Keresés
Close this search box.

Az éltető víz

//

Ahogy Földünk felszínének nagy részét víz borítja, ugyanúgy testünk jelentős hányadát is víz alkotja. A víz olyan lételemünk, melynek megfelelő mennyiségű fogyasztását egyetlen nap sem nélkülözhetjük. A folyadékhiányt testünk kívül száraz, gyorsan ráncosodó, öregedő bőrrel, belül számos emésztőrendszeri, keringési, kiválasztási és egyéb panasszal, működési rendellenességgel jelzi.

Az éltető víz

Nem is gondolnánk, mennyivel tovább maradhatnánk fiatalok, ha jól hidratált bőrrel, folyadékkal optimálisan feltöltött sejtekkel, szövetekkel rendelkeznénk. Mennyivel hosszabb ideig megőrizhetnénk mozgékonyságunkat, hajlékonyságunkat, ha elegendő ízületi folyadékkal, csigolyáink között kellő folyadéktartalmú porckorongokkal járnánk-kelnénk. Agyműködésünk hanyatlása, a feledékenység és időskori elbutulás is kevésbé fenyegetne, ha nem felejtenénk el inni!

Mikor és mennyit igyunk?

Kezdjük minden napunkat egy nagy pohár tiszta vízzel! Ezután legalább fél órát várjunk a reggelivel! Napi vízadagunkat a nap folyamán elosztva, kb. 2 dl-es mennyiségekben fogyasszuk el az étkezések között, illetve azt fél órával megelőzően, de soha nem utána!

Az étkezés előtti folyadékbevitel részben telíti a gyomrot, így vélhetően kevesebbet fogunk enni, ami emésztésünk, testsúlyunk és általános egészségi állapotunkra nézve is előnyös.

Lehetőleg ebéd után 2 órán keresztül ne igyunk többet egy-egy kortynál, hogy ne hígítsuk az emésztőnedveket, melyek a tökéletes emésztéshez szükségesek. A nap végén, lefekvés előtt is jusson eszünkbe meginni egy pohár vizet!

Bár az egyéni igények nagyon eltérőek lehetnek, s a folyadékigényt befolyásolja a testtömeg, a fizikai tevékenység és a hőmérséklet is, napi bevitelünk átlagos testalkatnál, soha ne legyen kevesebb 2-3 liternél. A mennyiség megterhelő munka vagy például méregtelenítő kúra során természetesen akár 4-5 literre is növekedhet.

Élő vagy holt víz?

Nem mindegy azonban, milyen vizet fogyasztunk, hiszen víz és víz között óriási különbség lehet. Éltető erejüket tekintve megkülönböztetünk ún. holt és élő vizeket.

Amikor a vizet kiszakítjuk természetes közegéből és elosztó rendszerek rabjává tesszük, energetikailag sérül. Egyenes csöveken kényszerítjük átfolyni, ahol nagy nyomásnak van kitéve, hatalmas tartályokban tároljuk, desztilláljuk, vagy vegyszereket adunk hozzá. Ezek mind olyan behatások, melyek a vizet természetes közegében nem érik. Így vesztik el a korábban élő, életenergiában gazdag víz kristályai gyönyörű, természetes szerkezetüket és energiájukat. Földünk ivóvizének nagy része sajnos ilyen, energetikailag szegény, szétesett, kristályszerkezet nélküli, ún. holt víz.

Strukturált, rendezett szerkezetű vagy más néven élő víz, ősi természetes forrásokban található. Hexagonális, hatos kristályszerkezettel rendelkezik, ami által a testfolyadékhoz optimálisan kapcsolódik. Az élő víz frissít és hidratál, segítheti élettevékenységünket, immunrendszerünket. A strukturált víz molekulái könnyebben jutnak át a sejthártyán keresztül a sejtmagba, így fokozhatják a tápanyagok felszívódását. Mivel oxigéntartalma magasabb az átlagos víznél, ezért a mérgeket is gyorsabban távolítja el a szervezetből. Fogyasztása után úgy érezzük, feltöltekeztünk energiával.

Méregtelenít is!

Szervezetünk meghálálja, ha az évszakok kezdetén, de legalább tavasszal és ősszel méregtelenítő kúrát végzünk, melynek során tehermentesítjük szerveinket, sejtjeink, szöveteink megtisztulnak a felesleges salakanyagoktól, bőrünk is szebb, tisztább lesz, így külsőleg is kissé megfiatalodhatunk.

Körültekintve a világban, számos méregtelenítő eljárást találunk. Sokan egyetértenek abban, hogy a legegyszerűbb és leghatásosabb, ha elegendő (kissé megnövelt) mennyiségű, minden szempontból tiszta vizet iszunk.

A strukturált víz fogyasztásának szokását a tisztítókúra után is érdemes megtartanunk. Így nagyban hozzájárulhatunk ahhoz, hogy időről időre kevesebb méreganyagot halmozzunk fel szervezetünkben, kialakítva ezzel egy új, egészségesebb életmódot.

Mit igyon a kismama?

Életünk első hónapjaiban a víz – vagyis a magzatvíz – az éltető közeg számunkra, folyadékpótlásunkról akkor még nem mi, hanem édesanyánk gondoskodik. Ennek megfelelően, a várandósság és szoptatás alatt a nők szervezete több folyadékot igényel. Érdemes ebben az időszakban is üdítők helyett tiszta vizet inni, amit nem terheli a szervezetet felesleges cukorral és kalóriákkal.

Az élénkített, azaz természetes molekulastruktúrájú és energiaszintű víz fogyasztása sok várandósság alatti problémát – így például a szervezet fokozott vízvisszatartását, a székrekedést, aranyeret, húgyhólyaggyulladást, fejfájást, hányingert – enyhíthet, megelőzhet. Azt is megfigyelték, hogy a megfelelő mennyiségű vízbevitel csökkenti a terhességi csíkok kialakulásának esélyét.

A várandós nők szervezetének kb. 70%-a, és a magzatot tápanyagokkal ellátó vér több, mint 84%-a víz, így az anyák a víz révén is közvetítik gondolataikat, érzelmeiket magzatuk felé. Ne feledjük, hogy az anyatej is több mint 87%-ban vízből áll, nem minden tehát, mivel látjuk el gyermekünket az élet kezdetén.

Forrás: ParaMedica Magazin

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!