Megkerülhetetlen tények
a cukorbetegség gyógyításában
Lássuk, melyek azok a megkerülhetetlen tények, melyeket figyelembe kell vennünk!
Minden cukorbeteg diéta abból indul ki, hogy a gyógyszerek és/vagy inzulin mellé feltétlenül kell szénhidrátot ennünk, hogy elkerüljük a hypoglikémiát, azaz alacsony vércukorszintet, mely az inzulin és gyógyszerek tulajdonképpeni mellékhatása, ami túladagolásukból adódik. Mindez érthető, de van más megoldás is. Szénhidrátot fehérjéből és zsírokból is elő tudunk állítani napi igényünk fedezésére, ezekre megvannak a megfelelő biokémiai folyamataink. Már minimális inzulin is kikapcsolja a fehérjék energiaként való hasznosítását. Így nem kell attól tartanunk, hogy a szervezetünk saját fehérjéinket fogja felhasználni. Nem alakul ki tehát ketózis.
Ez azt is jelenti, hogy a cukorbetegek az elfogyasztott szénhidrát-mennyiség napi mérése, számolása helyett áttérhetnek a paleolit diétára, az inzulin és tablettás gyógyszerek – megfelelő kontroll melletti – elhagyása vagy csökkentése mellett.
Betegségeink gyógyítására használt számos gyógyszer előidézi, vagy súlyosbítja a cukorbetegséget, vagy az azt elindító súlygyarapodást. Ebbe a kategóriába sok gyógyszer, de legfőképp az ún. bétablokkolók tartoznak. Szervezetünk sejtjei kémiai és elektromos jelekkel kommunikálnak. A kémiai jelek vevőegységei a receptorok. Ezek között találhatóak a béta receptorok, melyek nagy számban vannak jelen a szívben, a hörgőkben és az erekben. A béta receptor blokkolók arra hivatottak, hogy kiiktassák a „forgalomból” a receptorokat, melynek következtében csökken a szívfrekvencia és a vérnyomás. Erre találták ki őket, s a 20. század legnagyobb gyógyszergyári felfedezésének tekintették. Ezek hasznosak is lehetnek, ám nagyon sok a nem kívánatos melléhatásuk. Ilyenek a testtömeg növekedése, a vércukor és vérzsírok emelkedése, a végtagok ereinek összehúzása, szívritmus zavarok provokálása – tagadhatatlanul, ezek lehetnek akár halálos mellékhatások is. Több évig tartó bétablokkoló szedés teljesen átalakítja a cukor- és zsíranyagcserét, emiatt jelentkeznek a mellékhatások. A gyógyszert legalább 5 évig szedők között – tapasztalatom szerint – 70%-ban találunk emelkedett vércukorszintet, a metabolikus szindróma tüneteként. A gyógyszert (kevés eset kivételével) el lehet hagyni, de csak fokozatosan, mert elvonási tünetek jelentkezhetnek. Ezután sajnos még hónapok kellenek az átalakult receptorrendszer visszarendeződéséhez, de megéri a fáradságot. Kifejezetten ajánlott a bétablokkolók leállítása, ha a beteg paleolit étrendet folytat. A bétablokkoló egyrészt a súlyfelesleg leadásának gátja lehet (ami 2. típusú cukorbetegségben 95%-ban megtalálható), másrészt a vércukorszint emelése miatt hátráltatja a paleolit étkezés sikerét. Az új generációs csak a szív és erek béta receptorait gátló készítmények esetén nem ilyen kifejezett a mellékhatás-skála, de nem sokkal marad el az 1960-as évek készítményeitől.
A táplálkozástudomány kutatásaiból ismertté vált, hogy a szénhidrátfogyasztás felelős a gyulladásos faktorok szintjének emelkedéséért, és közvetve az erek gyulladásáért. A szívinfarktus, agyvérzés, vesebetegségek, melyek a cukorbetegség szövődményeként vannak aposztrofálva, szintén ilyen kórokokra vezethető vissza. Ebből egyenesen következik, hogy hiába rendezzük gyógyszerekkel a vércukorszintet, a szövődmények – a helytelen táplálkozás miatt magas gyulladásszint folytán – ugyanúgy be fognak következni. A 20-30 éve inzulinnal karban tartott cukorbetegek között azoknál is kialakulnak a szövődmények, akiknek még a HgA1c értékük is jó volt. Tudomásul kellene venni, hogy a vércukor beállítása az élettani tartományba, nem jelenti a beteg kielégítő kezelését. Ha jó a vércukor, az a legkevésbé sem jelenti, hogy minden rendben van.
Sajnálatos, hogy ezeket az egyszerűen átlátható tényeket nem veszi figyelembe a diabetológia, a dietetikusok pedig nagyrészt nem ismerik a paleolit étrend lényegét. Bátorítok mindenkit, hogy mondja el kezelőorvosának: más módszert is megpróbál gyógyulása érdekében. Az orvosnak el kell mondania minden tényt a betegségről, korrekt módon felvilágosítani páciensét, hogy az érdemben tudjon dönteni, milyen utat választ. Az orvosnak pedig kötelessége elfogadni a beteg döntését.
