Az öngyógyító agy
Az orvostudomány lokalizációs felfogása szerint, az agy egyes részei különféle funkciókat látnak el, és sérülésük esetén az a funkció vagy képesség elvész. Ez a felfogás napjainkig uralkodik az orvoslásban és a rehabilitációban. Ha például valakinek megbénul az egyik karja, nem tehetünk egyebet, mint megtanítjuk fél kézzel élni.
Ám létezik az agykutatásnak egy másik, háttérbe szorított irányzata is, amely végigvonul az utóbbi 150 éven. 1868-ban látott napvilágot Jules Cotard orvos beszámolója azokról a gyerekekről, akiknek bal agyfele fertőzés folytán elpusztult, és mégis, megtanultak beszélni. Hogyan lehetséges ez?
Az idők során számos tanulmány bizonyította, hogy az agy – megfelelő hatásokra – képes újratervezni, a céloknak megfelelően átalakítani önmagát. Lassan eljön az a kor, amely a ma még „rendkívüliben” felismeri a „szabályt”.
Edward Taub kutatóorvos nevéhez fűződik a „korlátozás indukálta mozgás” terápia. Ennek lényege pontosan ellentéte a mai rehabilitációnak: Taubék a pácienst nem megtanítják bénán élni, hanem mozgásra kényszerítve bénult tagját, „újrahuzalozzák” az agyát. Még a mai anatómia könyvek is „kőbe vésett” tényként közlik az egyes agyterületek funkcióját és kiterjedését. Taub és mások felismerték, hogy a gyakran végzett mozdulatokat irányító, vagy a túlhasznált testrészeket mozgató agyterületek megnövekednek, ahogy az izom duzzad a súlyemeléstől.
Norihiro Sadato japán kutató veleszületetten, illetve életük során megvakult személyek agyát vizsgálta Braille írás olvasása közben. Döbbenten tapasztalta, hogy a vakok „látnak”, vagyis látókérgük aktívan dolgozott olvasás közben. Más kutatók felfedezték, hogy a beszédértésért felelős terület az iskolázottsággal arányosan fejlett. Londoni taxisofőröknél kimutatták, hogy a szolgálatban töltött évekkel arányosan megnövekedett a téri tájékozódásért is felelős agyterület, a hippokampusz.
Agyunk folyamatos önépítése magzati életünkben kezdődik és halálunkig tart. Agyunk reagál és változik a minket ért hatásokra, ezért oly sokfélék az emberek, ezért hagy személyiségünkben mély nyomot a gyermekkorunk és a későbbi tapasztalások. Személyiségünk a minket ért hatások története, agyunk ránk jellemző szerkezetét és használatát tükrözi. A szokások, a megrögzött félelmek, a túlzott lelkiismeret, vagy az impulzivitás, a pesszimizmus vagy az optimizmus az agy bizonyos területeinek alul- vagy túlhasználatából fakadnak.
Vegyük például a lelkiismeretet, amely meggátol minket tiltott dolgok kivitelezésében. E funkció többek között a homloklebeny egy területének működéséhez kapcsolható. Ez a terület felel a viselkedésgátlásért és a szorongásért is. Akit sokat büntetnek, annak e terület túlműködik. Ezért szorong a túl lelkiismeretes ember „bűnös” gondolatai, tettei miatt. Ez a terület a túlzott lelkiismeretességgel jellemzett kényszeres embereknél túlműködik, a lelkiismeretlen pszichopatáknál pedig fejletlen. Ha egy kényszeres személyt pszichoterápiával „kikezelnek”, utána PET vizsgálattal bizonyítható, hogy e terület működése normalizálódik.
Egy másik személyiségvonás, az impulzivitás is sok embernek probléma, mert a robbanékonyság, a mindent elsöprő indulatok sok konfliktushoz vezetnek életükben. Az impulzivitás egyik jele az alacsony szerotoninszint, a másik az amygdala nevű kéreg alatti központ fokozott működése. Sikeres pszichoterápia hatására a kezeltekben megnőtt a szerotoninszint és csökkent az amygdala működése.
