Keresés
Close this search box.

Mentsd a bőröd nyáron!

//

A földműveléssel, primitív állattenyésztéssel foglalkozó első embercsoportok közvetlen kapcsolatban voltak az anyafölddel. A talaj jelentős része agyagásványokból és vulkáni vidékeken devitrifikált vulkáni üvegből és zeolit-ásványokból áll, melyek belső szerkezetüknél, összetételüknél fogva szorbciós, bakteriumellenes, egyben gyulladásgátló hatást fejtenek ki. Ezek az ásványok a kezdetektől fogva kísérik az emberiség fejlődését, fennmaradását, így egészségének védelmét is.

A paleontológia, az őslénytan tudománya egyértelműen kimutatja, hogy az élő anyag mintegy 3-3,5 milliárd évvel ezelőtt az ősóceánban jelent meg, és a nap sugárzó energiájának felvételével alakultak ki az első növények, majd azok szárazföldekre sodródásával a kontinenseket beborító növényvilág. Ezzel párhuzamosan fejlődött az állatvilág, és jelent meg annak legfejlettebb változataként az ember.

Az emberi agykéreg, a felhalmozott tapasztalatok birtokában egyre inkább megérti szervezetet felépítő anyagok, a „mikrovilág” (kvarkok, molekulák, molekularendszerek, szervek, szervrendszerek) és az embert körülvevő „makrovilág” (légkör, vízkör, kőzetöv, talajöv, növényvilág, állatvilág) változásait, törvényeit. A Föld forgása (a nappalok és éjszakák változása), illetve keringése és forgási tengelyének a keringési síkhoz való hajlása, melyet az évszakok változásaként érzékelünk, az élővilág, köztük a néhány 10 fős embercsoportokból, hordákból már több mint 6 milliárdos létszámúvá fejlődött emberiség folyamatos alkalmazkodását teszi szükségessé.

A bőrfelületre ható napsugárzás ibolyántúli sugárzási tartománya adott mértékig előnyös, ezt túllépve már rendkívül káros az egészségre. Különösen vonatkozik ez a kisebb sugárdózishoz szokott északi féltekére koncentrálódó fehér embertípusra. A káros hatásokat különböző fényvédő krémekkel, bevonatokkal próbálják kiszűrni a bőr védelme érdekében.

A természetes ásványi hintőporok – Zeodry 84 és Zeodry 85 hintőpor és sebhintőpor – rendkívüli fényvisszaverő képességénél fogva védelmet nyújt a napsugárzás káros hatásai ellen, csökkenti a túlzott izzadást, és elnyeli az emberi bőr által kibocsátott szerves és kellemetlen testszagokat. Ugyancsak megvédi a bőrt a nyári melegben felszaporodó káros baktériumflórától, a fertőzésektől, melyek pattanásokat, gennyesedést, gyulladást okozhatnak.

Tinédzser korban a hormonális változások miatt egyenlőtlen faggyúmirigy működés alakul ki, ami gyakran bakteriális fertőzésekkel is társul. A pattanásos bőr normális funkcióinak helyreállítására szolgál a Rejuvenál krém, mely egyben fényvédőkrémként, sőt rovarcsípések (szúnyog, hangya, stb.) ellen is használható.

Ha a tengerben, folyókban, tavakban vagy akár a strandon fürdünk, gondoskodnunk kell bőrünk kórokozók elleni védelméről, természetes pH-értékének helyreállításáról, és a napfény, víz, szél hatásának ellensúlyozásáról. A nyári bőrfertőzések kivédésére fürdés után dörzsöljük le testünket gyógynövényes fürdőfilterrel. Erre a célra a sót, ioncserélő természetes ásványi anyagokat és gyógynövény őrleményt tartalmazó Thetis Thymus, Thetis Urtica vagy Thetis Junglandis fürdőfiltereket ajánlom. A bedörzsölést zuhanyozás után is végezhetjük, sőt a fürdő-filter hatékonyságát kádfürdőben tovább növelhetjük.

A nyaralások, távoli utazások gyakori kellemetlen élménye a hasmenéssel járó emésztőrendszeri fertőzés, melyet a fürdő- vagy ivóvíztől, szokatlan vagy nem kellően tiszta ételektől, a számunkra idegen baktérium flórákkal való találkozáskor kaphatunk. Főként éghajlati öveket átszövő repülőutak során az utazótáska nélkülözhetetlen kelléke a régi széntabletta helyett a természetes ásványi anyagokat tartalmazó Neurosan-por, amely rendkívül magas szorbciós és pH-stabilizáló hatása miatt védelmezi emésztőrendszerünk egyensúlyát. A por 1-1,5 dl vízben feloldva és elfogyasztva fertőtlenítő hatást gyakorol a szájüregre, a nyelőcsőre, a gyomorra és onnan a bél traktusra is. Egyéb természetes ásványainkhoz hasonlóan a Neurosan összetevői is ősidők óta együtt „élnek” az emberiséggel, így azt mellékhatások nélkül, ismerősként fogadja be szervezetünk.

Gyógyító Ásványok
Geoproduct Kft.
3909 Mád, Bartók Béla u. 7–9.
Tel/Fax: 06-47-348-537 vagy 06-47-348-288
Termékeink kaphatók a gyógyszertárakban és gyógynövényboltokban.
Megrendelésre csomagküldő szolgálatunk egy darabot is házhoz szállít.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!