Keresés
Close this search box.

Evolúciós gyermeknevelés

//

Nem megkérdőjelezve sok gyermeknevelő könyv hasznos tanácsait, ki kell jelentenünk, hogy az evolúciós önismeret hiánya sok szülőt visz tévútra gyermekéhez való viszonyában.

Evolúciós gyermeknevelés

Az APÁK – evolúciós okokból – kevésbé vehetők rá a gyermekért közvetlenül meghozott áldozatokra, általában ritkábban foglalkoznak a gyerekekkel, s ez inkább az őket is szórakoztató játékra szorítkozik, semmint gondoskodásra. Csak azoknál a fajoknál vállal a hím aktív szerepet, ahol az utód az apai besegítés nélkül biztosan nem nőne fel. A modern, dolgozó nők persze, egyre inkább előnyben részesítik, megkövetelik az apa részvételét, s ez egy új szelekciós folyamat, amiből egy új férfi típus születik.

Az ANYÁK nevelési elveit meghatározza, hogy milyen családból jöttek. Ám ezen áttör az az alapelv, hogy „annyit fektess be, amennyit muszáj”. Az ősidőkben takarékoskodtak energiáikkal, és a következő utódok megszülésére koncentráltak. A gyerekek viszont jósággal, rosszasággal, ügyességgel, undoksággal, szolgálatkészséggel, vagy éppen nyivákolással igyekeznek minél több figyelmet, szeretetet és földi javakat kicsikarni szüleikből, főként az anyából.

Az evolúciós szempontú nevelés e téren arra törekszik, hogy a gyermek ösztönös lerablási törekvéseit – saját érdekében is – sikerre vivő személyiségvonások és képességek fejlesztésére fordítsa. A jó szülő tudomásul veszi, hogy nincs mindent elfogadó szeretet. Talcott Parsons szavaival élve, minden újszülött egy kis „barbár invázió”. Ezt a kis barbárt rá kell venni, hogy tehetséges, ügyes, szorgalmas, figyelmes legyen. Cserébe gondoskodást, figyelmet, védelmet kap. Persze fontos, hogy az elvárás az életkornak megfelelő legyen, és építsen a gyermekben rejlő képességekre.

Amilyen szülők tudunk lenni, annyira leszünk sikeresek gyermekeinken keresztül. Aki például gyermekét tévézésre vagy számítógépes játékokra szoktatja, az remekül minimalizálja a befektetését, csak ez már a gyermek rovására megy. Lesz belőle egy passzív, ambíciótlan felnőtt. Aki pedig saját ínséges gyermekkoráért akarja kárpótolni saját gyermekét, az nem gyermeke reális szükségleteit elégíti ki. Helyes, ha a gyerekek már kis koruktól részt vesznek a családi munkálatokban, de vigyázni kell, mert ha ez kényszer, akkor megutálják a munkát! Minden a helyes arányokon múlik.

A születési sorrend kutatás eredményei szerint, nemcsak a gyermekek személyiségét és életfilozófiáját, de biológiai működésüket is alapvetően meghatározza a családon belül elfoglalt helyük.

Az elsőszülötthöz a szülőknek speciális a viszonyuk. Egyrészt, nagyon megbecsülik, mivel nem tudhatják, születik-e még gyerekük, másrészt vele szemben mindig nagyobb elvárást és több korlátozást tanúsítanak, további gyermekek esetén ő lesz a „nagy”, neki kell példát, önállóságot mutatnia. A nagyobb szülői odafigyelés és invesztálás miatt, erősen elkötelezettek a szülők és a családi értékek iránt, vagyis tradíciókövetők, tekintélytisztelők, fokozottan lelkiismeretesek, szorongóbbak, iskolai eredményeik jobbak, mint a sokadik szülötteké. Fizikai erőfölényük és a rájuk testált szülőfunkciók miatt hajlamosak „erőből” megoldani a dolgokat, vagyis agresszívek, rámenősek, nyomulósak, a „rend” hívei.

