Testmozgás az egészségért
A természetben ősi módon élő emberek általában jó egészségnek örvendtek, rendkívül erősek és szívósak voltak. Az ősközösségben élő népeknél az emberek izomzatát a napi vadászat, gyűjtögetés, és egyéb munkák fejlesztették, szándékos testedzés a mozgások tanulásán túl nem volt.
A sport, mint vetélkedés, és mint időtöltés valószínűleg minden kultúrára jellemző. Fontos azonban különbséget tenni a paleolit kultúrák ad hoc, vagy éppen rituális „sporttevékenységei” (férfivé avatás, rituális táncok) és a fejlettebb kultúrák intézményesített sportja között.
A sport napjainkra egy rituális-gazdasági tevékenységgé változott, a sportoló egyfajta csodálattal övezett különleges munkás, aki sportteljesítményét bocsátja áruba. A profi sportban az emberi teljesítőképesség határainak ostromlását jelenti – bármilyen eszközzel, bármilyen áron, mindez új testideálok kialakulásához vezetett. A funkcionális izomzatot felváltotta az öncélú, ornamentális izomzat. Nem kell a Dávid szoborig visszamenni, elég Johnny Weissmüllert, a néhai olimpiabajnok Tarzant összehasonlítani Arnold Swarzeneggerrel, és láthatjuk a testideál 40-50 év alatti jelentős változását.
A paleolit kor embere, vagy a ma paleolit körülmények közt élők komoly fizikai teljesítményekre képesek paleolit táplálkozás mellett. A fizikai tevékenység célja azonban mindig a szükségletek fedezése. A mai természeti népek közül például a Kungok átlagban 15, míg az Achek 20 kilométert tesznek meg naponta. Az összehasonlítás kedvéért, egy 70 kg-os embert véve alapul, a természeti népek naponta 1330–1750 Kcal-t, míg egy átlagos, ülőmunkát végző nyugati ember 310 Kcal-t éget el. Ez a lecsökkent fizikai aktivitás nem olyan régi keletű jelenség, hiszen a 19. század szintjén konzerválódott életmódot élő ámishok mind a mai napig 11 km-t gyalogolnak naponta. Egy mai ülőmunkát végző embernek tehát kb. 12 km-t kéne futnia, vagy 20 km-t gyalogolnia naponta, hogy kövesse „evolúciós programját”. A természeti ember sovány, karcsú, testtömeg-indexe (BMI-je) 20 kg/m2 körül mozog, míg a „karcsú” nyugati ember BMI-je 23 körüli.
Evolúciós „tervünknek” része tehát a mozgás, mely alapvetően az élelemszerzést szolgálta, egyébként minden állat, sőt a paleolit kor embere és a természeti ember is energiatakarékosságra törekszik: ha nem muszáj, nem futkos, vagy emelget súlyokat hiába.
A mai embernél azonban a mozgás és a szükséglet kielégítése szétvált, így a modern ember az egyetlen „állat”, amelyik felnőttkorában önszántából csak a mozgás kedvéért mozog. Számára a sport, munka utáni egészségvédelem, önkifejezés, önfejlesztés, vagy kellemes időtöltés.
Egy vizsgálatban egy több emeletes irodaház dolgozóinak felét arra kérték, hogy napközben sose használjanak liftet, csak a lépcsőn közlekedjenek. Már pár hónap után jelentős különbséget lehetett kimutatni a lépcsőzők állóképességében.
Egy 3 éves vizsgálatban a rendszeres sport kétszer annyira csökkentette az inzulinrezisztenciát, és ezen keresztül a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, mint az inzulinrezisztencia csökkentésére szolgáló gyógyszerek.
Mintegy 10 éve tudjuk, hogy az összehúzódó izomzat a test legnagyobb endokrin, azaz hormonokat termelő szerve. Korábban a hasi zsírszöveteket tekintették a legnagyobb endokrin szervnek, de ez a teória már megdőlt. Izomzatunk működése során gyulladásfaktorokat bocsát ki, amelynek hatására a szervezet gyulladáscsökkentő anyagok termelésével válaszol, és így végső soron az izmok működtetése gyulladáscsökkenéshez vezet. Minél edzettebb valaki, annál alacsonyabb szervezetében a gyulladásfaktorok szintje, és jobban ellenáll a stressz-hatásoknak is.
Az inzulinrezisztencia és metabolikus szindróma leküzdése nem csupán a szív- és érrendszeri megbetegedéseket és a cukorbetegséget védi ki, hanem komoly védelmet jelent a depresszióval szemben is, amely valójában a szervezetszintű gyulladásra adott idegrendszeri válasz. A csökkenő inzulinrezisztencia az agy működését is javítja.
A mozgástípus helyes megválasztása is fontos, kiderült ugyanis, hogy a lábizmok használata csökkenti igazán a szervezet gyulladásszintjét, míg a súlyemelésnek nincs komoly hatása. Ez ismét arra utal, hogy a paleolit életmódnak rendkívül komoly belső logikája van, amely az emberi evolúció során alakult ki.
Ezt ismerte fel az ún. „Crossfit” mozgalom, amely elsősorban ősi mozgásformákat (futás, cipelés, emelés, húzás, ugrás, mászás, húzódzkodás stb.) preferál. Ez a fajta sport funkcionális izomzatot fejleszt, nagy állóképességet és erőt ad.
Nem az élsportól beszélünk, amely „emberfeletti” teljesítményt követel, s azt, hogy az atléta „legyőzze” a saját testét. Ehelyett bőven elég, ha – a sportban is – „emberi” teljesítményt nyújtunk, de azt minél gyakrabban!
