Mit akar a kisgyerek?
A szociális életet élő emlősök 30 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és intenzív szülői gondoskodás jellemzi őket, mely utódaik normál fejlődésének feltétele. Ennek körébe tartozik a szoptatás – mely az agy és a test megfelelő fejlődését szolgálja –, a szülő szinte állandó jelenléte és kapcsolattartása, az utód szükségleteire való megfelelő reagálás, a szabad játék különböző korú pajtásokkal, és a stressz-mentes születés. Mindezeknek fontos hatása van a testi egészségre.
A babák gyengéd szeretetben fejlődnek a legjobban, egészséges érésükhöz tehát kevés, ha csak enni kapnak, cserélik a pelenkájukat, és valaki részlegesen törődik velük. Vizsgálatok sora bizonyítja, hogy a kisgyerekek egészséges lelki fejlődésének feltétele egy olyan stabil, megbízható, számukra kiszámítható személy gondozása, akinek erős érzelmi kötődése van hozzájuk, és aki ennek kifejezésére is képes. Mások azt figyelték meg, hogy a gyerekek akkor fejlődnek a legjobban, ha legalább 2-3 rendszeresen jelenlévő gondviselő szereti őket mély szeretettel. Mintha a génjeinkben még ott lenne a nagycsalád emléke.
A babák ösztönös elvárása, hogy idejük legnagyobb részében kézben vagy a szülő testén, annak közelében legyenek. A bőrkontaktus önmagában megnyugtatóan hat, a hordozás pedig segít az optimális izomfejlődésben és az egyensúlyrendszer megfelelő kialakulásában. A hordozott csecsemő csak látszólag passzív. A testkontaktus biztonsága kedvez az aktív, befogadó figyelemnek, melyben a szülők tevékenységeinek, megnyilvánulásainak folyamatos tanulása zajlik.
A gyermekek születésüktől kezdve készek a játékra. Ez az elsődleges módja az önkontroll és a szociális készségek elsajátításának. A kapcsolat ápolása – a barátság, a kölcsönös odafigyelés a másikra és a játékosság – pedig építi a szociális és a praktikus intelligenciát.
A babák természetes jelzőrendszerének legtöbben pusztán a sírást tartják, ám ennél sokkal kifinomultabb, és enyhébb jelzések is megfigyelhetők. A sírás mindig valamilyen szükségletet jelez, de nem feltétlenül fizikai szükségletet (éhség, nedves pelenka, testi diszkomfort). Lehet, hogy a kommunikáció vagy a kevesebb inger iránti szükséglet jelzése a sírás (pl. figyelemre vágyik, vagy túl fáradt). A szülők gyakran csak a sírás megszüntetésére törekszenek, pedig a szükséglet kielégítése, és a felfokozott érzelmi állapot kezelése lenne a legfontosabb, melyek nélkül csak azt érjük el, hogy a továbbiakban ne jelezze felénk belső késztetéseit (pl. betömjük a száját cumival). Könnyű a dolgunk, ha megtaláljuk a sírás okát, ennek hiányában a jelenléttel, figyelemmel és testkontaktussal nyújthatjuk gyermekünknek azt a biztonságot, hogy negatív érzelmi állapotaiban is elfogadjuk, támaszai vagyunk és segítjük megnyugvását.
A legjobb tanács a baba gondozójának, hogy inkább a gyermekre figyeljen fokozott érzékenységgel, semmint, hogy a szakértők megnyugtatási praktikáival kísérletezzen. Tartsuk szem előtt, hogy a gyermekek világhoz való alapbeállítódása a korai időszakban alakul ki – az érzés, hogy képes hatni a környezetére, érdemes jeleznie és kommunikálnia, hiszen meghallgatásra talál – mind a szülőktől tapasztalt figyelem, és gondoskodás talaján gyökerezik.
Bár kisgyermekkori emlékeink nem, vagy csak nehezen felidézhetőek, mégis az akkori élmények hatása formálja a későbbi viselkedést és attitűdöket. A gyermekek későbbi életére tehát jelentős hatással van, ha semmibe veszik a fent említett szükségleteiket.
Fontos, hogy szem előtt tartsuk: a babák nem tudják semmissé tenni szükségleteiket, maximum megtanulhatják elnyomni őket. Mégis, némely nevelési irányzat ezt a tényt figyelmen kívül hagyja. Kialakult a „követelőző” csecsemő képe, aki „csak azért sír, hogy felvegyék”, és aminek a „jó szülő” ellenáll. E felfogás eredményeként a köztudatban a gyermek jogos igényeit jelző lényből, szüleit manipuláló (melyre agyi érettsége még nem is teszi képessé) tényezővé lépett elő.
A szükségletek mindennapos megsértését jelenti például az izoláltan egyedül alvás, a „majd kisírja magát” típusú altatási szokások, vagy ha a személyes törődés helyettesítésére a szülő leülteti a tévé elé a gyermeket. Ezek általában onnan gyökereznek, hogy a szülő úgy éli meg, túl nagy feladatot ró rá gyermeke nevelése.
Tudnunk kell, hogy evolúciósan az embergyermek nevelése nem egy-emberes feladat. Törzsi keretek között, a nők közösen nevelték a kicsiket, így az ő és a gyermekeik szociális igényei is kielégültek, valamint fizikai és pszichés támogatást is nyújtottak egymásnak. Nehéz helyzetben vannak ehhez képest napjaink elszigetelten élő, gyermeküket is elszigetelten nevelő anyái. Ha nem is törzsi, de legalább a nagycsaládok támogatási szintjét valósíthatjuk meg, ha bevonjuk hétköznapjainkba a barátokat, családtagokat, szülőközösségeket, legyen szó akár közös házimunkáról, akár ünnepre készülődésről, vagy kirándulásról.
Fontos, hogy gyermekeinket már a kezdetektől vitaminokban, ásványokban és bélflórát támogató, rostokban gazdag, egészséges ételekhez szoktassuk, valamint mentesítsük a vegyi-anyagoktól, adalékoktól nemcsak a táplálkozás, de a testápolás terén is. A biztonságos és tiszta környezet, a fizikai szükségleteik kielégítése azonban, közel sem elég az egészséges és boldog élethez.
Fentiek alapján talán közelebb kerül a Kedves Olvasó gyermeke valós igényeinek megértéséhez, és könnyebben segíti olyan, jövőjét és egészségét építő élményekhez, tapasztalatokhoz, melyek bár evolúciósan az emberi fejlődés sajátjai, mégis sajnálatos módon kimaradtak az előző generációk életéből.
Forrás: Darcia Narvaez: Ten things everyone should know about babies
(ford. Szendi Gábor) – tenyek.tevhitek.hu
Illés Szilvia
pszichológus
konzultáció: 06-30/388-0653
illessz@gmail.com
