A stressz-szindróma elsősorban a nőket érintő jelenség. Ők azok, akik természetükből adódóan hajlamosabbak többet rágódni egy-egy problémán, miközben az anya, feleség, főnök vagy beosztott szerepekben való tökéletes helytállásra törekednek.
Valóban akadhatnak életünk számos területén krónikus, megoldhatatlannak tűnő problémák, például munkahelyi konfliktusok, családi gondok vagy pénzügyi nehézségek. Ezekre legtöbben feszültséggel reagálnak, ami hosszabb távon állandósulhat, krónikussá válhat.
Az így kialakulóstressz-szindróma legjellemzőbb tünetei a következők:nyak-, illetve fejfájás, szívdobogásérzés, izzadékonyság, álmatlanság, a koncentrálóképesség csökkenése, gyengeség, gombócérzés a torokban, szájszáradás, de előfordulnak visszatérő emésztőrendszeri, ízületi-mozgásszervi, illetve haj- és bőrpanaszok, sőt még az aranyér is összefügghet a helytelen táplálkozás mellett a stresszállapottal is.
Fenti panaszokkal a betegek először háziorvosukhoz fordulnak, aki aztán kezeli a tüneteket, vizsgálatok, szakorvosi kontrollok követik egymást.
Egyik orvostól a másikhoz küldik a beteget, és ez nem egyszerűen a szervezettség hiánya. Az orvostudományban lezajlott specializálódás eredményeképpen ma már nem a beteget vizsgálják, hanem egyes szerveit. A helyzet azonban még ennél is rosszabb: a medikusok oktatásában évtizedekig tabutémának számított a lélek, a psziché, ezért a betegeknek meg kellett elégedniük az idegesség, a neurózis diagnózisával, és mellé – jó esetben – nyugtatóval, ami távol áll az oki terápiától.
A szervezet egyensúlyát veszélyeztető külső és belső tényezők – a stresszorok – azonnali hatást gyakorolnak az idegrendszerre, mely általában a következő tünetekben nyilvánul meg: pupillatágulat, csökkenő nyálelválasztás, átmeneti szájszárazság, szívdobogás, szaporább légzés, csökkenő gyomor- és bélmozgás, a húgyhólyag elernyedése.
A folyamatosan fennálló stressz és annak fel nem dolgozása előbb-utóbb megbosszulja magát, és a szervezet jelez. Az állandó nyugtalanság, a látszólag ok nélküli idegesség alvászavart okoz. A stressz és az alvászavar együtt a hormonháztartás felborulásához vezet.
Franz Alexander, aki a pszichoszomatikus orvoslás megalapítójaként tett szert világhírnévre, hét klasszikus pszichoszomatikus betegséget sorol fel:
- peptikus fekély, gyomor-nyombélfekély (gyulladásos elváltozások a bélben);
- colitis ulcerosa, IBS, Crohn-betegség (idült, fekélyes vastagbélgyulladás);
- magas vérnyomás;
- neurodermatitisz (krónikus, erős viszketéssel járó bőrbetegség);
- asthma bronchiale (krónikus légúti gyulladás);
- rheumatoid arthritis (ízületi gyulladás);
- tirotoxikózis (pajzsmirigytúltengés).
Fentieken kívül ma már a betegségek lényegesen szélesebb körét soroljuk a pszichoszomatikus kórképek közé. Az elmúlt évtized egyik nagy jelentőségű biológiai felismerése volt, hogy a pszicho-neuro-endokrin- és immunrendszer nemcsak kölcsönhatásban van egymással, hanem közös biokémiai jeleket használ. Ennek a közös „nyelvnek” a megfejtése a molekuláris biológia és genetika újabb eredményeinek segítségével vált lehetségessé.
A beteg részletes kikérdezése során meg kell tudnunk, hogy esetleg milyen örökletes és egyéb betegsége van. Maga a vizsgálat, a kérdezés, beszélgetés és kezelés egyben stresszoldó is kell, hogy legyen. Az emberi szó ugyanis a legtöbbet árthat, de használhat is!
Az első pillanattól kezdve az orvosnak nemcsak néznie, de látnia is kell, nemcsak hallania kell a beteg válaszait, de meg is kell értenie azok jelentését, üzenetét.
Nem lehet azt mondani valakinek, hogy a betegsége kizárólag testi vagy pszichés jellegű. A testi betegségben szenvedőknek ugyanis általában pszichés tünetei is vannak. Nagyon fontos, hogy megértsük az összefüggéseket a beteg tünetei között. Nem a laboratóriumi leletekkel kezdődik a kivizsgálás, hanem a beteggel!
Az angol kifejezés szerint „mi betegek vagyunk, nem laboratóriumi értékek” (we are patients not lab values!). Ezt jó lenne orvosnak és betegnek egyaránt megszívlelnie.
Tekintsük most át, hogy milyen stresszkezelési módszereket alkalmazhatunk a pszichoszomatikus betegségek megelőzésére:
1. Ismerjük fel a változtatás szükségességét!
- El tudjuk-e távolítani a stresszort? El lehet kerülni?
- Tudjuk-e csökkenteni a stresszor behatásának idejét és erősségét?
- Tudunk-e új célt kitűzni?
2. Csökkentsük a stresszre adott emocionális reakció intenzitását!
- Nem reagálunk-e túlzottan?
- Tekintsünk úgy a stresszre, mint megoldandó helyzetre, és nem olyanra, amely le akar győzni! Ne kérdezzük folyton: mi lett volna, ha…?!
3. Tanuljuk meg és gyakoroljuk a stresszre adott fizikai és érzelmi reakció mérséklését!
- Mély lélegzés, izomlazítás;
- zeneterápia;
- végső esetben gyógyszerek, feszültségoldók.
4. Erősítsük testünk fizikai állapotát, edzettségét!
- Testedzés: kerékpár, úszás, kocogás, séta;
- dohányzás elhagyása;
- tudatos táplálkozás, elegendő folyadék fogyasztása;
- több, jobb, rendszeres alvás.
5. Törekedjünk érzelmi állapotunk stabilitására!
- Társasági kapcsolatok kiépítése, fejlesztése;
- reális célok kitűzése;
- ÖNISMERET;
- kerüljük a frusztrációt!
Prof. Dr. Balázs Csaba
endokrinológus, immunológus főorvos
endokrinkozpont.hu
