öregedéssel leginkább társított elbutulást tekintve romolhat ugyan valakinek a memóriája az idők folyamán, de ezt meg kell különböztetni a dementálódástól. Az Alzheimer-betegségre egy bizonyos gén hajlamosít, melyet a betegek 95%-a hordoz.
Az Alzheimert szokás 3. típusú cukorbetegségnek is nevezni, ugyanis a betegség egyik oka az agyi inzulinrezisztencia. Suzanne de la Monte és kutatócsoportja fogalmazta meg elsőként, hogy az Alzheimer valójában az agy cukorbetegsége.
Korunk „Alzheimer-járványa” tehát részben a finomított szénhidrátokra épülő étrendünkből fakad. A nyugati emberre jellemző tartósan magas vércukorszint mellett az agy saját termelésű inzulinja már kevés ahhoz, hogy a sejtekbe juttassa a cukrot. A sejtek ettől kezdenek éhezni, alulműködni, majd elsorvadni.
Mivel fő memóriaterületünk, a hippokampusz az egyik legérzékenyebb a tápanyaghiányra, az Alzheimer első tünetei a memóriaromlásban nyilvánulnak meg. A „szénhidrát-teória” tökéletesen érthetővé teszi, miért jelent – különösen 40 év felett – az elhízás 3-5-szörös demenciakockázatot. Az is érthető, miért jelent a régóta fennálló cukorbetegség négyszeres kockázatot az Alzheimer-betegségre.
Egy 5000 fős, 38 éven át tartó kutatásban a korai felnőttkorban mért glükózszintek hatását vizsgálták az Alzheimer-kór későbbi kialakulására. Megállapították, hogy a közép felnőttkorban mért magasabb vércukorszint 14,5%-kal növelte az időskori Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.
A vizsgálatok azt is igazolták, hogy az agyi cukorfelhasználás már évtizedekkel a betegség megjelenése előtt leromlik. Ha azonban az Alzheimer-betegek orrán keresztül inzulint fecskendeznek az agyukba, javulnak a szellemi képességeik.
Dale Bredesen, neurológus véleménye szerint az életmódbetegségeket valójában életmódváltással kell(ene) gyógyítani.
Módszere egyszerű: vonjuk meg a gyorsan felszívódó szénhidrátokat a betegtől, ösztönözzük rendszeres sportra, adjunk neki rendszeresen olyan vitaminokat és étrend-kiegészítőket, melyek pozitívan hathat az agyra.
Bredesen ma már 200, bizonyítottan Alzheimer-betegnek adta vissza szellemi és munkaképességét. Volt betege, akinél MRI-vel tudta igazolni a béta-amiloid plakkok felszívódását és a hippokampusz méretének növekedését.
Agyunk valójában úgy viselkedik, mint az izomzat a fizikai terhelésre. Egy adott funkcióhoz köthető agyi terület a funkció gyakorlásának következtében növekedni fog.
Ha valaki sokat olvas, növekszik a verbális intelligenciája. Ha sokat tanul, növekedés mutatható ki a memóriáért felelős agyterületeken. Ám ha hosszabb időre abbahagyjuk a fejlesztést, az adott agyterület „visszasorvad” eredeti méretére. Az agy tehát nemcsak növekedni, de sorvadni is tud, ha nem használják intenzíven.
Kutatók úgy vélik, az agy ilyen értelemben talán nem is öregszik. Amikor idős embereket intenzív memóriatréningnek vetettek alá, vagy aerobikozni, sportolni kezdtek, jelentős növekedés volt kimutatható a megfelelő agyi területeken. Feltételezhető, hogy az időskori szellemi hanyatlás abból is adódik, ha valaki elhagyja magát, kevéssé használja agyát, ami válaszként „zsugorodik”.
Az egészséges öregedés tehát nem szerencse, hanem megfelelő életmód kérdése, melyhez többek között még elegendő, napi 7-8 órás alvás is szükséges. A fizikai gyengülés pedig nem az öregedés, hanem az edzetlenség következménye, tehát ne akarjuk „megúszni” a hét 4-6 napján végzett, minimum 30 perces testmozgást!
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
A teljes cikk és a forrásjegyzék a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
