A nő ekkor óhatatlanul áttekinti addigi életét, mit tett meg, és mit nem, melyek azok a fiatalkorában kitűzött céljai, melyeket még nem valósított meg. Fontos, hogy új célokat, új elképzeléseket is tűzzön maga elé, melyek segítenek tudatosítani, hogy továbbra is értékes ember, akire női és anyai funkciói mellett más fontos feladatok is várnak. Aki képes mindezzel azonosulni, esélyt ad magának egy szép öregedésre, kiteljesedett életre.
Az életközép-krízist sokan pusztán a hormonszint megváltozásával magyarázzák, pedig ennek sokkal tágabb értelmezése van. Szembe kell néznünk azzal, hogy szép lassan elteltek fölöttünk az évek, öregszünk, de mindez nem baj, ha még mindig hasznosnak érezzük magunkat. A kérdés inkább az, hogy miben hiszünk, mit adunk meg magunknak, milyen elvárásaink vannak még az élettől, és sikerül-e rálátnunk létünk teljesebb összefüggéseire.
Köztudott, hogy a gerincoszlop a test tartóoszlopa. A gerincproblémák lelki hátterében általában a tartás, a felelősség, az önállóság vagy önállótlanság, illetve a félelem, bizonytalanság játsszanak főszerepet.
Különösen nehéz az egyetlen gyermeket felnevelt nők esete, akik között gyakori a válás, és gyermekük házasságkötése után úgy érzik, menyük vagy vejük „elveszi” tőlük életük egyetlen értelmét. Fontos lenne megértenünk, hogy nem veszítettünk el senkit, sőt nyertünk egy új családot, melyet szerethetünk.
A mi társadalmunkban sajnos nehéz megöregedni. Addig van ránk szükség, amíg aktív dolgozók vagyunk, a fiatalok az időseket néha viccesen “kriptaszökevényeknek” hívják. Ne aggódjunk azonban, amíg a lelkünkben fiatalosak vagyunk, meg fogjuk kapni a szeretetet és a tiszteletet, viszont, ha túlságosan öregesen, begyepesedetten viselkedünk, nem leszünk népszerűek, mivel akadályt jelentünk mások életében.
Az öregségnek is megvan a maga értéke, s nem kell feltétlenül beleélnünk magunkat a gyengeség, a fölöslegesség érzésébe, mert ez a fajta önszenvedő magatartás csupán egy módszer arra, hogy a külvilágtól és önmagunktól szeretetet csikarjunk ki. A “szegény én” egy jól fizető játszma, mellyel megpróbálunk másokat arra késztetni, hogy azt bizonygassák, milyen értékes, és szerethető emberek vagyunk. Ez csak azért fordulhat elő, mert nagyon nem szeretjük önmagunkat. Ne engedjük tehát, hogy elhatalmasodjon rajtunk a fölöslegeség érzése, hiszen mindannyian része vagyunk a teremtésnek, s a beteljesült élethez egy szép, beteljesült öregkorra is szükség van, hogy végül elmondhassuk: emberhez méltó, teljes életet éltünk!