A magzat minden esetben érzékeli, ha anyja a hasára teszi a kezét és igyekszik odabújni annak melegéhez. Ezt tudva könnyen a méh felső, tágasabb részére csalogathatjuk, elkerülve, hogy nyomja az anya hólyagját vagy a máját. Sokan megszokásból, mint görögdinnyét támasztják meg alulról a hasukat, ezzel épp ellentétes hatást érnek el, hiszen a magzatot lefelé csalogatják.
Az ember életben maradásának a feltétele, hogy kifejező képességével érzelmi reakciókat váltson ki környezetéből, s ezt már magzati korában is produkálja. Tehát az ember már magzatként is vitathatatlanul szociális lény, ez a tény pedig üzenet értékű a gyermeket váró anyák számára.
Szociális lényként való fejlődése ikerterhesség esetén különösen jól megfigyelhető. Az egyik jól láthatóan tolakszik előre, míg a másik el van nyomva, háttérbe szorul. Ez komoly nagyságrendi különbséget is eredményezhet, hiszen így az egyik iker a kevesebb mozgás miatt kevésbé tud fejlődni. Ilyenkor az anyának különösen figyelnie kell, hogy mindkét magzat elég figyelmet és törődést kapjon.
Malzoff, svéd neonatológus orvos munkája során sok időt töltött el a szülőszobában a szülésekre várakozva, s ott unatkozván bőven volt ideje gondolkodni. Az ő kutatásaihoz, megfigyeléseihez fűződik az a felismerés, hogy az újszülött sokkal többet tud, mint amennyit feltételezünk róla, csak ez a tudás néhány nap alatt elfelejtődik. Nevezetesen egy újszülött a születés után a kezével kapaszkodva áll, fel tud menni például a lépcsőn. Néhány ősi, emocionális, indulati mimikát azonnal felismer és viszonoz. A dühöt, a haragot, és az örömöt azonnal fölismeri és annak megfelelően reagál rá.
A járásképességet és az emocionális reakciókat, melyek őt – az állatvilág újszülötteihez hasonlóan – életképessé tenné, el kell felejtenie, majd elölről kezdődik az újratanulás, újrafejlődés folyamata. Az újszülöttkori képességeket nem lehet, és nem szabad fenntartani, mert az komoly veszélyeket jelentene. Kutatások szerint azok a gyerekek, akik emlékeket hordoznak nehezebb, elhúzódó születési folyamatukról, azoknál fennmarad valamilyen traumatikusság, például nem szívesen mennek be keskeny csőjátékokba, nehezen viselik a bezártságot. A zárványos, részleges emlékek elakadásokat okozhatnak a gyermek fejlődésében, pedig az lenne a jó, hogy nevelése során mindig épp azt kapná, ahol tart, ami aktuális számára, hiszen fejlődése neveléssel, terheléssel amúgy sem befolyásolható.
Kevesen tudják egyébként, hogy a terhes kifejezés nem a teher, hanem ősmagyar „tereh” szavunkból származik, ami azt jelenti, hogy térben és időben kiteljesedő gyönyörűség. Vas megyében még használják ezt a szót, amikor aratás után megrakják a szekeret, autót, mondván – „hű, de szép a tereh” – azaz gyönyörű a termés. A szó egyébként megjelenik Arany János: Walessi bárdok című balladájában is.
Várandós szavunk az utolsó hetes időszakot jelöli, így marad a más állapot kifejezés, ami tökéletesen fedi is a belső tartalmat.
Ezzel és a női önértékeléssel, a női szorongással, a menstruáció hangulati lenyomataival, és sajátosságaival, a funkcionális meddőséggel, illetve a női lét egyéb fontos kérdéseivel foglalkozik a szerző Az anyaság pszichológiája (Akadémia Kiadó, 1996.), illetve Szülészeti-nőgyógyászati pszichológia és pszichiátria című (Medicina Kiadó, 1996.) most megjelent, laikusok számára is érthető könyve.