Ekkora hatalma volna a gondolatoknak? És a beszélgetős terápiának?
Eric Kandel, a 2000-ben fiziológiai Nobel-díjat elnyert memória- és tanuláskutató 1998-ban végre a tudomány nyelvén is megfogalmazta azt a sok évszázados tapasztalatot, miszerint a lélek változásai mindig az agyműködés változását is jelentik. Az 1990-es évektől rendre megjelenő kutatások bizonyítják, hogy a gyógyszereket nem alkalmazó pszichoterápiák tényleges idegrendszeri változásokat idéznek elő.
De mi is ezeknek a terápiáknak a lényege? A gyakorlás. Vegyük a fejben számolás kézenfekvő példáját. Kísérleti személyekkel számolási feladatokat gyakoroltattak, és a tanulás során a számolásért felelős agyterületek határozott növekedést mutattak. A gyakorlottság tehát a használt agyterület „megerősödésével” jár. Pontosan ez történik a pszichoterápiában is. A páciens a terapeuta segítségével gyakorolja pédául a negatív gondolatok gátlásának a képességét, vagy fóbiában a félelem gátlásának a képességét, és a gyakorlás során az e feladatokat addig gyengén ellátó agyterületek a szó szoros értelmében „megizmosodnak”. Az agy tehát tanulás révén átalakul!
Az evolúció során minden előnyt jelentő tulajdonság gyorsan elterjedt az utódok révén. Ha évmilliókkal ezelőtt egy egyedet agysérülés vagy lelki sérülés ért, vagy önmagától felépült, vagy elpusztult: ez a természetes szelekció. E folyamat révén általánossá vált az öngyógyulás képessége.
Terry Wallis 42 éves férfi súlyos autóbalesete után 20 évvel tért magához, és pár hónap alatt megtanult beszélni. Mikor kifinomult módszerekkel megvizsgálták az agyát, kiderült, hogy agysejtjei a 20 év alatt lassan, „önerőből” szorgalmasan „újrahuzalozták” kapcsolataikat.
A spontán gyógyulás lelki problémáknál is gyakori. Depressziósok nagy csoportját vizsgálva kiderült, hogy hetente 2%-uk, egy év alatt 95%-uk meggyógyul. Amióta gyógyszerek vannak a depresszióra, a depresszió krónikus és elterjedt kórképpé vált.
A WHO vizsgálta a schizofrén betegek gyógyulási arányát a fejletlen és a fejlett országokban. A szegény országokban a betegek 63%-ban gyógyultak meg, és egyharmaduk lett krónikus beteg, a fejlett országokban viszont, csak 37% gyógyult, és kétharmaduk lett krónikus beteg. A különbség annyi, hogy a fejlett országokban a betegeket intenzíven gyógyszerezik. Egy 5 éves finn vizsgálatban, minimális, csak elkerülhetetlen esetben alkalmazott gyógyszerelés mellett, a betegek 83%-a gyógyult! Ez természetesen nem általában a kezelés, hanem az indokolatlan kezelés ellen érv!
A modern pszichiátria jobban hisz a gyógyszereinek, mint az agy öngyógyító képességeinek. Az agy egészét elárasztó vegyületektől nem várható az, amit bizonyos agyterületek célzott fejlesztése nyújt. Az agy csak az aktív használat hatására változik és fejlődik, a gyógyszeres kezelés filozófiája viszont az, hogy „biokémiai zavart” csak vegyületekkel lehet korrigálni. A spontán gyógyulások nagy aránya bizonyítja, hogy az agy élni akar, és megfelelő feltételek közt képes ezért küzdeni!
Ideje lenne újra felfedezni, hogy a rendkívüli gyógyulási képességek mindannyiunkban ott rejlenek. Sokak élete másképpen alakulna ettől.
A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
