Ellentétek vagy hasonlók vonzásában?

//

Honnan tudhatnánk, hogy jól választottunk-e? Miért esünk szerelembe valakivel első látásra, mással meg soha, pedig lehozná nekünk a csillagokat is az égről?

Létezik szerelem első látásra? Persze. De vajon mit látunk meg a másikon, amitől oly heves lángra gyullad a szívünk? Nos, például a költők számára a szerelembe esésnek ez a természetes módja. Nem így van ezzel az átlagember, aki kamaszkorában hosszasan ábrándozik a nagy szerelmekről, aztán végül megfontoltan hozzámegy valamelyik évfolyamtársához vagy munkatársához, és boldogan vagy boldogtalanul élik életüket, míg az ásó, kapa, nagyharang, vagy egy felbukkanó harmadik el nem választja őket. Ez a harmadik gyakran az, akire talán érdemes lett volna várni. Persze várni, de meddig?

A mai tudományos házasságkutatásnak óriási lendületet adott az evolúciós megközelítés. Az „ellentétek vonzzák egymást” elv igaz lehet a mágnesesség kutatásában, de a párválasztásban egyre inkább a „hasonló a hasonlóval” elv igazolódik be.

Lilliana Alvarez és Klaus Jaffe szerint, az emberek önmagukat keresik szerelmükben, azaz, a párválasztást a nárcizmus irányítja. Véletlenszerűen kiválasztottak 36 házaspárt, lefényképezték őket, majd a képeket összekeverve arra kértek 100 önkéntes, hogy állítsák párba őket a szerint, ki kihez illik. A kísérleti személyek meglepően jól eltalálták ki kinek a házastársa. Egy másik kutatásban 205 házaspár különféle antropometriai jellegzetességét vetették össze, és ugyancsak nagyfokú egyezést találtak. A házaspárok ezek szerint, igencsak hasonlítanak egymásra.

A hasonlóság alapján történő párválasztást először Konrad Lorenz írta le, azóta már jól tudjuk, hogy az állatok – a rovaroktól az emlősökig – vizuális és szaglásos ingerek alapján ismerik fel a rokonaikat. Az evolúcióban a génjeink elterjesztése a cél, rokonaink támogatásával génjeink fennmaradását segítjük elő. A hasonlóság mindig genetikai rokonságot is jelent. A vizsgálatok szerint, a hozzánk hasonló emberekben jobban megbízunk. Örökbefogadási vizsgálatokból az derült ki, hogy az örökbefogadók a vonásaikat hordozó gyermekeket adoptálják legszívesebben.

A rokonok felismerése a belterjes szaporodás elkerülése miatt is fontos. De nincs itt akkor ellentmondás?

Philippe Rushton gyermekkel rendelkező házaspárokat vizsgálva, 52%-os genetikai rokonságot mutatott ki a párok között, míg a véletlenszerűen összepárosított nők és férfiak közt csak 43%-os volt a rokonság. A házasságok tehát főként génrokonok között köttetnek. (Ennek egyik oka, hogy a túl nagy genetikai távolság terméketlenséghez vezethet.)

Az együtt járás időszakában a párok fizikai vonásokban ugyanannyira hasonlóak, mint a már házasok, de lelki tulajdonságokban a házasok sokkal hasonlóbbak. Mivel a személyiségjegyek genetikailag erősen meghatározottak, a szakítások legfőbb oka a lelki össze nem illés szokott lenni, így – bár sovány vigasz – de a szerelmi csalódás a génekben van megírva.

Az ember illatát az immunsajátosságokért is felelős gének határozzák meg, melyeket a Human Leukocyte Antigen – HLA – rendszer ír le. E géneket szüleinktől örököltük, ezért illatunk is az ő illatuknak valamilyen keveréke. Mind a férfiak, mind a nők érzékenyek partnerük testszagára. A nők elsősorban olyan férfiakhoz vonzódnak, akiknek illata hasonlít apjukéra, de elüt anyjukétól. Az így ösztönösen kiválasztott partner épp abba a sávba esik, melyben a genetikai rokonság már előny, de még nem hátrány. A nők kerülik az azonos HLA-jú férfiakat, de keresik azokat, akikkel részleges egyezést mutatnak.

Mindez nem igaz a fogamzásgátlót szedő nőkre, akiknek szaglása megegyezik a terhes nőkével, így ösztönösen a velük genetikailag „nagyon rokon”, azonos HLA-jú férfiakat választják, ami meddőséghez vezethet.

Párválasztásnál tehát akkor lehetünk a legsikeresebbek, ha egyszerre hagyatkozunk a szívünkre és az orrunkra!

A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!