Nem. A nyár már eljött, itt van. EZ a nyarunk. A Természet tudja ezt: a virágok nyílnak, a fák, bokrok teremnek, gyümölcsöt, bogyót érlelnek, s közben nem várnak semmire. Tudják, hogy ennek itt az ideje.
A közeli hetek, hónapok minden napja nyár, teljesen függetlenül attól, hogy mi magunk hogyan töltjük, miből vesszük ki a részünket, s miből maradunk ki. Ha sokáig várakozunk, készülünk a nyárra, kevés marad belőle. Ha túl nagy elvárásokat támasztunk azzal a néhány nappal szemben, amit mi magunk „nyárnak” neveztünk ki, könnyebben csalódhatunk.
Életünk „nyara” is gyorsabban elröppen, ha csak későn tudatosítjuk, hogy EZ MÁR AZ. Hozzájárul ehhez persze az is, hogy csaknem két évtizeden át treníroznak bennünket óvodától egyetemig, vagy még azon túl is szakvizsgákkal, pluszképzésekkel, melyek majd jól felkészítenek az ÉLETRE. A „mi leszek, ha nagy leszek” kérdés manapság egyre többeket kisgyermekkortól akár egészen 30 éves korig foglalkoztat. Mivel a családalapítás is újabban erre az időszakra tolódott, ekkor döbbenünk rá: hoppá, itt már „élesben mennek a dolgok”, ennek már fele sem tréfa, ez bizony már nem a bevezetés, hanem maga az ÉLET!
Sok óvodás szeretne már „nagy” lenni, iskolába menni; az iskolások alig várják, hogy végre felnőttek legyenek, mert irigylik az önálló döntés szabadságát. A munkával túlterhelt anyukák reggelenként, mikor leadják a kicsiket az oviban, vágyakozva nézik a hintát, mászókát – milyen jó lehet ovisnak lenni és ebéd után egy jót aludni! Ötvenen túl a dolgozók alig várják a nyugdíjat; az idősek pedig mindent megadnának, hogy fiatalabbak lehessenek, még ha az több munkával és teherrel is jár. Életünk során igen sok időt töltünk előre vagy hátra tekintgetéssel: vagy a múlt, vagy a jövő felé vágyakozunk, miközben ketyeg az óra, múlnak az értékes percek, azaz a JELEN.
Az idősebbek fülében még ott csenghet a néhai Máté Péter hangja: „Most élj!” Milyen igaza volt neki. Az időskori demencia, memóriaromlás sajnos automatikusan megoldja e kérdést: sokak számára csak a jelen pillanat létezik, még az sem, ami tegnap vagy fél órája, esetleg öt perce történt. Csak azt látják, azzal foglalkoznak, abban élnek, ami épp most van (korlátaik persze, igen megnehezítik saját és környezetük életét). Nem kell azonban Alzheimer-kórosnak lennünk ahhoz, hogy a jelent éljük!
Tudjuk: ahová a figyelem, oda irányul az energia is. Ha tehát figyelünk a MOST apró részleteire; ha nagy intenzitással jelen vagyunk benne; törődésünket, gondoskodásunkat, kreativitásunkat annak szenteljük, amivel épp foglalkozunk, vagy amit épp átélünk, annak eredménye sikeresebb, értékesebb, magasabb minőségű vagy emlékezetesebb, élvezetesebb lesz. Ráadásul időnket sem fecséreltük, így az tartalmasan, élmény- és emlékgyűjtő módon telt. Ugyan, mi egyebünk marad, amit majd egyszer magunkkal vihetünk? Érzések, tapasztalatok, élmények, emlékek.
Éljük tehát a most beköszöntött nyár pillanatait is – lehetőségeinkhez mérten – élmény- és emlékgyűjtő módon – legyen az akár egy vidám vagy boldog óra, madárdal, virágillat, friss gyümölcsök íze, melengető napsütés, árnyas erdő vagy a hűsítő víz csobbanása, melynek emlékét begyűjtjük és megőrizzük.
Csodás nyarat kívánok!
a Paramedica
