Keresés
Close this search box.

Tavaszváró külső-belső „nagytakarítás”

//

Talán furcsán hangzik, de szervezetünk fizikailag, mentálisan és energetikailag egyaránt szennyeződik. Korábban, bizonyos rituálékat, vallási előírásokat követve, az emberek életének természetes része volt az időnkénti böjt, a testi-lelki megtisztulás. Erre ma már nincs is szükség?

A modern kor a korábbiaknál hatványozottan több szennyező anyaggal árasztja el az emberek szervezetét. Manapság így még fontosabb lenne a rendszeres időközönként végzett tudatos méregtelenítés. Egy-egy tisztítókúra után lényegesen jobb lesz a közérzetünk, több az energiánk, fürgébb a mozgásunk, tisztább a gondolkodásunk, ráadásul szebb a bőrünk és laposabb a hasunk – szerencsés esetben még a mérleg is kevesebbet mutat.

A méregtelenítő kúra fontos része a bélrendszer megtisztítása, melynek hagyományos módszere a beöntés. Ezt végezhetjük tiszta, testmeleg vízzel (melybe mokkáskanálnyi szódabikarbónát teszünk), vagy szakember által összeállított gyógynövényteával (pl. fehér mályvagyökér, kutyabengekéreg, citromfű, orbáncfű, anyalevél, apróbojtorján, cickafark vagy körömvirág felhasználásával) – házi beöntő készülékkel – addig ismételve, míg a távozó víz tiszta és szagtalan nem lesz. A beöntés hatékonyságát közben végzett hasmasszázzsal is fokozhatjuk. Intézményi körülmények között ugyanezt a cél szolgálja a Kolon-hidroterápia, mely egy nagyobb hatásfokú módszer.

Veséink munkáját zsurló, medveszőlő-, aranyvessző-, nyírfalevélteával könnyíthetjük meg.

A vér- és nyirokrendszer működését a flavonoid tartalmú, sötét, lila, kék, piros színű gyümölcsök, zöldségek javítják, s mellé teaként citromfű, orbáncfű, galagonyavirág, szúrós gyöngyajak, komló, macskagyökér javasolt.

A vesék és a belek kitisztítása önmagában még nem jelenti a szervezet méregtelenítését! A zsírszövetek például igen sok méreganyagot raktároznak, s a kúránk során felszabaduló méreganyagok nagyrészt a májba kerülnek. A méreganyagokkal telítődött máj egy idő után már nem tudja maradéktalanul ellátni méregtelenítő funkcióját, így egyre több toxin kerülhet a szövetekbe.

Sokan azt hiszik, hogy epekövek csak az epében lehetnek, pedig a májban lényegesen több képződik belőlük –helytelen étkezés, alacsony folyadékbevitel ésbizonyoskrónikus betegségek esetén óriási mennyiségű epekőhalmozódhat fel a májban. Ezek elzárják az epecsatornákat, hátráltatva az epeáramlást.

Májtisztítások sorozatával tudunk csak megszabadulni tőlük, melyhez bizonyos olajok, citrusfélék és gyógynövényteák (pl. katáng, cickafark, máriatövismag, benedekfű) alkalmazása szükséges. A kúra részletes leírása Andreas Moritz: A csodálatos máj- és epehólyag-tisztítás c. könyvében olvasható.

A méregtelenítés hatékonyságát tiszta, friss levegőn végzett légzőkúrával is fokozhatjuk, melyet kiegészíthetünk gyógynövényes vagy illóolajos inhalálással is, amitől arc-, homlok- és orrmelléküregeink is megtisztulnak. A tüdő tisztítását segítő tea alkotói: kakukkfű, martilapu, tüdőfű, ánizs, kömény, ökörfarkkóró, lándzsás útifű és szappanfű.

A méregtelenítés ősi, de manapság is népszerű módja az izzasztás, a szaunázás, mely a bőrön keresztül segíti eltávolítani a méreganyagokat. Eredményességét bőséges folyadékfogyasztással segíthetjük. Szívbetegek csak orvosi javallattal alkalmazhatják ezt a módszert!

Az éves nagy méregtelenítő kúra szokásos ideje a hagyományok szerint a tavaszi nagyböjt, ami húsvét előtt 40 nappal, azaz ebben az évben március 2. hetében kezdődik. Életviteltől függően szükség lehet még további tisztítókúrákra is, például negyedévente 1-2 napra vagy akár hetente egy napra, amikor csak zöldség-gyümölcsleveket, gyógyteákat, ásványvizet iszunk, esetleg nyers gyümölcsöt-zöldséget fogyasztunk. A számunkra megfelelő böjt gyakorlati kivitelezéséhezkérjük szakember tanácsát. Bizonyos betegségek (pl. cukorbetegség) esetén tilos lehet a méregtelenítés néhány formája.

Nem szabad böjtölni daganatos betegségek kezelése alatt, illetve súlyos depresszióban, továbbá terhes és szoptató nőknek, mivel az anyai szervezetben felszabaduló méreganyagok átjuthatnak a magzat, illetve a csecsemő szervezetébe.

Forrás: ParaMedica EgészségMagazin

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!