Az életmód szerepe
a rák kialakulásában
A génteória ott sántít, hogy a természeti népek ugyanolyan génállományúak, mint mi, mégis rákmentesen élnek. A rákkeltő anyagok szerepe nem kizárt, de csak abban van szerepük, hogy elindítják a rákos elfajulást. Környezeti ártalom mindenkit egyaránt ér, mégsem mindenki lesz rákos. Az életmód szerepe pedig éppen ebben van: rákos sejt mindenkiben keletkezik folyamatosan, de egyik ember szervezetében a gátló erők nagyobbak, más ember szervezetében pedig a daganatfejlődést elősegítő tényezők dominálnak.
Ma ott tartunk, hogy az emberek 25%-a hal meg rákban, de a WHO becslése szerint 2020-ra ez az arány 41% lesz. Fontos megértenünk, hogy mindenki nulla rákkockázattal születik, s a rák kockázatának nagysága életmódjával függ össze. Nem lefaragni kell a rákkockázatunkat, hanem 0%-on tartani! Azaz fel kell deríteni a rákmentes élet feltételeit és a szerint élni.
A Paleolit táplálkozás és korunk betegségei könyvem rákfejezetében bemutattam, hogy a ráknak két nagy kiváltó tényezője lehet: a nyugati táplálkozás és a D-vitaminhiány. Nem elemeztem, mert triviálisnak gondolom a dohányzás és alkohol rákkeltő hatását. A táplálkozási tényezőt említett könyvemben már kiveséztem, annyit jegyeznék csak meg, hogy a nyugati táplálkozással is, a D-vitaminhiányt okozó napkerüléssel is ugyanaz a baj: az emberi evolúció során máshoz szoktunk hozzá.
A rákot is, mint az összes civilizációs betegséget, az okozza, hogy merőben más életmódot élünk, mint amihez évmilliókon át genetikailag alkalmazkodtunk. Sok százezer éven át a „csupasz majom” folyamatosan ki volt téve a napsugárzásnak, szervezetünk normál működésének feltételévé vált a bőrünkben zajló folyamatos D-vitaminszintézis. A civilizáció kialakulásával azonban az emberek fokozatosan a városokban tömörültek, ahol minimális napfény éri őket. Még a 20. század közepén is, az emberek jó része vidéken élt, míg mára a legfejlettebb országokban az emberek 80-90%-a nagyvárásokban él és dolgozik.
Sokan nem tudják elképzelni, hogy az életmód ilyen jelentéktelennek tűnő változása volna felelős a rákos megbetegedések jó részéért.
Az interneten összeesküvés-elméletek keringenek eltitkolt csodaszerekről, elmebeteg kuruzslók hirdetik agyalágyult nézeteiket a rák keletkezéséről és gyógyításáról. Abszurd módon túlértékelik a lelki hatásokat, s nem vesznek tudomást a sokkal meghatározóbb életmódtényezőkről. Senki nem vádolhat azzal, hogy lebecsülöm a stressz szerepét a rák kialakulásában, mert én írtam ez idáig talán magyarul az egyetlen tudományos összefoglalót e témában, tehát a téma alapos ismeretében mondom azt, hogy a lelki tényező harmadlagos vagy negyedleges.
Az adatok nem titkosak, a D-vitaminkutatókat sem üldözi senki, csak tudásukat egyszerűen mellőzi a gyógyszeripar, az orvoslás és a közegészségügy, így az átlagemberhez nem jut el ez az életbevágóan fontos információ.
Peller és Stephenson 1937-ben az amerikai haditengerészetnél végzett megfigyelése szerint, a sokat napon tartózkodó tengerészek között 8-szor gyakoribb volt a bőrrák, viszont a belső szervi rákokból eredő halálozás csak tizede volt az átlagnépességének. F. L. Apperly 1941-ben közzétett tanulmányában hangsúlyozta a napsugárzás belsőszervi rákkal szembeni védőhatását. Kimutatta, hogy Észak-Amerikában a legészakibb területeken a legdélibb államokhoz képest 2,5-szer gyakoribb a rákos halálozás. Tanulmányában így írt: „…le tudnánk csökkenteni a rákos halálozást a bőrfelület oly mértékű napoztatásával vagy mesterséges besugárzásával, amely már részleges vagy teljes immunitást hoz létre a rákkal szemben, de még nem okoz bőrrákot”. Ezekre a korai eredményekre azonban senki nem figyelt fel.
Negyven évvel később, 1980-ban a Garland fivérek azt a merész gondolatot fogalmazták meg, hogy az északon és délen mért vastagbélrák halálozás különbségét az eltérő D-vitaminellátottság magyarázza. E tanulmány megjelenésétől számítjuk a modern D-vitaminkutatás korszakát.
