Ahogy mondják: a lényeg a részletekben rejlik. A részletek pedig egy napunk órái, percei, egy hónap napjai, egy év, sőt az általunk eltöltött évtizedek alatt az idő, amit „használunk”. De mire?
A rendelkezésre álló idejét mindenki személyesen osztja be, saját elképzelése, meggyőződése alapján, jó esetben nem kényszer hatására. Az életidő tehát adott – persze azt sokféle genetikai és életmódbeli tényező képes megrövidíteni vagy meghosszabbítani, most nem erről van szó.
A kérdés inkább az: mivel töltjük a ránk kiszabott időt? Eltöltjük vagy eltelik? Vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy miért jöttük, hol a helyünk, mit kellene tennünk, mivel foglalkozni, mit tanulni, megismerni, tapasztalni? Alkotni vagy másokat szolgálni, segíteni? Ne higgyük, hogy az alkotás magasabb rendű tevékenység, mint a segítő munka, a szolgálat! Vajon kiknek a munkája nélkülözhető: a kukásoknak, a péknek, a tanárnak, a buszvezetőnek vagy a kórházi ápolónőknek? Ha ezért jöttünk, ezt tegyük, jó úton járunk, minden a legnagyobb rendben van.
Ami luxus, az az időpazarlás, a pótcselekvés, a tétlenség. Az életünk nem lesz annyival hosszabb, amennyi időt ezekkel töltünk. Vélhetően nem kapunk plusz időt, hogy bepótoljuk, amit elmulasztottunk, legyen az egy fontos feladat elvégzése, mellyel – kicsiben vagy nagyban – „hozzáadhatnánk” a világhoz; esetleg egy elkövetett hibánk jóvátétele, hogy helyreálljon az egyensúly; illetve akár saját épülésünk, fejlődésünk érdekében tett lépés, tanulás, tapasztalatszerzés.
Ezeket elmulasztva, a végén csak egy tapasztalattal leszünk gazdagabbak, de valójában rettenetes érzés, amikor egy élet summája az, hogy ez vajon mire volt jó, ennek semmi értelme nem volt. Tanulni persze mindenből lehet, minden tapasztalat érték…
A LÉNYEG tehát mindenki számára más és más, ez valójában a cél, az ok, az út, a „küldetés”, amiért jöttünk – tűnjön az akár kicsinek vagy nagynak, fontosnak vagy meglepően lényegtelennek abból a nézőpontból, ahonnan pillanatnyilag látni tudjuk. Érdemes tehát időnkből arra áldozni, hogy erre rátaláljunk és betöltsük azt. Végtelenül megnyugtató, jó érzés ugyanis – a napi feladatlistánkhoz hasonlóan – ennek a „körnek” a végén is majd egy pipát tenni.
Na, de itt a Kikelet, az új év, új lendület, rajta hát! Lássunk neki behozni a lemaradásokat, megtenni az esetleg szükséges „pályamódosításokat”, és irány a cél – ami valójában az út maga…
Sikeres évkezdést, hasznosan töltött, örömteli évet kívánok minden Kedves Olvasónknak!
Illésné Hoffer Adrienne
