Keresés
Close this search box.

Bor, sör, savanyú káposzta, kovászos uborka: Mi a közös bennük?

//

E kérdés megválaszolása talán mindkét nem számára könnyű: a férfiak inkább az italok készítési módja, míg az asszonyok inkább az évszázados, sőt évezredes konyhai technikák terén mozognak otthonosabban. De mi köze ennek mai életünkhöz és egészségünkhöz?

Bor, sör, savanyú káposzta, kovászos uborka
MI A KÖZÖS BENNÜK?

Az erjesztés, más szóval fermentálás az egyik legősibb tartósítási mód, ie. 7000 körül – tehát már 9000 évvel ezelőtt is – rutinszerűen alkalmazták. Ezzel készült például Egyiptomban is a bor és a sör, de a zamatos savanyú káposztát és a kovászos uborkát is ilyen erjedési folyamattal állították elő régen, s így van ez ma is.

A fermentálás során a mikroorganizmusok (élő baktériumkultúrák) az anyagban lévő szénhidrátot, illetve a tápanyagokat kisebb összetevőkre bontják, így azok számunkra is könnyebben emészthetővé válnak. Az ember számtalan mikroorganizmussal él szimbiózisban, melyek többek között a bőrön, vagy a bélrendszerben segítik életünket, feldolgozó és védekező tevékenységünket.

Ételallergiák és például candida fertőzés esetében is kifejezetten ajánlott a fermentált ételek fogyasztása. Tele vannak vitaminokkal, ugyanakkor kalóriatartalmuk alacsony és baktérium tartalmuk jótékonyan hat a bélflórára és a bélfalra is. Laktóz vagy kazein allergia/intolerancia esetén ajánlott erjesztett tejtermékek helyett fermentált zöldségféléket fogyasztani, melyek nem okoznak panaszt a túlérzékeny szervezetben sem.

Nagyanyáink – sőt az ókori görögök és rómaiak – által is kedvelt savanyú káposztát a „bélrendszer seprűjének” is nevezték, állítólag pestist és gyomorfekélyt gyógyítottak vele. Jótékony tulajdonságait napjainkban újra felfedezték, így fogyasztása örvendetesen terjed. A savanyítás után is megőrzi magas C-, E-, K- és U-vitamin tartalmát, enyhe hashajtó hatása miatt természetes béltisztító, de többek között a májat is óvja.

A különféle erjesztett zöldségek – s azok préselt leve – egyesítik magukban az összetevők jótékony hatásait, tulajdonságait, egyben remek lúgosítók, melyek segítenek fenntartani a bélrendszer sav-bázis egyensúlyát. Emellett folyamatosan pótolják a hiányzó, velünk szimbiózisban élő baktériumokat, melyek immunrendszerünk egészséges működésének alapját képezik. Az erjesztett zöldségeket, s azok préselt levét legkedvezőbb az étkezésekhez, főként a vacsorához fogyasztani ízlés szerint.

Forrás: ParaMedica Magazin

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!