A később születettek viszont – a szülők kisebb befektetése miatt –kevésbé elkötelezettek a családi tradíciók iránt, sokkal radikálisabbak, nyitottabbak az új dolgok iránt. Mivel elnyomott helyzetben élik le gyermekkorukat, érzékenyekké válnak minden emberi igazságtalanságra, elnyomásra, eszméjük a szabadság, testvériség és egyenlőség. Alávetett helyzetükből fakadóan, megtanulták, hogy kedvességgel, együttműködési készséggel, diplomáciával, magyarán erő helyett ésszel érjék el céljukat.

A középső gyerekek szokták a legjobban megsínyleni a nagyobb basáskodását és a kisebb miatti figyelemhiányt. A testvérsorrendből adódó hatásokat (pl. uralomvágy vagy lázadás) integráló nevelés a maximumot tudja kihozni a gyerekekből, ugyanis bármiből lehet jót kihozni, ha tisztában vagyunk fajunk evolúciós sajátosságaival.

Meglepő talán, hogy a fiútestvér születési-sorrend elmélete szerint, minél fiatalabb valaki a fiúk sorában, annál lágyabb, s annál nagyobb a lehetősége, hogy homoszexuális lesz. (A valószínűség fiútestvérenként 30%-kal nő.) Az első és sokadszülöttek jellegzetesen ellenpontot képviselnek a maszkulin-feminin tengelyen. Ennek a biológiai programnak, egy – kutatásokkal is alátámasztott – másik érdekessége, hogy az autizmust úgy tekintjük, mint a szélsőséges férfi agy prototípusát, a homoszexualitás hátterében pedig egyfajta feminizált férfi agy áll. A személyiségtípusok, a temperamentum tehát, bizonyos fokig a születési sorrend által genetikailag programozott. Nyilvánvaló, hogy az évmilliók alatt nemcsak egyéni evolúció, hanem családi evolúció is zajlott.

A Földön mintegy hatszázmillió évvel ezelőtt kezdődött az „állati evolúció” nevű társasjáték. Az első szabályok közt volt, hogy szaporodj sikeresebben, és te fogsz elterjedni a Földön. A szaporodási társasjáték hamarosan a „Gazdálkodj okosan”-ra kezdett emlékeztetni. Minden szülő azon spekulált, „mennyibe fog ez kerülni” neki. Két stratégia alakult ki: akiknek sok ellensége volt, és kevésbé tudtak védekezni, azok utóddömpingre rendezkedtek be; míg a nagy testű, jobban védekező állatok minőségi utódnevelésben gondolkodtak.
Azonban a csak darabszámra, vagy csak a minőségre törő stratégiák rugalmatlanok, mivel figyelembe kellett venni a népesség sűrűségét és a környezet eltartóképességét is.

Az állami beavatkozások az egész világon evolúciós szabályokat próbálnak keresztezni. Hiába hirdeti meg egy politikus, hogy „több magyart”, ha közben az emberek nem érzik biztosítva gyermekeik megfelelő felnevelését. Ugyanúgy hiába próbálják meg Kínában az egyke családmodellt erőltetni, amikor az elmaradottság és rossz egészségügyi ellátás mellett az egyes családok kihalását kockáztatják meg engedelmességükkel.

Összegezve tehát, az evolúciós „Gazdálkodj okosan” lényege, hogy a szülő olyan kizárólagos erőforrás, amelynek birtoklásáért minden utód valamilyen módon megküzd, s ebből a harcból a szülő és az utód – evolúciós értelemben – egyaránt profitál. E „társasjáték” az állatvilágban a mindennapokban évmilliók óta „élesben” zajlik: a szülőknek érdekük, hogy versenyeztessék utódaikat, s a győzelmi díj a felnevelés.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus

A teljes cikk a www.tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!