Keresés
Close this search box.

A krónikus fáradtság

//

Tudjuk, hogy az idegrendszer két működési formája közül a szimpatikus mód a hétköznapi élet kihívásainak való állandó megfelelést segíti különféle eszközök – köztük a pozitív stressz – útján, míg a paraszimpatikus állapotot akkor éljük meg, amikor pihenünk, kikapcsolódunk, sportolunk, boldogok vagyunk, s élvezzük az életet. Semmi gond nem lenne e kettő egyensúlya esetén, ám ki dicsekedhet ezzel napjaink túlhajszolt élettempója mellett?

A krónikus fáradtság

A Teremtő úgy alkotta meg az embert, hogy a léleknek van teste, s nem a testnek lelke. A modern orvostudomány is úgy magyarázza az ember működési modelljét (pszicho-neuro-endokrinológia, pszicho-neuro-immunológia), azaz a léleknek van elsőbbsége, ezt követi az autonóm idegrendszer, majd a szabályzó folyamatok, a szervezet „kémiai hírvivői”, a belső elválasztású mirigyek által termelt hormonok, illetve az ellenálló képességért felelős immunrendszer közreműködésével.

Idegrendszerünk működésében mind a szimpatikus, mind a paraszimpatikus állapot hormonálisan vezérelt, csak éppen egymással ellentétesen hatnak. Az előző fogyasztja az energiát, az ATP-t, míg a másik termeli azt. Belátható, hogy napi és hosszú távú feladataink folytonos teljesítése mellett lehetőséget kell adni szervezetünknek energiatartalékai pótlására, ám e „töltődés” nem feltétlenül egyenértékű a semmittevéssel, a teljes passzivitással. Amennyiben energiamérlegünk hosszútávon, szélsőségesen megbomlik, és túlzott, tartós szimpatikotóniás állapotban vagyunk, az egyensúlytalanság előbb működésbeli, majd sejttani, szövettani elváltozásokhoz vezethet, kialakul a fertőzésekkel szembeni túlérzékenység, vagy a krónikus degeneratív betegségek láncolata. Az első jelek, a krónikus ásítozás, kialvatlanság, szemkáprázás, váltakozó fülzúgás, nyugalmi helyzetben is szapora pulzus, gyakori izzadás, kellemetlen testszag, fázós, hideg végtagok, gyakori éjszakai vizelési inger. Gyakori meghűlés hőemelkedéssel, alsó és felső légúti betegségekkel, melyek lassan gyógyulnak, majd visszatérnek, esetleg fennmarad utánuk a semmivel nem oldható köhögés. Egyre szembeötlőbb általános levertség, fáradékonyság, aluszékonyság. Feltűnő, hogy meleg tea vagy leves elfogyasztása után azonnal kiver a meleg izzadás, másrészt a fülek, az arc- és homloküreg fokozottan érzékenyek a huzatra. Gyakoribbá válik a fogínyvérzés és sorvadás, a száj nyálkahártyája sérülékennyé válik. Az immunrendszer gyengülését szájüregi afták és ajakherpesz gyakoribb megjelenése is jelzi.

Állandósulnak a szorulásos és/vagy hasmenéses szakaszok, bőrpanaszok (ekcéma, pszoriazis stb.), allergiás köhögési rohamok jelentkeznek, melyek később idült hörgő tágulattá is fajulhatnak, megfájdulnak az ízületek, a szervezet valamennyi savós hártyája gyulladásos állapotba kerülhet, ahol a szívburok és a szívbelhártya is étintetté válhat. A későbbiekben nőknél hüvelyi panaszok, égő, csípő viszketés, és férfiaknál is hasonló bőrelváltozások tapasztalhatók. A hallójáratban is erősen viszkető krónikus gombásodás alakulhat ki. A szervezet nyugalmi energia szintjének tartós csökkenése a fekélyes vastag- és vékonybél gyulladás számtalan kórformájához is vezethet, innen viszont csak egy lépés a rosszindulatú sejtek megjelenése. A legegyszerűbb megoldás nyilván ezen állapotok megelőzése lenne, de ha a leírt tünetek alapján magára ismerne a Kedves Olvasó, sohasem késő, hogy megálljt parancsoljon az állapotromlásnak, s lépésről lépésre helyreállítsa a megbomlott egyensúlyt.

Első és legfontosabb a felismerés, hogy – bármennyire is szeretné – szervezete nem egy gép, melyet vég nélkül és büntetlenül kizsákmányolhat. A kiemelkedő teljesítményt, melyet elvár tőle, illő módon ellentételeznie, jutalmaznia is kellene. Ehhez az éjfél előtti órákat is tartalmazó, elegendő mennyiségű alvás, kikapcsolódás, valamilyen örömteli tevékenység, hobby és az érzelmi harmónia megteremtése mellett elengedhetetlen a napi testmozgás. Kutatások tömege igazolja, hogy a rendszeres, nem megerőltető, de oxidatív sport sokszorosára emeli a termelődő energia (ATP) mennyiségét, segít a stressz-hormonok kiürítésében, a vérkeringés, s így a sejtszintű oxigénellátás javításában, illetve a méregtelenítésben.

Elsavasodott szervezetünket támogassuk friss zöldségekből, gazdag rosttartalmú leveles salátákból, gabonakásákból, teljes őrlésű tönköly kenyérből összeállított tudatos, lúgosító étrenddel, melyben reggelire helyet kap a tökmag- vagy olívaolaj, a tojás és a hal is. Részesítsük előnyben a savanyított tejtermékeket, de tartózkodjunk a könnyen oldódó szénhidrátoktól, édességektől, a nehezen emészthető állati fehérjéktől, továbbá az este 6 óra utáni étkezéstől, mert azzal tönkretennénk éjszakai pihenésünket, s reggel fáradtan, összetörten ébrednénk, nehezítve ezzel a krónikus fáradtságból kivezető utunkat.

 

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!