Karácsonyi útravaló
barátságról, szeretetről, szerelemről
Nézz magadba! A mai ember legnagyobb tragédiája, hogy nem lát befelé. Nem is tudja, hogyan kell „befelé nézni”. Ezért az elintézetlen lelki dolgait kívül akarja rendezni. Abban a tévhitben él, hogy a másokhoz való jósága pótolhatja az önmagához való jóságot. És hogy mások szeretete föloldhatja az önmagával való rossz viszonyt. Ez minden képmutatásnak, boldogtalanságnak és önáltatásnak a melegágya.
A jó barátsághoz kell valami lelki rokonság. Nem a jellem, nem a világnézet, hit, közös eszme, műveltség vagy az érdeklődési kör az, ami igazán összeköt bennünket, hanem a lelki rokonság. Hogy ez mit jelent, arról semmit sem tudunk. Akkor sejtünk meg valamit, ha húsz év óta nem látott barátunk váratlanul szembejön velünk az utcán. Mintha el se váltunk volna. Valami melegséget érzünk ilyenkor a torkunkban, vagy a mellkasunk táján.
Ha valaki nem túl fáradt az élettől, és nem mondja azt, hogy elegem van már az emberekből, még az utolsó földi éveiben is tud új barátokat találni. A lélek nem öregszik. A barátságképes emberek nem untak meg élni, nem untak meg embernek lenni. A barátság a halállal sem múlik el! Volt már ilyen élményed?
Ha ismered az igazi barátságot, tudod, miről beszélek: néha a halott barátoddal megbeszéled a dolgaidat. Fáj, hogy régóta nem látod – mégis tudod, hogy visszatért, ott van és szól hozzád. Ha nehéz helyzetbe kerülsz, megkérdezheted tőle: „Szerinted mit tegyek?” S mintha hallanád a válaszát. Letol, azt mondja: „Hülye vagy!”, ahogy életében is mondta. Vagy biztat: „Csak így tovább! Bátran! Segítek!”
Angyali üzenet a barátságról:
“Nem látjátok igazán egymást!
Amikor szerelmesek vagytok, csakis a férfi és a női lélek vonzását élitek át – mert az hiszitek, van Férfi és van Női lélek is.
Amikor megházasodtok, a Férj és Feleség szerepét élitek át – nem tudjátok, kik vannak e szerepek mögött.
Amikor a Nő szül, csakis a Gyermekét látja abban a lélekben, akit a világra hozott. És a Gyermek is csak az Anyját látja abban, aki megszülte őt.
Ez azonban nem az igazi arcotok! Csak szerepek. Sem nők, sem férfiak, sem férjek, sem apák, sem gyermekek nem vagytok, hanem valamennyien Emberek – vagy mondhatnám így is: Angyalok! Angyalok, mint én!
Az én világomban, mely egyelőre rejtve van előttetek, nincsenek nemek és életkorok. Nem születnek és nem halnak meg. Itt csakis halhatatlan szellemek vannak, akiket egyvalami köt össze: a barátság.
Néha már most is fölbukkan benned ez a bölcs vonzalom, Barátom!
Azt mondom néked: ha a párodban nem látod meg a barátodat, tartós és mély kapcsolat nem lesz köztetek. Ha a gyerekedben nem pillantod meg a barátodat, nem fogod tudni, kit szültél a világra. És ha az anyádban nem látod meg a barátodat – nem fogod tudni, ki az anyád.
Mert a szerepek játéka csak addig tart, amíg színen vagytok – az élet színpadán –, amikor kiléptek majd a földi díszletből, megpillantjátok a valódi Játszókat! – Ó, hát Te játszottad az apámat? És Te voltál az anyám? És Te pedig a szenvedélyes szeretőm?
Elcsodálkoztok majd. És összenevettek mind.”
Müller Péter
ezoterikus író, drámaíró
