Amennyiben elfogadjuk, hogy az Univerzum, melyben élünk, végtelen, s ebben, az igen nehezen értelmezhető Fenn és Lenn szintén határtalan, akkor életünk, életeseményeink értékelésekor sem érdemes leragadnunk a Jó vagy a Rossz statikus kategóriáknál. Még ha pillanatnyilag épp fenn a „Mennyekben” vagy lenn a „Pokol fenekén” járunk, sejtjük, hogy ez múlandó, lesz (vagy lehet) majd ennél jobb és rosszabb is.
Sorsunk megítélésénél legfontosabb a viszonyítási pont: ha túl magasra tesszük a mércét, például életünk egyik csúcsélményét tekintjük „etalonnak”, akkor folyton a „félig üres pohár” lehangoló élményét gyűjtjük be újra és újra. Biztos mindenki látott már olyan embert, akinek semmi nem elég, akinek több jut, mint másoknak, több mint amennyi az élethez kell, de még annál is többre tör. Mérhetetlenül halmoz, s nem eszmél rá, hogy talán másoktól vesz el, s nem keresi, hol segíthet, hogyan szolgálhat, mit adhat, mit tehet hozzá a Világhoz. Az örök igazságnak csak az egyik felére koncentrál: mindig van feljebb. – Ki-ki maga döntse el, hogy irigylésre vagy szánalomra méltó az ilyen döntések formálta életút.
Aki viszonyítási pontként a „félig tele poharat” látja, mely kitartó, becsületes munkájának köszönhetően soha ki nem ürül teljesen, nem dúskálva, de tisztes megélhetést biztosít, az gyakrabban érzi magát – a fáradtság ellenére – elégedettnek, elvégzett munkájára büszkének, sorsával megbékéltnek. Nem azon morfondíroz, mi az, ami még „járna” neki, mit lehetne még „szerezni” – körültekintve a keze munkáját látja, azt, amiért megdolgozott, ez így tiszta, világos, egyszerű.
Mi tehát a Jó és a Rossz? Ami az egyiknek még jó, az a másiknak méltatlan, elviselhetetlen helyzet: élünk, van étel, van ruha, van fedél, van munka, van fizetés (ha nem is sok). Van egy tökéletesen működő, gyönyörű bolygó, mely mindannyiunk otthona, itt a kék ég és a napsütés is mindenkié, mert nem kisajátítható. Jó esetben van család vagy egy barát, ismerős, szomszéd, akihez néha szólhatunk, talán egy jó könyv, amit olvashatunk, talán egy macska, melyet jobb híján szerethetünk és simogathatunk. Aki ennél sokkal többre vágyik, mert azt hiszi, hogy ez feltétlenül „jár”, az nagyot csalódhat, s örökké elégedetlen lehet.
Ne kezdjük tehát sorolni, vagy akár csak végiggondolni, hogy mi minden nincs, ez önsorsrontás! Az van, ami eleve adott, vagy képesek vagyunk magunknak megteremteni. Ki kisebb, ki nagyobb kört „fut be” az élete során, mindez helyzet, döntés, tehetség, szorgalom és sokféle tényező eredménye. Ne azon rágódjunk: mi lett volna ha! Éljük inkább azt, ami van, minél nagyobb intenzitással, jelenléttel, s tanuljunk belőle, mert az út akár így, akár úgy, de előre vezet. Hogy Fel vagy Le, emelkedő vagy lejtő-e, amin épp járunk, ki tudja? Ezt majd utólag, visszanézve meglátjuk.
Csak egészség legyen! Magazinunk cikkeit olvasva kiderül, ezt is nagyban meghatározza, mit gondolunk, hogyan vélekedünk az egészségről, magunkról és sorsunkról.
Sok békés, derűs gondolatot kívánok a Kedves Olvasónak!
a Paramedica
