Keresés
Close this search box.

Tél végi immunerősítő tippek nemcsak gyerekeknek

//

Természetes, hogy gyerekek és felnőttek a hideg időben gyakrabban megfáznak, köhögnek. Ám természetes módszerekkel és kicsit több odafigyeléssel megelőzhetjük a betegséget, csökkenthetjük a kellemetlen tüneteket. ABC-sorrendbe szedett tippjeinkkel néhány tévhitet is szeretnénk eloszlatni!

Tél végi immunerősítő tippek nemcsak gyerekeknek

Átdörzsölés – Erősíti a szervezet védekező erőit, hatására kevésbé válunk fogékonnyá a fertőzésekre. Dörzsöljük át a bőrt frottírtörülközővel, szivaccsal vagy testkefével a lábaktól felfelé a szív irányába addig, míg a bőr enyhén rózsaszínűvé nem válik, vagy melegérzet fel nem lép. Ezt követően kenjük be a testet könnyen beszívódó mandulaolajjal. Vigyázat: az átdörzsölés frissítő hatású, ezért ne este, inkább a reggeli órákban végezzük!

Bronchitis – Akut bronchitisről akkor beszélhetünk, ha a fertőzés a légzőszervek és a hörgők nyálkahártyáját érinti. Ezt többnyire nátha és torokfájás előzi meg. Néhány nappal később kezdődik a száraz köhögés, ezt követően jelenik meg a nyálkás, olykor gennyes váladék köpet formájában. A test hőmérséklete nem emelkedik számottevően, komplikációk ritkán fordulnak elő.

Edzés – Gyermekeinket is hozzá kell szoktatnunk az időjárás váltakozó feltételeihez. Ellenálló erejük növeléséhez mindenekelőtt sok friss levegőre van szükségük. Már az egyéves gyermek is tölthet akár 3-4 órát télen a szabadban. Nem tévedés: a hideg levegő jót tesz a megfázás ellen! Az a gyermek, akit úgy bebugyolálnak, mint egy eszkimót, vagy egész nap túlfűtött helyiségekben tartózkodik, könnyebben kap fertőzéseket, mint az, aki hozzászokott a hideghez, és gyakran tartózkodik szabad levegőn. Az ésszerűen adagolt hideginger növeli a szervezet ellenálló képességét. A hőingadozások – például a váltózuhany vagy a meleg-hideg lábfürdő – is intenzív immunológiai és hormonális reakciót váltanak ki a szervezetben.

Fertőzés – Megfázás háromhetenként: a téli hónapokban ez elég gyakori. Természetesen vannak jelentős egyéni eltérések: az elsőszülött gyermek a legtöbb fertőzést csak akkor kapja el, amikor elkezd óvodába járni. A második gyermek már kisbabakorban megkaphat sok fertőzést, ha idősebb testvére az óvodából „hazahozza” a kórokozókat.

A gyermekek fejlődésük folyamán vírusok százaival kerülnek kapcsolatba, melyek aprócska cseppek formájában terjednek a légúton keresztül. Ha egy gyermek már fertőzött, furcsa módon már akkor is képes tovább fertőzni, ha ő maga még tünetmentes. Ezért nem sok értelme van, ha gyermekünket mindenképpen távol akarjuk tartani a náthás gyerekektől.

Ez egyébként a tipikus, kiütéssel járó gyermekbetegségekre is vonatkozik. A gyermek csak akkor terjeszti a fertőzést, amikor a kiütés még nem látható rajta. Ha már mutatkoznak a tipikus, girland formájú kiütések, a kicsi már nem fertőző, és nyugodtan mehet közösségbe, ha jól érzi magát.

Fertőzésre hajlamos gyerekek – Valóban léteznek olyan tipikus „fertőzésre fogékony gyerekek”, akik genetikai okból a kórokozókra különösen intenzíven reagálnak. A fertőzésekre való hajlam egyik lehetséges oka az A-immunglobulin hiánya. Ennek a védőanyagnak az a szerepe, hogy megakadályozza a kórokozók behatolását a nyálkahártyába. Az érintett beteg esetében a fertőzések gyakran hosszabb lefolyásúak, mint az átlagos 4 nap. Ugyancsak gyakrabban keletkeznek komplikációk, például középfülgyulladás. Ezek a gyermekek a fertőzések között sajnos nem tudnak igazán felerősödni, és fejlődésük is visszamaradhat. Ekkor ajánlatos kivenni a gyermeket az óvoda fertőző környezetéből, hogy 2-3 hétre megszakadjon a fertőzések láncolata.

