Selye jó és rossz stresszt különböztetett meg, s igaz ugyan, hogy mindkettő igénybe veszi a szervezet alkalmazkodó-képességét, de természetesen a negatív stressz jelenti a nagyobb kockázatot. A stressz a szervezet válasza a megszokottnál nagyobb igénybevételre, a szervezet állandóságát fenyegető veszélyre.
A reakció három szakaszra bontható. Az első, mely csak néhány pillanatig tart, a riasztás: veszélyt jelző üzenetek érkeznek a központi idegrendszerbe, az agyalapi mirigyhez és a mellékvesekéreghez. A második szakasz az ellenállás, ez elhúzódó reakció tartós következményekkel: a mellékvesében szteroidképződés indul, állománya megnagyobbodik. A szívműködés, a vérkeringés fokozódik, míg az immunrendszer és az emésztőrendszer hatékonysága csökken. A harmadik szakasz a kimerülés: ha a veszélyhelyzet továbbra is fennáll, a mellékvesekéreg kimerül, a hormontermelés lecsökken.
Szervezetünk működési egyensúlyának feltétele a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer összhangja. Stresszreakció idején a szimpatikus idegrendszer uralkodik, ami rövid távon segíti az alkalmazkodást, hosszú távon azonban kimeríti a szervezet tartalékait.?Dominanciájának hatására növekszik a szívritmus, a vérnyomás, a pupilla kitágul, mélyül a légzés, növekszik az oxigén-felhasználás, gátlódik a bélrendszer működése. Javul a szellemi tevékenység, csökken az alvásigény.
Nyugalmi helyzetben a paraszimpatikus idegrendszer kerül túlsúlyba. A pupilla összeszűkül, hogy védje a szemet a túlzott fényhatástól, a vér a hasi szervekbe és a bőrbe terelődik, az emésztés gyorsul, a fent leírt élettani folyamatok ellentétes irányt vesznek.
A stresszre adott leggyakoribb lélektani reakciók a szorongás, a félelem, a harag és az agresszió.
A szorongás egy bizonytalan, tárgy nélküli félelem, sejtésszerű, kínzó, figyelmünket és gondolkodásunkat szétziláló, emlékezetünket megbénító, szervezetünket támadó, ezerféle testi izgalmi tünetet létrehozó, izmainkat görcsösen befeszítő, testünket gúzsbakötő kellemetlen állapot. A fokozott szorongás betegségekben jelentkezik, fő fajtái: a pánikbetegség, a kényszerbetegség, a fóbiák, a poszttraumás stresszbetegség, a generalizált szorongásos zavar, illetve az evési zavarok (anorexia, bulémia).
A félelem gyakoribb jelenség és hétköznapibb helyzetekben lép fel. A félelemnek konkrét tárgya van, míg szorongásnál nincs.
Egy másik általános reakció a stresszhelyzetekre a harag, mely agresszióhoz vezet. Az ún. frusztráció-agresszió hipotézis szerint valahányszor erőfeszítésünket egy cél elérésében megakadályozzák, agresszív hajtóerő keletkezik, vagyis ki akarjuk küszöbölni, meg akarjuk semmisíteni az akadályt. Ezt a természetes reakciót a nevelés során szocializáljuk, megtanuljuk kezelni.
Amennyiben a stressz folyamatos, és az egyén nem képes sikeresen megküzdeni vele, a fásultság depresszióba csaphat át. A depresszió tehetetlen, reménytelen érzést kelt. Az ún. tanult tehetetlenség elmélete alátámasztja, miképp vezethetnek a kellemetlen és befolyásolhatatlan események fásultsághoz, visszavonultsághoz, cselekvéshiányhoz, depresszióhoz. Az állandó, nagyfokú munkaterhelés például a munkától való visszahúzódást eredményezheti.
Az emberek többsége kognitív zavarokkal, a figyelmi és emlékezeti funkció, illetve a gondolati működések gyengülésével reagál akkor, ha hosszú időn keresztül kell komoly stresszorokkal szembesülnie. Minél inkább szorongunk, a károsodás annál valószínűbb. Ennek egyik oka az is lehet, hogy a stresszorral találkozva elterelő gondolatok nyomulhatnak az agyunkba. Azon töprengünk, hogy milyen cselekvési lehetőségeink vannak, aggódunk cselekedeteink következményeit illetően, de az is előfordul, hogy mereven ragaszkodunk céltalan viselkedés-mintáinkhoz.
E módszerek többek között: a stresszre adott testi és lelki reakciók tudatosítása és kontrollálása, a feszültség csökkentésének technikái, a baráti- és csoporttámogatás jótékony hatásainak kihasználása stb. Óriási jelentősége van a rendszeres testmozgásnak, a hetente legalább háromszor félórás, szabad levegőn végzett testedzésnek, hiszen a fizikai aktivitás utáni megnyugvás paraszimpatikus irányba viszi el az idegrendszeri egyensúlyt.
A stressz mindennapi életünk természetes része. Tanuljuk meg tehát kezelni, feszültségeinket tudatosítani, a kontrollálhatatlan stresszorokat pedig feltétlenül igyekezzünk kiküszöbölni. Mindehhez sikeres, jó munkát kívánok!
Dr. Eisler Olga
pszichiáter
Infó: www.korkontroll.hu
