Keresés
Close this search box.

Sikeres akarsz lenni? Ezeket a dolgokat ne tedd!

//

Kultúránk a „tegyél meg mindent, s ha ez kevés, tegyél még többet, próbáld még keményebben” jegyében programozott. A sikerhez gyakran nem többet kell tennünk, hanem arra koncentrálni: mit NE TEGYÜNK. Egy csaknem 2000 évvel ezelőtt élt ember – Marcus Aurelius, Róma császára – épp az önuralom, az önmérséklet kifinomult művészetét alkalmazva ért el egykor hatalmas sikereket.

Sikeres akarsz lenni?
Ezeket a dolgokat NE TEDD!

Marcus Aureliusnak uralkodóként (i.sz. 161–180) példa nélküli hozzáférése volt a birodalom összes kincséhez, de ő inkább a hatalmas kihívásokra koncentrált, melyeknek uralkodása során meg kellett felelnie.

Élete tele volt viszontagságokkal, olyan döntéseket kellett hoznia, melyek nyomása alatt a legtöbb ember összeroppant volna. Hogyan tudott mégis helytállni? „Csakis a filozófia segítségével” – mondta ő. Önuralommal és önmérséklettel – a kevesebbel többre jutott. Csaknem 2000 évvel ezelőtt írt naplóbejegyzései csodás módon fennmaradtak, melyeket az Elmélkedések című műben olvashatunk szerkesztett formában. Ebből ragadtunk ki néhány ide vonatkozó idézetet, rövid megjegyzésekkel kiegészítve:

1. Ne törődj azzal, mit gondolnak mások!
„Hatolj be az elméjükbe és meglátod ott a bírákat, akiktől annyira félsz, és hogy mennyire józanul ítélik meg saját magukat.”

Ha valaki nem kedvel téged, legyen úgy! 7,6 milliárd ember él a Földön, aki a barátod lehet. Törődj azzal, hogy minél jobbá válj, és az emberek követni fognak.

2. Ne akarj túl sokat csinálni!
„Ha a nyugalmat keresed, kevesebbet tegyél. Azt tedd, ami fontos. Kétszeres kielégülést hoz, ha kevesebbet teszel és jobban. Tedd fel magadnak mindig a kérdést: Tényleg szükséges ez?”

Kultúránkban többre becsüljük az aktivitást, mint a tétlenséget. De mi az ára ennek a tevékeny életmódnak? A csipcsup feladatok végrehajtása nem von-e el bennünket attól, hogy komolyan szembenézzünk a legnagyobb problémáinkkal, félelmeinkkel. Válasszunk ki egy igazán fontos dolgot, és csináljuk azt jól!

3. NE töltsd meg az agyadat ostobaságokkal!
„Elméd minőségét a gondolataid határozzák meg. Lelked a gondolataid színét ölti magára.”

Vajon mit tesz az agyaddal a napi hírekre való folytonos figyelés? Milyen maradandó hangulati hatást kelt a tévében látott hisztéria, a sok-sok negatív esemény? Töltsük meg inkább agyunkat a sztoikus mesterek bölcsességével, keressük az életben a jót. El fogunk ámulni, milyen gyorsan eltűnik a szorongás.

4. Ne ítélj elhamarkodottan!
„A nyugtalanság mindig belülről jön – saját észlelésünk terméke.”

Mint a legtöbb sztoikus, Marcus Aurelius is úgy vélte, az élet eseményei se nem rosszak, se nem jók. Csakis a mi észlelésünk ítél valamit rossznak vagy jónak. Elhatározhatjuk, hogy valami szörnyű, de dönthetünk úgy is, hogy az esetet egy lehetőségnek tekintjük, amiből tanulhatunk.

5. Ne sértődj meg!
„Ha úgy döntesz, nem árthatnak neked – nem is fogod úgy érezni, hogy ártottak.”

Órákat gyötrődhetünk önmagunkat mardosva azért, mert valaki ellenünk tett vagy mondott valami. Gyorsan elszáll a gondunk, ha képesek vagyunk eredményesen, előre vivő módon cselekedni.

6. Ne akarj mindent egymagad csinálni!
„Ne szégyellj segítséget kérni! Mint a falakat ostromló katonának, neked is küldetésed van. Ha megsérülsz, szükséged van egy bajtársra, aki a helyedre lép.”

Ha Róma császára volt olyan alázatos, hogy segítséget kérjen, te miért nem vagy rá képes? Ha segítséget kérsz, mások erősségével legyőzöd saját gyengeségedet. Együtt többre mentek.

7. Ne aggodalmaskodj a jövő miatt!
„Felejtsd el a jövőt. Amikor majd eljön, ugyanazokra a forrásokra és vezérlő elvekre fogsz tudni támaszkodni, mint eddig.”

Gyakran az ismeretlentől való félelem akadályozza meg, hogy lásd az utat magad előtt. Koncentrálj tehát arra, hogy meghatározod a végső célt, és azután csak lépésenként közelíts felé.

8. Ne máshol légy, hanem itt!
„Ajándékozd meg magad a jelen pillanattal!”

Tedd le a telefonodat, kapcsold ki, nézz fel! Legyél a hozzád közelállókkal. A családodnak azzal tudod a legtöbb adni, ha a teljes figyelmedet nekik szenteled.

9. Ne veszítsd el az ellenőrzést!
„Ne figyelj másra, csak a vezérlő elvre, és hogy minden körülmények között önmagad maradj!”

A nagyszerű dolgok a nyugodt elmében születnek, mely tiszta gondolatokhoz vezet, ezek pedig nagy döntéseket eredményeznek. Legyünk mindig testünk és szellemünk tudatában. Keressük az egyensúlyt, mint ahogy a csónak tőkesúlya stabilitást nyújt egy nagy szélviharban.

Forrás: Parker Nash: 16 Things Everybody Should Stop Doing In Order To Be Successful,. ford. Váradi Judit, a teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!