Házi gyógymódok – Az orvos náthára, köhögésre és torokfájásra sokféle gyógyszert felírhat, ezek többsége antibiotikum, ami viszont károsítja a szervezet hasznos baktériumait is.

Influenza – A „valódi” vírustörzsek többre képesek, mint pusztán ártalmatlan megfázást okozni. A magas lázzal és nagyfokú gyengeséggel járó tünetek komoly szövődményeket okozhatnak. Különösen veszélyeztetettek a szívbetegek, a légzőszervi krónikus megbetegedésben (asztma, krónikus bronchitis), epebetegségben, cukorbajban és más anyagcserezavarban, vérszegénységben, veleszületett és szerzett immunrendszeri betegségben – beleértve a daganatokat is – szenvedők.

Köhögés – A gyulladások alkalmával keletkezett váladék eltávolítását szolgálja a légutakból. Az erős hatású gyógyszereket, melyek az agyban található köhögési központot befolyásolják, csak kínzó, száraz köhögés esetében szabad alkalmazni, leginkább, ha éjszakánként is fellép. A mellkas borogatása és az illóolajos (kakukkfű, borsmenta, majoránna) inhalálás ezekben az esetekben is ajánlott. Hiba lenne, ha a köhögő beteget bent tartanánk a meleg szobában, és még szellőztetni se mernénk! Ezzel csak a tüdőgyulladás kockázatát növelnénk. A köhögés leghatásosabb ellenszere a friss levegő! Nem kell félni, hogy ettől a beteg még jobban meghűl! Figyelem! Ha a köhögés elhúzódó, ugató, sípoló hanggal és fulladással jár, azonnal forduljunk orvoshoz!

Ételpatika náthaszezonra

Mellkasborogatás – Hasznos segítség megfázás és bronchitis esetében. Jól kicsavart, nedves törülközőt tekerünk a beteg mellkasa köré. Erre száraz flanel- vagy gyapjúkendőt borítunk, mely teljesen lefedi a nedves borogatást. Maximum két órán keresztül hagyjuk a testen. Végül száraz törülközővel végigdörzsöljük a kezelt testfelületet. Éjszakára ne hagyjuk fenn a borogatást. Hatásosabb a köhögés ellen, ha citrommal, burgonyával, olajjal, túróval vagy vajjal készül a borogatás.

Nátha – A tömegesen felírt antibiotikum helyett a legtöbb esetben a tünetek kezelésére elegendő lenne sóoldat alkalmazása, és a lakás levegőjének nedvesen tartása.

Orrcseppek – Aki megfázott, általában légzési problémái is vannak, mivel az orra el van dugulva. A gyulladáscsökkentő orrcseppek kétségtelenül enyhítik a panaszokat, és ismét átjárhatóvá teszik a légutakat, ám csak rövid ideig szabad használni őket. Ugyanis az alkalmazásukat követő néhány óra múlva ellenreakció léphet fel, melynek során a nyálkahártya ismét megduzzad, de most már erősebb mértékben. Általában enyhe sóoldat becsöpögtetése is elegendő ahhoz, hogy az orr nyálkahártyája megnyugodjon.

Plusz tippek

Ha náthás, nagy adagban szedjen 7–10 napig a következőkből legalább 2-3-félét:

A hatásért a flavonoidok és glikozidok felelősek, melyek meggátolják, hogy a kórokozók a saját anyagcseréjük számára fontos aminosavakat felvegyék. Ezen kívül a mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) sejtfalából elvonnak egyes anyagokat, s emiatt a sejtek teljesen szétesnek, a kórokozók „elvéreznek”. A cseppeket sokféle módon használhatjuk influenzaszezon idején is.

