Évzáró gondolatok

//

Mire neveljük magunkat és gyermekeinket, ha sikeres és hosszú életet szeretnénk magunknak és nekik? Arra, hogy minden percben döntünk valamiről, s adott percben, bármily jelentéktelennek tűnik is az a dolog, legyen az életünk legfontosabb döntése. A sikeres élet: felelősséggel meghozott milliónyi mikrodöntés sorozata.

Évzáró gondolatok

Élettörténetünk milliónyi apró döntés következménye

Kamaszkorom óta foglalkoztat: miért lesz az egyik ember élete sikeres, a másiké meg csődtömeg.

Szerettem építőtáborba járni. Nem „országot akartam építeni”, hanem szerettem a helytállást és kitartást igénylő helyzeteket. Az építőtáborokban tett megfigyeléseimből sok mindent megérteni véltem, s ma sem látom másként.

A fáradt, fájó izmok, vízhólyagok, a lábat feltörő bakancs, a naptól égő bőr – amolyan szelekciós tényezőként – szétválogatta a gyűrődést jól tűrőket a lazsálni szeretőktől. Sokszor elméláztam azon, mi a különbség e két típus között. Lelkiekben volt egy apró eltérés: akik akkor is lapátoltak, amikor mások már az árnyékban hűsöltek, azokban dolgozott valami kötelességtudat, és tudták kihívásnak tekinteni a lapátolást.

Hasonló megfigyeléseket tettem a gimnáziumban is. Mindig utáltam a puskázást, mert úgy éreztem, ez megfutamodás az erőfeszítések elől. A lógósok mindig azt magyarázták nekem, hogy majd „komoly ügyekben lesz kitartásuk”, én meg arra gondoltam, hogy a kitartást is tanulni kell.

Ifjúkori megfigyeléseimből született a mikrodöntések elmélete. Jelentéktelen döntésnek tűnt: engedni a lustaságnak és kidőlni a lapátolásból; puskázással megúszni a több órás tanulást. Ezeket a mikrodöntéseket senki nem vette komolyan, nem gondolták, hogy bármi következménye lehet a jövőben. Bennem meg felmerült a kérdés: ha ilyen kis dolgokban nem tudtok helytállni, mi lesz majd a nagy dolgokkal? Honnan lesz erőtök helytállni, ha megszokjátok a dolgok könnyebb végét megfogni? Van, aki lapátolás közben a fájó tenyerére gondol, s van, aki önmagát akarja legyőzni.

Később dolgoztam postán újságcsomagolóként. Rám szóltak, hogy fogjam vissza magam, nem lóversenyen vagyok. Ablakpucolóként a főnököm utasított, hogy „ott, ahol senki nem látja, ne vacakoljak”. Soha nem bírtam a látszatmunkát, az ücsörgést. Kerestem magamnak a bajt? Nem. Gyakoroltam a lelkiismeretességet és a szorgalmat. Az életben nem kapunk mindig hozzánk méltó feladatot. Ami jut, azon kell fejlesztenünk magunkat.

Azóta eltelt pár évtized, és módomban volt sok emberi sorsot – fiatal kortól meglett korig – követni, és egyre inkább hiszek a halmozódó rossz döntések sorsmeghatározó teóriájában. A rossz döntések azért halmozódnak fel egyes emberek életében, mert a személyiség határozza meg, adott helyzetben ki melyik megoldást választja. A mikrodöntéseknek azért tulajdonítok nagy szerepet, mert ezek látszólag súlytalanok, ezért az emberek sorsuk alakulásában lebecsülik a szerepét. A mikrodöntések távoli következménye a balsors. A mikrodöntés olyan, mint a rossz célzás. A puska csöve csak tizedmillimétert hord félre, s a golyó a távolban a céltól több méterre csapódik be. Nehéz meglátni az összefüggést egy mikrodöntés és a végeredménye között, hiszen közben évek-évtizedek telnek el.

