Keresés
Close this search box.

Kezeletlen stressz az alvászavar és rossz kedély hátterében

//

A tartós, kezeletlen stressz az egyik legkomolyabb rizikófaktora a kimerültségnek és az emiatt kialakuló betegségeknek. Vegyük észre már az első jeleket: gyakori fejfájás, migrén, izomgörcsök, visszatérő rossz hangulat, illetve a motiváció hiánya! Kérjük időben segítséget!

A legtöbbek életében folyamatosan jelenlévő, mindennapi stressz helyes kezelésében mentálhigiénés szakemberek is segíthetnek. Fontos mielőbb megtalálnunk a számunkra leginkább megfelelő stresszoldó módszert – legyen az jóga, légzőgyakorlat, meditáció, csoportos edzés, kirándulás a természetben vagy bármilyen hobbi –, melynek segítségével másképp tudunk az életünk kihívásaira tekinteni. Ezzel egyben jelentős lépést tehetünk a krónikus fáradtság leküzdésére is.

Nem ritka, hogy valaki heteken, hónapokon keresztül nem tud megfelelően aludni – nehezen alszik el, sokszor felébred –, és számára már az is komoly stresszfaktort jelent, előre szorong attól, hogy képtelen lesz elaludni.

A jó alváshoz jó rutinokat érdemes bevezetni. Melyek ezek?

▶ Ne együnk túl későn, vacsorázzunk lefekvés előtt legalább 2-3 órával!

Este már ne fogyasszunk kávét, erős teát, energiaitalt, élénkítő hatású ételeket, étcsokoládét, kakaót!

▶ Este már alkoholt se igyunk, mert – az általános hiedelemmel ellentétben – nem jó altató: hirtelen lazító, nyugtató hatása hamar megszűnik, utána már kedvezőtlenül befolyásolja az alvás fázisait, az idegrendszer működését.

▶ A dohányzás is erős stimuláló hatású, megnehezítheti az elalvást.

▶ Kapcsoljuk le a tévét, lefekvés előtt inkább olvassunk vagy relaxáljunk, de ne az ágyban!

▶ Csak akkor feküdjünk be az ágyba, ha már úgy érezzük, olyan fáradtak vagyunk, hogy el is tudunk aludni!

▶ Feküdjünk lehetőleg jó minőségű matracon és párnán!

Sötétítsük el teljesen a hálószobát, a világító számlapú órák megzavarhatják a nyugodt alvást!

▶ Zárjuk ki a zajokat, minél teljesebb a csend, annál nagyobb az esély a pihentető alvásra!

Dr. Vida Zsuzsanna
neurológus, szomnológus főorvos
joalvaskozpont.hu

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!