Keresés
Close this search box.

Mitől lehetünk fiatalabbak?

//

Ahogy idősödünk, sejtjeink és egész szervezetünk öregedési folyamata felgyorsul. Ezzel együtt növekszik bizonyos betegségek kialakulásának kockázata is. Szerencsére a természet bővelkedik olyan anyagokban, amelyekkel késleltethetjük – ha nem is az idő múlását, de legalább – a látható nyomok és károsodások jelentkezését. Íme ezek közül néhány!

▶︎ Kurkumin – A kurkuma növényben található hatóanyag a kutatások szerint eredményesen csökkenti a szervezetben a gyulladást, az oxidatív károsodást. Emellett burjánzást fékező és antioxidáns hatásának köszönhetően késlelteti a sejtek öregedését. Antioxidáns hatóanyagai az A- és C-vitamin, illetve a béta-karotin.

Emellett támogatja a szervezetben a mitokondriális funkciókat, részt vesz az immunrendszer erősítésében. Rendszeres fogyasztása a mentális egészséget is támogatja, csökkentve a demencia kockázatát.

▶︎ Kollagén – Közismert fiatalító hatású anyag, mely nélkülözhetetlen az egészséges bőr számára, hiszen annak fontos alkotóelemét képezi. A kor előrehaladtával a kollagéntermelés csökken. A bőr kollagénvesztése pedig fokozottabb ráncképződést eredményez.

▶︎ Koenzim-Q10 – Olyan antioxidáns hatású anyag, melyet a testünk is termel. Részt vesz az energiatermelésben, és bizonyos védelmet is nyújt a sejtkárosodások ellen. Szervezetünk koenzim-Q10 termelése a kor előrehaladtával sajnos csökken, így étrend-kiegészítő formájában érdemes pótolnunk. Vizsgálatok szerint a koenzim-Q10 javítja az idősebb emberek egészségi állapotát, ezért javasolt kúraszerűen fogyasztani.

▶︎ Aranygyökér – Erős gyulladáscsökkentő és öregedésgátló hatásokkal rendelkezik. Fisetin nevű összetevőjével kapcsolatban megállapították, hogy elpusztítja az öregedő, hibás sejteket, így meghosszabbíthatja az élettartamot.

▶︎ Resveratrol – A szőlőben és más sötét színű gyümölcsökben, illetve a borban található. Erős antioxidáns vegyületként segíthet az öregedési folyamatok lassításában, és pozitívan hat az érrendszerre is.

Forrás: https://gyogyszernelkul.com/mitol-lehetunk-fiatalabbak/

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!