A Californiai Egyetem kutatói bizonyították, hogy ingergazdag környezetben az agy jobban fejlődik, komplexebbé válik, mint unalmas körülmények között. A sok új inger hatására nemcsak az agyi sejtek száma növekszik, hanem a terület nélkülözhetetlen energiautánpótlását biztosító vérellátás is fokozódott, és mindez még idősebb korban is így van.
Az Illinois Egyetem orvosai kísérleteikkel azt is igazolták, hogy az agy az eltérő ingerek és igénybevétel (pl. koordinációt vagy fizikai erőkifejtést igénylő feladatok) hatására differenciált módon fejlődik. Egyértelmű tehát, hogy az agynak a megfelelő fejlődéséhez gyakori és változatos ingerekre van szüksége. Mi történik azonban, ha túl erős, nagymértékű és állandó ingerhatás éri elménket?
A gondolkodás folyamán keletkező vegyi anyagoknak ez esetben nincs elegendő idejük, hogy távozhassanak az agyból, így valóságos méreganyagként károsítják azt. A jelenséget a Pennsylvania Egyetem kutatóorvosai – akik kikapcsolódni, relaxálni képtelen férfiak egy csoportját vizsgálták – egyértelműen azzal magyarázzák, hogy nagyon gyakran még saját magunk sem vagyunk tudatában gondolataink folyamatos áramlásának.
Ismert, hogy a nők gondolkodása jelentősen eltér a férfiakétól, hiszen az agy más területeit használják e célból. A kutatók ezzel magyarázzák másik felfedezésüket, hogy a férfiak agya sokkal gyorsabban öregszik, mint a nőké. A kezdeti különbségek ellenére, a férfiaknak 45 éves korra ugyanis csökken az emlékezőképességük és a figyelmük fenntarthatóságának ideje. Agyuk komplex gondolkodásért felelős részének mérete pedig a hölgyekével megegyező nagyságúra csökken.
Az évek folyamán bekövetkező agyi veszteségek csökkentésének egyértelmű módja az időnkénti tudatos kikapcsolódás, pihenő, relaxáció.
Forrás: ParaMedica EgészségMagazin







