A bőrön keresztül történő érzékelés a világhoz való legősibb kapcsolódási mód, ez a korai tanulás egyik bázisa. A bőr és az idegrendszer az embrionális fejlődés során közös területből fejlődik ki. Védő funkciója mellett jelentős szerepe van többek között a kognitív funkciók fejlődésében, az immunrendszer, sőt az én-identitás kialakulásában is.
A simogatás, ölelés hatására oxitocin és endogén opiátok termelődnek, melyek a boldogságérzet mellett csökkentik a szívfrekvenciát, a vérnyomást és a stresszhormonok szintjét a szervezetben. Szeretetteli érintések hatására csökken a szorongásért és a félelemérzetért is felelős kortizol hormon szintje, így stresszhelyzetekben is kevésbé billenünk ki egyensúlyunkból.
Számos kutatás bizonyította az érintés, az ölelés immunstimuláns és fájdalomcsillapító hatását. Sheldon Cohen, a Carnegie Mellon Egyetem kutatója munkatársaival azt vizsgálta, hogy jelenthet-e valamiféle védőfaktort az ölelés a légzőszervi vírusfertőzésekkel és azok tüneteinek erősségével szemben. Eredményeik szerint a gyakrabban ölelésben részesülők kisebb arányban fertőződtek meg, a fertőzöttek tünetei pedig enyhébbek voltak, mint a kevesebb érintésben részesülőknek.
Több vizsgálat összefüggést mutatott ki az érzelmi közelségben, gyakori fizikai kontaktusban élő párok érintkezésének mennyisége és a szív-érrendszeri állapotuk között.
Meglepő ugyanakkor, hogy még a párkapcsolatnál is nagyobb védőfaktornak bizonyult a szőrös háziállat – kutya, macska – tartása, mivel általuk gazdájuk nagyon sok fizikai érintésben részesül (bármilyen szomorú következtetést is vonhatunk le ennek kapcsán a párkapcsolatok minőségéről).
A híres amerikai családterapeuta, Virginia Satir szerint napi 4 ölelés kell a túléléshez, 8 az önfenntartáshoz, 12 pedig a fejlődéshez. Tehát simogatásra, ölelésre fel!
Illés Szilvia
klinikai szakpszichológus
Forrás:
