A régi korokban az ember nem sikeressé vált, hanem sikeresnek született. A siker születési előjog volt. A polgári forradalommal vált uralkodó eszmévé a szabadság és az egyenlőség, azaz megnyílt a felemelkedés lehetősége bárki előtt. A kapitalizmussal született meg a boldogság új fogalma, a happy (a happiness szó eredetileg szerencsét, véletlent jelentett). Az újfajta boldogság tehát az élet szerencsés fordulata.
A boldog békeidőkben az emberek még naivul hittek abban, hogy a jó és az igaz győzedelmeskedik, a sikert a tehetség, a szorgalom és az áldozatos munka gyümölcsének tekintették, így tisztelettel övezték azt, aki ezt elérte, mondván: megküzdött érte, tehát megérdemli. Akkor az emberek még méltósággal vették tudomásul társadalmi helyzetüket vagy korlátozott képességeiket, mely meghatározta, mi lehet belőlük. Akkor még nem akart mindenki gyorsan és olcsón sikeres lenni. A dühödt felemelkedési vágyat a kapitalizmus szülte.
A gyerekek régebben arról álmodoztak, hogy nagy felfedezők, hódítók, híres politikusok lesznek, majd közeledve a mához, az álmok egyre silányulnak: már vonzó volt a futballista vagy a táncdalénekes karrier, később ez lefokozódott a bármi áron való ismertségre vagy gazdagságra. Az individualizmus nárcizmusra nevel, a nárcizmus közfigyelemre és ünneplésre vágyik.
A siker útján – a tehetség és ambíció mellett – szerintem az alázat az egyik legfontosabb tulajdonság. Alázat a körülmények hatalmával szemben, azaz tűrni a nehézségeket a rendkívüli dolgok érdekében, mert csak így lehet nagy dolgokat alkotni és megérteni.
Van Gogh, aki hosszú útkeresés után jutott el a festéshez, s tűrve a folytonos nyomort és betegséget, a siker kézzelfogható jelei nélkül, csak ontotta képeit. Mai értelemben nem volt sikeres, hiszen csak nyomorúságos halála után értékelődtek fel képei. Példája talán jobban megvilágítja a siker valódi természetét.
A siker az, ha az ember megvalósíthatja a benne rejlő lehetőségeket. Sok sikeres ember hal meg ismeretlenségben, de boldogan, mert megvalósította a személyes küldetését. Sokaknak azonban a siker egyetlen mércéje az ismertség és népszerűség. Ők azok, akik boldogtalanul és elfeledve halnak meg, nem ritkán gyógyszer- vagy kábítószer-túladagolásban.
Aki viszont önmagában a sikert tekinti céljának, azt latolgatja, mit kell tennie a sikerért. Van, aki a szépségét kamatoztatja, van, aki botrányaival válik ismertté, van, akit a hatalom igéz meg, megint más a bűnözést választja a felemelkedés eszközének. Ez az út nem kibontakoztat, hanem elsivárít.
A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.
Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
