Keresés
Close this search box.

Alternatív módszerek ízületi panaszokra

//

Fiatalon is előfordul, középkorúaknál gyakoribb, 60 felett viszont már minden második ember szenved valamilyen ízületi probléma miatt. Mivel gyógyszerekkel az elváltozások jó része legfeljebb csak tünetmentessé tehető, érdemes megismernünk és alkalmaznunk néhány kiegészítő, alternatív módszert is.

A köznyelvben sokféle ízületi- és izomelváltozást – így a kopásos, degeneratív elváltozásokat, a mozgást megnehezítő és fájdalmassá tevő ízületi gyulladásokat, gerincbetegségeket, a köszvényt és a csontritkulást is reuma gyűjtőszóval illetjük. Valódi reumának azonban azt a krónikus ízületi gyulladást tekintjük, melynek során fertőzés, góchatás, esetleg autoimmun történés miatt az ízfelszíneket borító szövetek ellen termelődik ellenanyag. A kórfolyamat kialakulásában vélhetően a psziché, az életmód, a táplálkozás és a stressz is komoly szerepet játszanak.

Kezelési lehetőségek

Előrehaladott esetekben a súlyosabb, deformitással is járó állapotot már gyógyszeresen sem lehet helyreállítani. Ilyenkor is érdemes azonban kipróbálni az alábbi módszereket, hiszen a folyamat előrehaladásának üteme és súlyossága mérsékelhető. A biológiai módszerektől azonban csak több hónapon keresztül tartó alkalmazás után várható eredmény, ezért ne adja fel, ha néhány hét alatt nem tapasztal jelentős változást!

Táplálkozás

Mivel a gyulladásos tünetek fenntartásában az arachidonsav nevű zsírsavból keletkező anyagok is szerepet játszanak, javasolt a húsbevitel csökkentése. A legtöbb arachidonsavat tartalmazó élelmiszerek: sertészsír, sertésmáj, kenőmájas, tojásfehérje, sertéscomb, baromfihús, marhahús, borjúhús, camamber sajt, tehéntej. Feltétlenül ajánlott tehát a húsok és az állati fehérjék fogyasztásának korlátozása.

A kalciumot elsősorban savanyított tejtermékekből (joghurt, kefir, túró, sovány sajtok) és egyéb természetes forrásokból (mák, olajos magvak, kovaföld, tojáshéjpor) célszerű fedezni.

Hús helyett hetente akár 2-3-szor is ajánlott a hal fogyasztása. A halolajban ugyanis rengeteg omega-3-zsírsav található, ami védi a sejteket a károsító szabad gyököktől, és a sejtmembrán szétesésekor keletkező gyulladáskeltő prosztaglandin felszabadulásától. Rengeteg omega-3-zsírsav található még a len-, búzacsíra- és repceolajban. Gyulladáscsökkentő hatású az olajos magvakban található linolsav is.

Kezdjük a diétát tisztítókúrával. Önállóan – orvosi felügyelet nélkül – legfeljebb csak egy-két napot böjtöljön! Alacsonyabb testsúly esetén tartson legfeljebb heti egy rizs-ananász napot (párolt barna rizszsel és friss ananásszal), vagy krumplinapot (héjában főtt burgonyával és friss vegyes zöldségsalátával). Törekedjen a bőséges folyadékfogyasztásra: legalább 2,5-3 liter gyógyteát, ásványvizet igyon meg!

A tisztítókúra után javasolt áttérni egy személyre szabott reformtáplálkozásra:

  • Minden nap egyen bőségesen rostokban gazdag zöldségeket, salátákat, gyümölcsöket – lehetőleg az étkezések előtt vagy között, éhgyomorra!
  • Válassza a teljesőrlésű lisztből készült pékárukat, hagyja ki a főzelékekből, levesekből a rántást, habarást, inkább botmixerrel sűrítsen!
  • Fogyasszon változatos, hidegen sajtolt növényi olajokat!
  • Bánjon mértékkel az édesítéssel, mert nemcsak hizlal, de rontja is a vitaminok sejtekbe történő felvételét!
  • Édes üdítők helyett igyon tiszta vizet, gyógyteákat,higított zöldségleveket!
  • Az ételt inkább csak párolja!
  • Ne fogyasszon konzerveket, tartósítószert, mesterséges színezéket tartalmazó élelmiszert!

Vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok

Legfontosabbak a sejtvédő, a gyulladáskeltő prosztaglandinok képződését gátló vitaminok és nyomelemek: A-, C–, E-vitamin, cink és szelén. Az E-vitamin és a szelén nagyobb adagja ciklusosan, szünetek közbeiktatásával nélkülözhetetlen része a kezelésnek.

Fizioterápia

Fürdők – Nagyon jó fájdalom- és gyulladáscsökkentő a holttengeri sós fürdő, melyet vérbőséget fokozó illóolajos fürdőkkel (menta, eukaliptusz, rozmaring) váltogathatunk. A gyógyvizek közül a kénes és izotópos vizek a leghatásosabbak.

Pakolások – Az iszap huminsav tartalmának köszönheti gyulladáscsökkentő hatását.

Az agyag segít megszüntetni a duzzanatot, gyorsítja az ízületi folyadék felszívódását, enyhíti a fájdalmat.

A mézes káposztalevél pakoláshoz előzetesen sodorgassuk össze a káposztalevelet, majd mézzel bekenve kössük fel éjszakára a fájós ízületre.

Vörös, gyulladt ízületre, rövid időre jeges borogatást is tehetünk, de ne hagyjuk túl sokáig rajta, mert túlzottan lehűtheti a szöveteket!

Dunsztkötést is készíthetünkgyógynövények – fűzfakéreg, nyírfa, árnika, csalán, körömvirágkeverékének forrázatából vagy a belőlük készült kivonatot tartalmazó krémekkel.

Jófájdalomcsillapítók a méh- és kígyóméreg kivonatok, a hangyasav és a kapszaicin (csípős paprikából) tartalmú szerek is.

Vízkúra – A hideg-meleg váltófürdők a vér- és nyirokkeringés aktiválásával segítik a gyulladásos tünetek enyhítését. A szauna és a gőzfürdő a bőrön keresztül segíti a gyulladást kiváltó, fájdalmat előidéző anyagok kiválasztását. A meleg egyébként segít a fájdalmas izomgörcs oldásában is.

Masszázs – Az akut gyulladásos időszakban legfeljebb csak nyirokmasszázs vagy reflexmasszázs ajánlott. Krónikus szakban, kopásos ízületi elváltozásoknál például, jótékony hatású a teljes testmasszázs, mely javítja az ízületek és izmok vérkeringését.

Mozgásterápia – Legalkalmasabb az egyénre szabott gyógytorna, de kitűnő a jóga, a tánc, a séta, a biciklizés és az ízületeket tehermentesítő víz alatti torna is.

Gyógynövények

Fogyasszunk tea formájában is gyógynövényeket kúraszerűen, 4-6 hét után szünetet tartva! Ajánlom ehhez az immunerősítő és gyulladáscsökkentőkamilla, körömvirág, cickafark, orbáncfű, izlandi zuzmó, legyezőfű, bíbor kasvirág; a vértisztító csalán, zsurló, hibiszkusz, gyermekláncfű, iglicgyökér, petrezselyemgyökér; illetve a fájdalomcsillapító fűzfakéreg, nyírfakéreg, nyárfa, füzény gyógynövényeket. Az afrikai ördögkaromés a dél-amerikai macskakarom is kitűnő fájdalom- és gyulladáscsillapító hatású.

Kiropraktika

Sokat segít a kopásos ízületi betegségek enyhítésében, megszünteti a kényszertartásból adódó fájdalmas ízületi blokkokat.

Relaxáció

Mivel a reumás ízületi gyulladás pszichoszomatikus betegség, a fájdalom és a kialakuló deformitások komoly kedélyállapotromlást is előidéznek. A betegség hatásosabban kezelhető relaxációval, mely segíti az izmok ellazulását is.

Dr. Balaicza Erika
belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, vitamininfúziók, immunerősítés, allergiák, intoleranciák, emésztési zavarok… kezelése
Tel.: 06/20-588-28-10
www.balaicza.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!