Keresés
Close this search box.

Ha a gyerek koronavírusos

//

A köztudatban elterjedt vélemény szerint a koronavírus gyerekeknél teljesen ártalmatlan, ám ez nem minden esetben igaz!

Ha a gyerek koronavírusos

A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Dr. Velkey György az InfoRádióban adott interjújában hangsúlyozta, hogy a gyerekek fokozott figyelmet és törődést igényelnek a járványhelyzetben. Úgy tudjuk, hogy gyermekeknél a koronavírus-betegségnek ritka a súlyos formája, de a fertőzés aktív fázisa után 3-4 héttel jelentkezhet az ún. sokszervi gyulladásos betegség (MIS-C), függetlenül attól, hogy a gyermeknek voltak-e egyáltalán tünetei, vagy sem. Ez egy kifejezetten súlyos, gyakran intenzív kezelést igénylő állapot, melynek a jele mindössze annyi, hogy a gyerek bágyadtabb, elesettebb, esetleg hűvösebbek a végtagjai. Ilyenkor fontos, hogy időben kórházba kerüljön.

Kialakulása ellen védekezni nem lehet, ha tünetmentesen zajlik le a koronavírus-betegség, akkor csak utólag tudjuk kimutatni, hogy ez volt a kiváltó ok.

Ha voltak is a gyereknek tünetei, azok elmúltak, s amikor már esetleg kezdünk fellélegezni, akkor is figyelmesnek kell lennünk, mert ha esetleg jönnek a tünetek, akkor gyorsan kell cselekednünk! A gyerekre általában jellemző, hogy hirtelen lesz nagyon rosszul, az időfaktornak nagy jelentősége van. Ugyanakkor a gyógyulás is hamarabb elérhető, mint felnőttek esetében, ha idejében megfelelő kezelést kapnak.

Prof. Dr. Szabó László, a Heim Pál Gyermekkórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa megerősíti, hogy a világon egyre több országból számoltak be erről az eddig ismeretlen szövődményről, mellyel már hazánkban is több tucat gyerek került kórházba, és 60%-uk intenzív ellátásra is.

Amennyiben azt látjuk tehát a gyereken, hogy érthetetlenül fáradékony, alszik, figyelmetlen, lázas, esetleg furcsa bőrkiütések jelentkeznek, akkor gyorsan orvoshoz kell menni. Enyhébb tünetek esetén kezdhetjük a háziorvosnál is, de markáns tünetek esetén menjünk rögtön a sürgősségi osztályra!

Gyerekek esetében a koronavírus-fertőzés akut szakaszában fontos teendőnk a megfelelő folyadékpótlás és szükség esetén a lázcsillapítás. Felnőttek esetében alkalmazott gyógyszereket nem adunk.

Forrás: InfoRádio online, hvg.hu, medicalonline.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!