Keresés
Close this search box.

„Túlélőkalauz” a tél végi pandémiás időszakra

//

Idén, a tavasz közeledtével nem csak a szokásos tél végi fáradtsággal és lehangoltsággal kell megküzdenünk, hiszen életünket immár egy éve meghatározza a bezárkózás és a folytonos védekezés. Ki kisebb, ki nagyobb veszteségekkel a háta mögött – a megszokott regenerálódási lehetőségek beszűkülése ellenére – igyekszik kitartani. Cikkemben ehhez a kitartáshoz szeretnék hozzájárulni néhány olyan, többnyire pszichológiai módszer ismertetésével, melyek erőforrásként szolgálhatnak addig is, amíg újra nyithatunk majd egymás és a világ felé.

„Túlélőkalauz”
a tél végi pandémiás időszakra

Első lépés ahhoz, hogy lelki egészségünket megőrizhessük szélsőséges körülmények között is az, hogy törekszünk az aktuális helyzet reális felmérésére. Ezt segíti, ha módunk van hiteles forrásból objektív információkat szerezni. Bár a naprakészség együtt járhat a helyzet feletti kontroll élményével, javasolt azonban csak egy, magunk által előre meghatározott időt a tájékozódásra fordítani, a hírek hosszas böngészése ugyanis kifejezetten szorongáskeltővé válhat.

Következő lépés, hogy térképezzük fel saját és környezetünk erőforrásait. Ha tudatosítjuk, hogy világszinten olyan nehezen átlátható, kiszámíthatatlan helyzettel állunk szemben, melynek kezelésében még csekélyek a tapasztalataink, érthetővé válik, hogy mind egyéni, mind közösségi szinten fokozottan érzékennyé váltunk, és emiatt erőteljesebb érzelmi reakciókat, hangulatromlást, aggodalmat, teljesítménycsökkenést tapasztalhatunk.

Normális tehát, ha ebben a helyzetben lehangoltságot, elszigeteltséget és frusztrációt élünk meg. Törekedjünk rá, hogy ezekkel az érzésekkel a szervezetünket támogató módon igyekezzünk megküzdeni!

Sokat segíthet érzelmi stabilizálásunkban, ha napjaink rendjében egyfajta rutint tartunk fenn, melyben helyet kap a rendszeres és egészséges táplálkozás, valamint a legalább heti háromszor végzett, legalább 30 perc időtartamú fizikai aktivitás. Mind a megfelelő táplálkozás, mind a rendszeres testmozgás szükségesek idegrendszerünk egészséges működéséhez, ám ezeken felül számos olyan – bizonyítottan hatékony – módszer van, melyek segíthetnek ellensúlyozni a fokozott érzelmi terhelést.

Enyhe depresszív hangulat esetén sok kutatás hatékonynak találta az orbáncfű fogyasztását tea, csepp vagy tinktúra formájában, de figyelembe kell venni, hogy fényérzékenységet okozhat.

Stresszoldásra, a szorongás csökkentésére igen hatékony gyógynövények a citromfű és a macskagyökér, melyek szintén teaként és egyéb készítmény részeként is alkalmazhatók. Idegrendszert támogató anyagok a B-vitaminok, melyek segítik a regenerációt; a D-vitamin, mely hatékony lehet a depresszió megelőzésében; az Omega-3 zsírsavak, melyek szerotoninszint-növekedést okoznak; valamint a magnézium, mely az idegsejtek közötti kommunikációt és a szerotonintermelődést is segíti.

Ne feledjük, napjaink és ez által életünk fókuszát gondolkodásunk megváltoztatásával is pozitívabbá tehetjük: pusztán a valóság pozitív elemeinek tudatosítása által. Nehéz időszakokban érdemes kipróbálni a „hálanapló” írását, melyben minden nap gyűjtjük az egészen apró pozitív élményeket is, majd esténként áttekintjük a leírtakat.

Segít, ha tudatosítjuk, hogy mik voltak az eddigi erőforrásaink, töltődési lehetőségeink, és vizsgáljuk meg, mi elérhető most ezekből. Próbáljunk az adott helyzethez alkalmazkodva feltöltő, örömszerző tevékenységeket találni. Törekedjünk új egyensúly megtalálására, hiszen a most gyakorolt rugalmas újratervezés képességét egész életünkben kamatoztathatjuk majd.

Illés Szilvia
klinikai szakpszichológus

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!