A rossz mikrodöntések miatt mennek tönkre például a házasságok, válnak az emberek sikertelenné és boldogtalanná, s állnak értetlenül „félresikerült” gyerekeikkel szemben. Mikrodöntések láncolata minden emberi kapcsolat. A figyelmes, együtt érző, segíteni kész, szeretetteljes emberekben folyamatosan olyan döntések zajlanak, amelyekben saját szempontjaikat a másik kedvéért hátrébb sorolják. Mikrodöntés a „becsuknád az ablakot” kérésre azt felelni, hogy „te ülsz közelebb”, de az is mikrodöntés, ha becsukjuk az ablakot és azt mondjuk: „persze, szívesen”. Az ezer és ezer rossz irányú mikrodöntés elkoptatja a kapcsolatokat, és a végén még azt sem lehet pontosan megmondani, mi vezetett ide.

Volt egy érdekes vizsgálat: egy vérnyomáscsökkentőt teszteltek. A gyógyszert szedő csoport a vizsgálat végére nem mutatott fölényt a placebocsoporthoz képest. A kutatók arra tippeltek, talán nem mindenki szedte rendesen a gyógyszerét. Kigyűjtötték tehát azokat, akik követve az előírást, mindig bevették a gyógyszert. A gyógyszer ekkor már fölényt mutatott. Csakhogy kiderült: akik a placebocsoportban is rendszeresen szedték a hatóanyagmentes tablettát, azok is ugyanannyira javultak, mint a hatóanyagot rendszeresen szedők. Vagyis a vérnyomáscsökkentő tényleg csak placebohatással bírt. De! A placebohatás csak azokra hatott, akik szorgalmasan szedték akár a hatóanyagot, akár a hatóanyagmentes tablettákat. Még a placebohatás is csak a lelkiismereteseknek jár.

Ugyan mi magyarázza azt az ismételten megerősített eredményt, hogy a magasabb intelligenciájúak tovább élnek? Csakis az, hogy differenciáltabban gondolkodnak a világról és ezért sokkal több jó mikrodöntést hoznak életük során.

A mikrodöntések határozzák meg a munkában elért sikereket is. A „még elmegy” és a „jó” teljesítmény között sokszor csak apró erőfeszítésbeli különbségek vannak, de ezek hátterében mindig döntések állnak. Érdemes-e még egy utolsó ellenőrzést, egy utolsó simítást vagy korrekciót megtenni, vagy „jó lesz az úgy is”? Életünk percekből áll, s minden perc egy döntés arról, hogyan tovább. Apró döntésekkel felépíthetjük világunkat, de le is rombolhatjuk még azt is, ami most van.

A rossz döntés sokszor, adott pillanatban jónak tűnik, azért is csábító meghozni. Bármily furcsa, a jó döntés nem attól jó, hogy utólag beigazolódik a konkrét esetben, hogy megérte. Attól jó, hogy ismét megerősítettünk egy pozitív belső tulajdonságunkat: a szorgalmasságot, kedvességet, figyelmességet, környezettudatosságot vagy a segítőkészséget. Nem feltétlenül a külső történéseknek van értelme, hanem a belső fejlődésnek. Rengeteg értelmetlen, felesleges dolgot tanultunk és tettünk életünk során. Ezeknek sokszor egyetlen, önmagukon túlmutató értelme volt: megtanultuk a szorgalmat, az alázatot, a precizitást, a kitartást. Bevallom, én ezt látom minden komoly siker mögött.

Howard Friedman és Leslie Martin „Élethossz project” című könyvükben egy több évtizedes követéses vizsgálat alapján megállapítják: a leglelkiismeretesebbek élnek a legtovább. Mint írták: „a takarékos, kitartó, részletekre is figyelő és felelősen élő embereknek jutott a hosszú, tevékeny élet”. Vajon miért? A jó mikrodöntéseik miatt. Akik ezekkel a tulajdonságokkal bírnak, azok minden helyzetben megfontolják döntéseiket, rendszer van az életükben, a gondolkodásukban, előrelátók, megfontoltak, felelősséget éreznek minden tettükért, képesek állhatatosan dolgozni, megbecsülik a dolgokat, hálásak azért, amit kaptak a sorstól.

Tehát? Máris itt a következő perc: mostantól elkezdhetünk jó mikrodöntéseket hozni, és egy idő után azt vesszük majd észre, hogy jó irányba változik az életünk. Ha másért nem, hát, mert belül jobb emberré váltunk.

A teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!