Keresés
Close this search box.

A rugalmasság titkai

//

Az élet: a mozgás! Annak korlátozott volta, egyben életterünk beszűkülését is jelenti. Hogyan juthatunk el idáig? Talán észre sem vesszük, hogy veleszületett mozgékonyságunk ellen nap, mint nap milyen aprónak tűnő, de súlyos vétkeket követünk el.

A veleszületetten „örökmozgó” gyerekekre a felnőttek gyakran rászólnak – ne rohangálj folyton! A szófogadó gyerek pedig előbb-utóbb leszokik róla, s már nem rohangál, sőt a tornaórát is igyekszik megúszni, ezután logikus, hogy felnőttként majd egy megállóért is megvárja a buszt.

Az erős, egyoldalú terhelés maradandó károsodást okoz nemcsak az ízületekben, de a csontrendszerben is. Ennek első lépését már gyerekkorban megtesszük, amikor divatból, az iskolatáskát nem a hátunkon, hanem féloldalt, a vállunkra vetve cipeljük, ahogy majd később a bevásárló szatyrot.

A téli hidegben hordott miniszoknya, rövid kabát, vagy újabban a csípőnadrág, és fölötte a rövid pulcsi, ami a fiatalok derekát, csípőjét, még a téli fagyban is fedetlenül hagyja, hatását csak évek, évtizedek múlva érezteti, amikor kiderül, hogy nem lehet a veséket és ízületeket sorozatosan, büntetlenül kitenni a hideghatásnak.

A magyar konyha hagyományait, a fűszeres, zsíros, húsban gazdag étrendet gyermekeink már igen fiatalon megtanulják, és meg is szokják egy életre, majd az iskolai menzán végleg leszoknak a friss gyümölcsök és zöldségek napi fogyasztásáról, amiben munkahelyi étrendjük sem fog bővelkedni. Sehol vitamin, sehol ásványi anyag…

Mi állhat így ellen a szabad gyökök ízületkárosító hatásának? Hol vannak az antioxidánsok, a sárga, piros, zöld színű gyümölcsök, zöldségek, a sötétkék és lila bogyó-termésűek? Ki hallott itt hideg vízi halakról, meg olajos magvakról? Kinek kell a marhapörkölt helyett a brokkoli?

Miért érünk lihegve a sarki közérthez? Mert futottunk, vagy a húsz kiló túlsúly miatt?

A fölös kilók okozta több évtizedes túlterhelés deformációkban és állandó ízületi fájdalmakban bosszulja meg magát.

Nos, ezek után a rugalmasság titkainak megfejtését a Kedves Olvasóra bízzuk.

Végszó: Mozgásra fel, mert – a közmondás szerint – jobb előbb, mint később, aki erről lemaradt, annak viszont jobb később, mint soha!

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!