Sikeres vagy boldog?
Napjaink gyermeknevelési kérdései
Erre a kérdésre evidensnek tűnhetne a válasz, tekintve azt a kb. 30 ezer éves időszakot, mióta a fajunkba tartozó (homo sapiens sapiens) embergyermekek nevelkednek a Földön. Ennyi idő akár elég is lehetne egy bevált egységes gyakorlat kialakulásához.
Az ősközösségben a minél nagyobb fizikai erő elérése és a lehető legjobb mozgáskészség lehetett a szülők célja gyermekeik nevelése során: ez biztosíthatta leginkább későbbi boldogulásukat. A tanulás tapasztalati alapon működött, a gyermek szerves része volt a család hétköznapjainak, és felnőtté válása során az összes, fejlődéshez szükséges ingert az őt körülvevő természeti és szociális közeg nyújtotta. Az akkori kis emberek mind biológiai működésükben, mind a fejlődésükhöz szükséges tényezők tekintetében megegyeztek a mai gyerekekkel.
Ami időközben jelentősen változott, az a környezet és a kultúra, ahol utódaink nevelkednek. Ez a változás különösen jelentős az elmúlt 200 évben, ezen belül is kiemelkedik az elmúlt 30 év információs forradalma, mely merőben új kihívásokat állít a jövő generációi elé. Ez az időtávlat – evolúciós léptékben – jelentéktelen, így testünk a megváltozott elvárásokhoz igen kevéssé tudott alkalmazkodni, ám gondolkodásunk és viselkedésünk jelentősen el kell, hogy térjen az őserdőben elvárttól, ha helyt akarunk állni napjaink felgyorsult társadalmában.
Informatikai hasonlattal élve: a sok ezer éve fejlesztett hardware-rel kell futtatnunk az újra és újra frissülő software-eket. Az ebből adódó nyilvánvaló nehézségeket igyekeznek feloldani a különböző pedagógiai irányzatok és iskolarendszerek, valamint a hasonló nehézségeket átélt mindenkori szülők.
A múlt század eleje óta uralkodóvá vált a frontális, nagy lexikális tudás mechanikus rögzítését célzó, csendet és engedelmességet elváró iskolarend, mely kiválóan kiszolgálta az akkori munkaerőpiaci igényeket: a hivatalnokrendszert, valamint később a gyárakban, a szalag mellett dolgozó munkásokkal szembeni elvárásokat.
Eközben a szorgalmas, katonás szigorban, magolásra nevelt diákok leszoknak a fantáziájuk használatáról, a vélemény-nyilvánításról, a komplex gondolkodásról, s remek végrehajtókká válnak. Az elmúlt évtizedekben viszont pont ez utóbbi tulajdonságok értékelődtek fel jelentősen. Sikert egyre inkább az egyéni helyzetmegoldások, a gondolkodási rugalmasság, a kitartás és az alkalmazkodóképesség hoznak. Ez utóbbi nem újdonság, hiszen az evolúció során sem a legerősebbek vagy a legokosabbak maradtak fenn, hanem azok, akik a leghatékonyabban tudtak alkalmazkodni a változásokhoz.
Ezen rugalmasság és folyamatosan fennmaradó tanulási készség tűnik jelenleg hosszú távon a legkifizetődőbbnek a gyermekeink számára, annál is inkább, mert nem tudjuk pontosan, milyen jövőre kell felkészülniük. Egy közelmúltban tartott, versenyképes oktatásról szóló konferencián elhangzott: a következő évtizedekben annyi új szakma fog megjelenni az álláspiacon, hogy a jelenlegi diákok kétharmada olyan munkakörökben dolgozhat majd, melyeket ma még nem is ismerünk.
Ennek fényében mind a szülők, mind a pedagógusok felelőssége az, hogy testileg és lelkileg egészségesen, tanulásra és fejlődésre motiváltan érjék el a fiatalok a felnőttkort, ez biztosítja leginkább jövőbeni sikerességüket.
Sok szülő úgy érzi, nem a sikeresség a fontos, hanem, hogy gyermekük boldog legyen. A boldogságról – melynek definícióját hosszan tárgyalhatnánk – kissé leegyszerűsítve kijelenthetjük: azon gyermekek (és felnőttek) élnek meg boldogságot, akiknek szükségletei kielégülnek. E szükségletek alatt nem az aktuális, felszínes vágyak értendők (pl. a legújabb videojáték, mely átmeneti örömet szerezhet), hanem a vágyak mögött rejlő belső késztetések, igények, melyek felismerése tanulható, és fontos feladata a gyermekkornak. Rengeteg felnőtt szenved ugyanis saját igényei félreértelmezésétől (pl. a testben észlelt feszültséget a stressz-szintet ténylegesen csökkentő mozgás helyett evéssel vagy alkohollal eltompítani).
Példaként pár olyan szükséglet, melyek kielégítésével „jól” segíthető a gyermekek fejlődése.
Fentiek mellett talán a legfontosabb, hogy megteremtsük gyermekünknek a fejlődéshez szükséges biztonságos közeget:
Ha kicsit északabbra nézünk, láthatjuk a fenti elvek figyelembevételével átalakított finn oktatási rendszer szárnyalását, de hazánkban is számos olyan pedagógus és pedagógiai intézmény van, akik mindent megtesznek a gyermekek velük született kíváncsiságának fenntartásáért, bátorítják kreativitásukat és véleményformálásukat.
A legfontosabb tananyagokat az életről a gyermekek a családban tanulják meg a szülők példamutatása, utánzása révén, tapasztalati alapon. Így lesznek képesek például kitartóan energiát befektetni céljaik elérésébe, ahogy nyelvünkben a „sikert arat” kifejezés is azt jelzi, hogy a sikerért – mint az aratásért – keményen meg kell dolgozni.
Boldog a gyermek, ha jogos szükségletei kielégülhetnek, s ez a legjobb alap, hogy képességeit kiteljesítve sikeressé válhasson. A címben szereplő kérdésre tehát, hogy sikeres vagy boldog gyermeket neveljünk, a fentiek figyelembevételével a válasz: sikeres, MERT boldog gyermeket.
Illés Szilvia
pszichológus
