Mit ne tegyél a kisbabával?
1. Nem hanyagolhatjuk el! Az újszülöttek készen állnak arra, hogy anyjukkal, apjukkal és másokkal kommunikáljanak, persze nem szavakkal, hanem gügyögéssel, karjaik mozgásával. Vannak anyák, akik már a méhbeli élet során kommunikálnak gyermekükkel énekelve, felolvasva, beszélve, ezzel optimális feltételeket teremtenek az érzelmi és intellektuális fejlődéshez. Az élet első 3 évében a baba nem szavakba önthető tudást szerez arról, hogyan működnek a társas viszonyok, ez agyműködésébe is beépül.
2. Ne hagyjuk sírni! Képzelje el, hogy fájdalmában segítségért kiált, és senki nem vesz tudomást erről. Hogyan érezné magát? Mit érezne a családja iránt (valószínűleg haragot)? Ha sírni hagyják, olyan, mintha kínoznák. Miért is? Ha egy baba rendszeresen hiányt szenved érzelmileg, akkor a teste hozzászokik a szorongáshoz, bizalmatlan lesz magával és másokkal szemben. A rossz gondoskodástól rugalmatlan, önző és könnyen elkeseredő emberré válhat. Ezt szeretné?
Ne csak akkor segítsen a babán, amikor már sír, mert nehezen tudja abbahagyni, így jobb, ha el sem kezdi, nehogy szokásává váljon! Figyeljünk nonverbális jeleire (nyugtalanság, szemöldök összehúzása, grimaszok, karral való kapálódzás) és idejében, még a sírás előtt szüntessük meg a rossz közérzetet. A túl hosszú gyötrődés megsemmisítheti az agyi szinapszisok egy részét, amelyek életünk első éveiben szédületes iramban fejlődnek. Egy undok gyerek válhat belőle, aki később tönkreteszi a társas kapcsolatait.
3. Ne hagyjuk egyedül! A magányos elzártság végső soron pszichózishoz vezethet. A babák fizikailag kapcsolódnak gondozójukhoz, ezért nem értik, miért vannak egyedül, beépítik önmagukba azt az érzést, hogy ők rosszak. Ha elszigeteljük, nyafogós vagy csöndes, de magában háborgó, saját magával elfoglalt gyermeket nevelünk, aki a félelem és bizonytalanság érzését hordozza. Így fejlődik ki a nárcisztikus személyiség.
4. Vegyük fel, amikor csak lehet! A babákat hordozni, fogni kell, hiszen mély ellazultságra és nyugalomra van szükségük, amit aztán tovább tudnak vinni az életükben. Amikor a baba fizikailag el van szakítva gondozójától a fájdalomreakciók aktiválódnak, befolyásolva a különböző hormonok és neuropeptidek felszabadulását épp akkor, amikor az agyi rendszerek kiépülőben vannak. Ettől a hipotalamusz-hipofízis-adrenalin tengely (HPA), mely a stressz-reakciós rendszer része, szabálytalanná és hiperaktívvá válhat.
Napi 3 órás szeparáció annyi stresszt okoz, ami epigenetikus hatást indukál és fogékonnyá tesz a stresszre, felnőttkorban pedig emlékezeti problémákat okoz. Ráadásul az érintés hiánya a korai években alulfejletté teszi a szerotonin, az endogén opiátok és az oxytocin receptorokat, melyek szükségesek a boldogsághoz.
Az eddig felsorolt 4 hibás viselkedést tulajdonképpen babakínzásnak is nevezhetnénk, hiszen a babáknak természetes, hogy a szülő mindig rendelkezésre álljon, fájdalmat él át, és megreked a fejlődésben, ha ezt nem kapja meg. A következő rész a szándékosságról szól.
5. Ne büntessük őket! Egy friss felmérés szerint az USA-ban a 12 hónapos gyermekek majdnem egyharmadát verik. A testi fenyítés a szülő frusztrációjának azonnali kiélése, egy agresszív cselekedet. A babák abból tanulják meg, milyen az élet, ahogy bánnak velük, a büntetésnek romboló hatása van. A baba nem fog bízni többé a szülő szeretetében, és nem tud biztonságosan ellazulni a közelében. Kevésbé fog bízni önmagában, mert úgy érzi, az ő szükségletei nem fontosak, sőt még rosszak is – ez aláássa az énfejlődést.
A babák követik beépített szükségleteiket. Ha tehát ezeket tagadjuk vagy semmibe vesszük, azt kockáztatjuk, hogy nem lesznek teljesen egészségesek, boldogok és együttműködők, ami megnehezítheti életüket.
Forrás: Darcia Narvaez – Five things not to do to babies.
Psychology Today, 04. 2014., ford. Váradi Judit.
A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
