A Himalája 3000 méter feletti területein, ahol ritkább a levegő és gyérebb a növényzet, az ott legeltetett állatok természetes viselkedése, hogy lassabban, lomhábban mozognak. Ezzel szemben a tibeti pásztorok azt figyelték meg, hogy az itt legelő jakok (a tibetiek nagy testű háziállatai) az alacsonyabban fekvő, sűrűbb réteken és oxigéndúsabb levegőn legeltetett társaikhoz képest tele voltak energiával, virgoncabbak voltak és a szaporodási kedvük is magasabb volt. A pásztorok ezt a hatást a fű között növő és azzal együtt elfogyasztott furcsa, sárgásbarna képződménynek, a hernyógombának tulajdonították. A történet alapján talán nem meglepő, hogy a hernyógomba a hagyományos kínai gyógyászat egyik legértékesebb eszközévé vált. A legenda szerint egy időben kizárólag a kínai császárok használhatták fiatalságuk és nemzőképességük fenntartása, erőnlétük megőrzése érdekében.
A modern tudományos érdeklődés a stuttgarti Atlétikai Világbajnokság után kezdődött, az érmet nyert kínai atléták ugyanis azt nyilatkozták, hogy hernyógombát fogyasztottak a felkészülési idő alatt. Mára rengeteg tudományos tanulmány jelent meg, mely a hernyógomba emberekre és állatokra kifejtett hatásával foglalkozik, tovább növelve a gomba körüli figyelmet.
Napjainkban a szakirodalomban – a gomba speciális alkotóelemei, különösen a poliszacharidok vizsgálata révén, tudományos kutatási eredmények alapján – igen széleskörű eredményekről, s azok alkalmazási lehetőségeiről is olvashatunk, a gombaalkotókban dús kivonatok szerepe ezért felértékelődött.
Dr. Tóth Szilárd
a molekuláris orvostudományok doktora
Forrás és további információ az angol nyelvű szakirodalomból:
Egy ősi kínai gyógygomba tudományos újrafelfedezése:
Cordyceps sinensis, 1. rész. – J. Altern. Compl. Med.
4. évfolyam, 3. szám, 289-303 oldal