Shiitake gomba egészségvédő hatása elsősorban szénhidrát-összetételében rejlik, anyagai gátolják a baktériumok és vírusok szaporodását, és az immunrendszer erősítő hatással is rendelkeznek. Egyes amerikai és japán kutatások igazolták, hogy 70%-os védettséget ad egyes vírusokkal szemben. Hasonlóan jó lehet a Maytake, a Cordyceps és a Reishi gomba is.

macskakarom fontos dél-amerikai immuntréner. Kúraszerű szedése megelőzésre is ajánlható, ilyenkor elegendő kisebb mennyiség is. Azonban, ha a már meglévő bajt szeretnénk orvosolni, átmenetileg emeljük meg az adagot.

Probiotikumok – Szervezetünk tömegének mintegy 10%-át a velünk élő mikroorganizmusok teszik ki. Ezek elsősorban a bőrön, nyálkahártyáinkon (bélben, légutakban, húgyutakban), nemi szerveken találhatók. Fő feladatuk, hogy folytonosan edzésben tartsák az immunrendszert, és megvédjenek bennünket a megbetegítő kórokozóktól. Ezen kívül segítenek az emésztésben és egyes vitaminok termelésében is. Károsodásuk jelentős immungyengeséghez, krónikus fertőzésekhez, gyulladásokhoz, allergiákhoz, bőrproblémákhoz vezet. Ezért rendkívül fontos a védelmük és regenerálásuk. Mivel télen sokan szednek antibiotikumokat, melyek radikálisan roncsolják a normál baktériumflórát, ilyenkor még nagyobb gondot fordítsunk ezek pótlására! Gyakori hiba, hogy a probiotikumot a gyógyszerekkel együtt szedik be, vagy csak túl rövid ideig alkalmazzák (1-2 hét). Ha a flóra sérült, akkor átlagosan 3-4 hónap szedési idő szükséges ahhoz, hogy rendeződjenek az élettani viszonyok.

Szobahőmérséklet – Ne fűtsük túl a lakást! A megfelelő hőmérséklet napközben ne legyen magasabb 22 foknál, éjszaka pedig legfeljebb 15–18 fok legyen! A hideget sem szabad azonban túlzásba vinni. A test izomzata begörcsölhet 12 foknál hidegebb levegőben. Figyeljünk a megfelelő klímára is, a levegő ne legyen túl száraz, mert kiszáradhat tőle a nyálkahártya, ez pedig megkönnyíti a kórokozók és a szennyező anyagok behatolását a szervezetbe.

Figyelem! A párás levegő különösen a kruppra hajlamos gyerekeknek fontos. Legtöbb esetben elegendő, ha nedves törülközőket akasztunk fel a gyerekszobában és gyakran szellőztetünk. Sokkal hatásosabb, ha fél óra alatt alaposan kiszellőztetjük a szobát, mintha egész éjszaka bukóállásban hagyjuk az ablakot.

Vádliborogatás – Igen hatékony borogatás lázas beteg kezelésekor. Mindkét vádlit külön-külön kell betekerni. A borogatás a bokától kezdődjön és röviddel a térd alatt érjen véget. A víz, amelybe belemártjuk a kendőt, éppen langyos legyen. A borogatást minden 5–15 percben cserélni kell addig, amíg a láz 1-2 fokkal nem csökken. Figyelem! A borogatásnak csak akkor van értelme, ha a lábszár és a test meleg. Hideg végtagok esetén nem szabad alkalmazni.

Váltózuhany – Hasznos a immunrendszer ellenállásának növelése céljából. Menete: zuhanyozzunk olyan meleg vízzel, amelyet még el tudunk viselni, majd befejezésképpen 1-2 percen keresztül hideggel (12–18 °C) csapassuk le testünket. A vizet ilyenkor is a lábaktól felfelé, a szív irányába vezessük. Ismét váltsunk jó melegre, s ha átmelegedtünk, jöhet újra a hideg. Leghatásosabb, ha háromszor megismételjük a hideg zuhanyt. Végül alaposan törülközzünk meg és bújjunk jó meleg ruhába.

Figyelem! Mivel a váltózuhany erős keringésaktiváló, álmatlanság esetén nem ajánlott este alkalmazni – reggel viszont remek ébresztő.

Végül: mit tehet még?

Dr. Balaicza Erika
belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók, immunerősítés,
allergiák és intoleranciák, Lyme-kór, emésztési zavarok kezelése
Tel: 06/20-588-28-10
www.balaicza.hu
dr.balaicza@gmail.com
Kövesse írásaimat a Facebookon is!

 

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!