Keresés
Close this search box.

Szájhigiéné a szív-érrendszeri betegségek megelőzésére

//

Az utóbbi évek kutatási eredményei megerősítik, hogy a szájflóra az egész szervezet egészségére jelentős hatást gyakorol. Az egészségrombolásért a szájban élő egyes baktériumok a felelősek, melyek eltávolításával csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek, valamint nőknél a koraszülés kockázata.

Több éven át folytatott több száz szájflóra vizsgálat, és sok ezer alkalommal végzett patogén treponema megfigyelés tapasztalatainak felhasználásával, ma már hazánkban is rutin tevékenységgé vált a szájflóra vizsgálata.

Az általunk megfigyelt esetek elemzéséből megállapítható, hogy a mikrobák a szájpanaszokkal élő személyek magas százalékában megtalálhatók. Közülük legnagyobb arányban (91%) a protozoonok fordulnak elő, míg treponemák 63%-ban, helikobakterek pedig 44%-ban vannak jelen. Teljesen ép fogakat csak olyan szájban találtunk, ahol treponema nem volt kimutatható, ezért ennek szűrése a gyermekeknél már 3 éves kortól aktuális. Az anya szájában előforduló treponemák ugyanis gyakran már óvodás korban megjelennek a gyermekek szájában is. Ez megelőzhető lenne az anyák szájflóra vizsgálatával, és a treponemák eltávolításával még a gyermek vállalása előtt, hiszen beigazolódott, hogy a koraszülésben is szerepük lehet. Amennyiben a fogszuvasodásban játszott úttörő szerepük is bizonyítást nyer, egészen fiatal korban való eltávolításukkal sok fogat lehet megmenteni és sok fájdalmat megelőzni.

Ma már tudjuk, hogy a rendszeres fogmosás nemcsak a száj higiénia biztosítása, hanem a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése miatt is fontos. A legveszélyesebbek az anaerob baktériumok, melyek jelenlétét a treponemák és a Helikobakter jelzi. Kísérletekkel igazolták, hogy az endotoxin szerepet játszik az érelmeszesedés kialakulásában. A szájban elhaló baktériumokból endotoxin szabadul fel, ami a száj nyálkahártyáján át felszívódik. A szervezetben az endotoxint egyébként az epe méregteleníti, de a száj nyálkahártyáján keresztül felszívódó endotoxin kiesik az epe hatása alól, így érelmeszesedést indukáló hatása fokozottabb.

Megfigyeltük, hogy ha a treponemák többségbe kerülnek a száj egyéb mikrobáival szemben, akkor súlyos ínysorvadást, foglazulást idéznek elő. Figyelmet érdemelnek még a gombák és protozoonok is, melyek súlyos kórképek kialakulásának előfutárai lehetnek.

A különböző szervekben eredetileg különböző mikrobák élnek. A szexualitás, főként az orális szex révén az egyes szervek baktériumai és egyéb mikrobái keverednek, ami veszélyes kórképek és tünetek kialakítója lehet. A párok szájflóráját célszerű párhuzamosan vizsgálni és kezelni a ping-pong effektus elkerülése érdekében.

Rendszeres szájápolás mellett is gyakran jelentkezhetnek fogíny problémák. A rutin fogmosás, fogtisztítás gyakran nem elégséges, mert bár eltávolítja a szájban elhaló baktériumok endotoxinját, a fogak között kialakuló anaerob térben, a fogkövek alatt, illetve a foggyökér és a fogíny között kialakuló anaerob tasakokban – mint gócokban – a mikróbák zavartalanul tovább élhetnek és gyorsan szaporodhatnak.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!