A stresszevés

//

Sokan azonnal ennivaló után nyúlnak, ha szomorúak, ha haragosak vagy ha nem tudják kezelni a rájuk zúduló stresszt. Szerencsére van kiút a stresszevésből, ám ehhez nem az evési szokásokon, hanem a stresszkezelés mikéntjén kell változtatni.

Honnan tudhatjuk, hogy stresszevők vagyunk?

Az első lépés a megoldás felé vezető úton, hogy azonosítjuk és elfogadjuk magunkban, hogy stresszevők vagyunk. Ehhez az szükséges, hogy megfigyeljük, mikor és miért nyúlunk az étel után. Érdemes tehát monitorozni magunkat és feltenni néhány kérdést.

λ Akkor eszem, ha valami erősen hat rám, ha erős érzelmeim keletkeznek?

λ Gyakran valódi éhségérzet nélkül, rendszertelenül kezdek enni?

λ Ha stresszhelyzetben vagyok, jellemző, hogy „jutalmazó” vagy „megnyugtató” ételeket kívánok, vagyis cukorban, szénhidrátban gazdag élelmiszert?

λ Előfordul, hogy csak rövid ideig érzem magam jobban, ha csillapítottam a rám törő éhséget?

λ Előfordul, hogy a „falások” után szégyellem magam, bűntudatot érzek?

λ Problémásnak tartom az étkezési szokásaimat és a testsúlyomat?

Ha a kérdések nagy részére „igen” a válasz, könnyen lehet, hogy valóban stresszevés áll a háttérben, aminek létezik egy bizonyos biológiai alapja is. Amikor ugyanis stresszhelyzetben vagyunk, kortizol hormon szabadul fel a szervezetünkben, aminek hatására megéhezhetünk. Ugyanakkor a probléma megoldása nem az, hogy bekapunk egy nyugtatót, ha stresszesek vagyunk, tartós megoldást csak az hozhat, ha mélyebben, a gyökereinél kezeljük a problémát.

Meg is tanítjuk magunkat a túlevésre

Muszáj annyit enni? – teszi fel a kérdést könyvében David A. Kessler, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet (FDA) volt elnöke. A szakember szerint annak, hogy nem bírunk gátat szabni az étvágyunknak, és sokszor szenvedéllyé válik az evés, számos oka lehet.

Az egyik az ételben lévő olyan anyagok, amelyek elősegítik egyfajta függőség kialakulását. A különlegesen ízletes ételek csábítása ugyanis megváltoztatja az agy működését, arra kondicionál, hogy folyamatosan keressük az ingert. A cukor, a zsír és a só kombinációja idővel a tudatos ellenállásra való képességet is legyőzheti, és kialakul az ún. kondícionált hiperevés.

Ennek a viselkedésnek azonban lelki alapjai is vannak, hiszen sokaknál a stressz, az erősnek megélt érzelmek (szomorúság, harag, kilátástalanság érzése) fokozzák az evésre való késztetést. Vagyis a stressz-evés egyfajta öngyógyításként is működik, de ez nyilvánvalóan nem jó megoldás.

A stresszkezelés tanulható

A stresszevésnél fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: egyfajta szokássá vált, hogy stressz esetén enni kezdünk. Idővel, ahogy az idegpályák összekötik a hangulatváltozást az evés élményével, az asszociáció még erősebbé válik. Ezt az ördögi kört kell megtörnünk elsősorban azzal, hogy olyan jól használható technikákat tanulunk, amelyek stresszhelyzetekben gyorsan bevethetők.

Azonosítanunk kell a mindennapokban jelentkező stresszfaktorokat, azok hatásait és mindennapi rutin cselekvéseinket is. Az önismeret fejlesztése, a józan ész és a rendszerezés hármasára épülő módszerrel segíthetünk a mindennapi feladatok, vágyak között rendet és harmóniát teremteni, kezelni a stresszt. Ennek tulajdonképpen csak „pozitív mellékhatása” a stressz-evésnek, mint működési módnak a lecserélése egy hatékonyabb megküzdési stratégiára.

Dr. Révay Edit
szociológus, tanszékvezető, főiskolai docens
Életmód Orvosi Központ

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!