Így is fokozható az immunaktivitás

//

A COVID-19 járvánnyal kapcsolatban 2 év alatt szerzett tapasztalatok alapján láthattuk, hogy a megbetegedési és halálozási kockázat az életkorral exponenciálisan nő. Ennek magyarázata nem a szokásos „öregedő, legyengült szervezet” séma, hiszen nem az életévek, hanem konkrétan az immunrendszer öregedése, hatékonyságának csökkenése jelenti a kulcsot.

Az immunrendszer gyengülése, a krónikus betegségek, az öregedés összefügg a mitokondriumok számának csökkenésével. Minden biológiai és biokémiai folyamat energiafüggő. Maga az immunrendszer isrendkívül energiaigényes.Ezért alakult ki az evolúció során az a mechanizmus, hogy fertőző betegség esetén, az élőlényeken fáradtság és passzivitás lesz úrrá, ugyanis ez által is csökken az elhasznált energia, ami átcsoportosítható az immunvédekezésre.

Sejtjeinkben mitokondriumok százai-ezrei termelik az energiát nyújtó vegyületet, az ATP-t (Adenozin Trifoszfát). Az ATP termeléséhez nélkülözhetetlen a NAD+ (Nicotinamide adenine dinucleotide), mely sok egyéb folyamatban is részt vesz. Az ATP aktiválódásához magnézium is szükséges, így ennek pótlása is elengedhetetlen. Az ATP szintjének csökkenése az öregedés egyik oka. Vizsgálatok szerint a szervezet NAD+ szintjét a nikotinamid ribozid és a rezveratrol kombinált adásával lehet növelni. Ez a hatás tovább erősíthető többek között antioxidánsok, apigenint tartalmazó gyógygombák és quercetin bevitelével is.

A NAD+-nak – melynek szintje 40-60 éves korra a fiatalkori szint 50%-ára csökken – döntő szerepe van tehát az immunműködések fenntartásában, szintje befolyásolja a fertőző betegségekkel szembeni védekezés hatékonyságát is.

A nyugati világot jellemző túltápláltság ismert következménye egy sor civilizációs betegség. Ezzel szemben a kalóriacsökkentett táplálkozás jelentősen megnöveli az élethosszt és javítja az általános egészségi állapotot. A mitokondriumok nézőpontjából a túltápláltság azt jelenti, hogy túl sok szabad gyök keletkezik, ami károsítja őket, s végül a sejtek pusztulásához vezet. Ezt lenne hivatott kivédeni a kalóriacsökkentett táplálkozás, ami csak akkor működik, ha a mitokondriumok hozzájutnak a működésükhöz szükséges mikro-tápanyagokhoz. Példaként, a vizsgálatok szerint szívelégtelenség esetén drámai javulás érhető el pusztán azzal, ha a sokféle mitokondriális mikrotápanyagból mindössze kettőt adtak a betegeknek: Q10 és acetil-l-karnitin. A kalóriacsökkentés tehát csak megfelelő mikro-tápanyagbevitel mellett eredményez élethossz-növekedést és jobb egészséget.

Egy kutatócsoport felvetette, hogy az öregedéslassító anyagok – így például a gyulladáscsökkentő hatású quercetin és melatonin – hatásosak lehetnek koronavírusos esetekben is (Sargiacomo és mtsi., 2020, Zhang és mtsi., 2020). A Sars-Cov-2 RNS típusú vírus, és az RNS vírusok esetében szintén hatásosnak találták az alfa-liponsavat, a glükozamint, a szelént, a béta-glukant és az N-acetil-ciszteint is (McCarty és DiNicolantonio, 2020). Fontos tudnunk, hogy a felsorolt mikro-tápanyagok hatásukat jórészt a mitokondriumokon keresztül fejtik ki.

A mitokondriumok működését – ezen keresztül az immunaktivitást – támogató mikro-tápanyagok tehát a teljesség igénye nélkül: A-vitamin, B-komplex, C- és D-vitamin, E-vitaminok (válasszuk a 8 komponensű fajtát), cink (rézzel 10:1 arányban szedve), szelén, Q10, elemi magnézium, melatonin (esténként), acetil-L-karnitin, kreatin, R-alfa-liponsav, taurin, PQQ (Pyrroloquinolin quinon), pterostilben (Rezveratrol rokona), cordyceps, ginzeng, quercetin, DHEA. A legfontosabbak vastagított betűvel kiemelve szerepelnek a listában. A kívánt cél eléréséhez szükséges dózist személyre szabottan szakember állapíthatja meg (a kutatási eredmények alapján a szakirodalomban szereplő átlagos értékek a forrásban megtalálhatók).

Összefoglalásként: a vizsgálatok szerint az immunaktivitás egyenes arányban áll a mitokondriumok számával, aktivitásával és a NAD+ szintjével. Az immunrendszer serkentése a NAD+ szint növelésén túl a mitokondriumok működését támogató mikro-tápanyagok biztosításával fokozható.

Mindez nem teszi fölöslegessé az egyéb védekező eljárásokat, és – mások érdekében is –, továbbra is tartsuk be az egészségügyi előírásokat!

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
A teljes cikk és a szakirodalom a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!