A fogselyem egy vékony, de erős, többrétegű műanyag szál, amely az ételmaradékok és lepedékek eltávolítására szolgál a fogak felszínéről és főként közeiből. Mindennapi használatát a fogorvosok a fogkefés fogmosás kiegészítőjeként ajánlják. Fogmosás közben a fogkefe sörtéi csak nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak be a fogak közé. Az ott lerakódott plakk ún. approximális fogszuvasodáshoz és ínygyulladáshoz vezet. Manapság már viaszos fogselyem is kapható, amely könnyebben becsúszik a fogak közé, egyes típusai fluoridokkal vagy mentollal vannak átitatva.
A fogselymet 1815-ben találták fel New Orleansban, ahol egy fogorvos azt ajánlotta pácienseinek, hogy használjanak selyemszálakat fogaik tisztítására. A tömeggyártás csak jóval később, 1882-ben kezdődött, s 1898-ban adtak ki szabadalmat a fogselyemre.
A második világháborúig nagyon kevesen használták, s csak akkor vált népszerűbbé, amikor kifejlesztették a műanyag fogselymet, ami kevésbé foszlott, rugalmasabb volt és nehezebben szakadt. A népszerűsítési kampányok ellenére az Egyesült Államokban a lakosságnak mindössze 12%-a használ fogselymet, hazánkban ez az arány – vélhetően a hiányos tájékoztatás miatt – sajnos még kevesebb.
Egy-egy alkalommal kb. 30 cm-t tépjünk le a tekercsből. Tekerjük fel a két középső ujjunkra, majd a hüvelyk- és mutatóujjunkkal feszítsük ki. Foganként haladva, tisztítsuk meg a fogfelszínt minden oldalon, különösen a fogközökben. Óvatosan az íny alá is menjünk be, onnan kifelé „terelve” a lerakódást. Minden foghoz újabb részt használjunk a fogselyemből. Ne a fogközre merőlegesen, hanem a fogakra ráhajtva tisztítsunk, így nagyobb felületet érünk el egyszerre.
A fogselyem használata közben fellépő vérzés oka ínygyulladás, esetleg a túl durva használat lehet. Rendszeres és helyes alkalmazás esetén az ínygyulladás megszűnik. Fogpótlásokon az ételmaradékok még jobban megtapadnak, így ott különösen fontos a fogselyem használata.