Keresés
Close this search box.

Arany: ékszer vagy gyógyszer?

//

Az arany értékét az emberi történelem során elsősorban korlátozott mennyisége, értékállósága, különleges színe, megjelenése, valamint széleskörű felhasználhatósága adta. Évezredekkel ezelőtt nemcsak értékálló fizetőeszközként, hatalmi jelképként, illetve ékszerszerként, hanem gyógyító elixírként is alkalmazták. Gyógyászati felhasználása az elmúlt évszázadok alatt feledésbe merült, ám ma ismét reneszánszát éli.

Az egyiptomiak már 5000 évvel ezelőtt fogyasztottak aranyat gyógyítás, mentális tisztítás céljából. Ko Hung, híres kínai alkimista oldott aranyból fiatalító életelixírt készített. Legendája az arab alkimisták közvetítésével jutott el Európába. Faraday 1857-ben készített először stabil aranykolloid oldatot, melyet az angol Természettudományi Múzeum még ma is őriz. Későbbi vizsgálatok szerint, a kolloid arany javítja az agy teljesítményét, mivel fokozza a testben és az agy felszínén az idegvégződések közötti vezetőképességet. Ezt megerősíti Edgar Cayce véleménye is, mely szerint az arany regenerálja a test szöveteit, sejtjeit, illetve segít újjáépíteni az idegrendszert.

Az öregedési folyamat lassítása, a fizikai és mentális állapot javítása mellett, az aranyat a múlt század elejétől gyulladáscsökkentőként, illetve egyes bőrproblémák kezelésére is használja a kozmetika és kozmetológia. Korábban arany lemezkéket, a későbbiekben arany szálakat ültettek a bőr alá. Ma már a belsőleg is alkalmazott arany kolloidon kívül, számos kozmetikum is tartalmaz arany szemcséket, illetve teljes arany pakolásokkal is szépíthetik, fiatalíthatják magukat a hölgyek. A hatást természetesen tovább fokozhatjuk egy-egy szép arany ékszerrel, így ki-ki maga dönti el, hogy a számos lehetőség közül mire és hogyan hasznosítja az arany évezredek óta ismert csodálatos hatását.

(Forrás: ParaMedica)

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!