A magyar szülők többsége egyéves kor felett már kevésbé ügyel a vitaminpótlásra, tízből hét kisgyermek bölcsődés korára túl kevés D-vitamint és vasat kap.
Nem lehet elég korán kezdeni! A vitaminpótlásra már a várandósság idején fontos figyelmet fordítani, hiszen ez alapvetően befolyásolja a magzati fejlődést, a kisgyermekkori növekedést, sőt a felnőttkori egészségi állapotot is.
Az epigenetika viszonylag új tudományág, mely azt vizsgálja, milyen egészségtani hatása lehet a szülőt és a gyermeket körülvevő környezeti tényezőknek. Kutatási eredmények azt mutatják, hogy ha a szülő dohányzik, helytelenül táplálkozik, elhízott, vagy túlzott stressz éri, az egyértelműen hat az utód egészségfejlődésére is. Azon férfiak fiai, akik már gyerekkorukban dohányoztak, 9 éves korukra szignifikánsan magasabb testtömeg-indexszel rendelkeztek, mint a vizsgálatban részt vevő többi fiúgyermek. A várandósság alatti tudatos táplálkozás csökkentheti ugyanakkor a gyermeknél a felnőttkori diabétesz, az elhízás és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.
Ennek ellenére egy korábban publikált hazai kutatás szerint 10-ből csak 4 kismama változtat az étrendjén, és csak kevesen ügyelnek a megnövekedett vitamin- és ásványianyag-igény pótlására. Pedig ilyenkor több vasra, kalciumra, folsavra, magnéziumra és B-vitaminokra van szükség, a D-vitamin és a vasbevitel pedig a baba születése után továbbra is nélkülözhetetlen.
A gyermek fejlődésben lévő immunrendszerének nagy megterhelést jelent tehát a közösségbe kerülés időszaka. Szervezetük számos idegen vírussal és baktériummal találkozik, melyek könnyedén okozhatnak megbetegedést. Emiatt a gyermekorvosi rendelőkben ősszel rendszerint megduplázódik a betegek száma. Az ilyenkor jellemző heveny betegségek általában gyors lefolyásúak, mégis mind a gyermekre, mind a szülőre nagy terhet rónak, hiszen megnehezítik a gyermeknek a beilleszkedés folyamatát, a szülőnek pedig a zavartalan munkába járást. Ráadásul a betegségek az újbóli fertőzések miatt rövid időn belül megismétlődhetnek.
Fontos, hogy a szülők tudatosan készüljenek erre az időszakra, és az életkornak megfelelő vitaminszükséglet fedezésével, a helyes kézmosásra való neveléssel, valamint a kiegyensúlyozott, vitamindús étrend biztosításával felkészítsék a gyermek szervezetét a várható megterhelésre.
Az érintett gyerekek leggyakrabban náthával, hörghuruttal, valamint hányással, hasmenéssel kerülnek az orvoshoz. Fontos, hogy mindig várjuk ki a teljes gyógyulást, mielőtt visszaengedjük őket a közösségbe, nehogy legyengült állapotban újra fertőződjenek!
Hazánkban a két leggyakoribb kisgyermekeket érintő hiánybetegség a vas- és a D-vitaminhiány, pedig mindkettő kulcsszerepet játszik az immunrendszer működésében. A hazai adatok alapján, minden 4. kisgyermek túl kevés vasat és D-vitamint kap. A szükséges mennyiséget részben változatos étrenddel is fedezhetjük, de fontos figyelnünk a külső pótlásra is. Ebben a vitaminkészítmények és a junior gyerekitalok is a segítségünkre lehetnek.
Az immunerősítést és a vitaminpótlást soha nem késő elkezdeni, ám érdemes rendszeressé tenni, amikor már közösségbe jár a gyermek. Ez segít ugyanis lerövidíteni és enyhíteni az esetleges betegségek lefolyását, illetve megelőzni a későbbi fertőzéseket.
Dr. Velkey György
Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Forrás: ParaMedica EgészségMagazin