Keresés
Close this search box.

Melyik győz: a kórokozó vagy az immunrendszer?

//

A legtöbb kórokozó cseppfertőzéssel, azaz a belélegzett levegő útján jut be szervezetünkbe. Megbetegszünk-e vagy sem? Mindez immunrendszerünk hatékonyságán múlik. Az első védelmi vonalat manduláink képezik. Panaszok esetén a kezelést ne a mandulák gyors eltávolításával kezdjük! Erősítsük inkább védekezőrendszerünket!

A mandulagyulladás hátterében általában baktérium eredetű fertőzés áll, mely gyermekek esetében igen gyakori. Tünete többek között az étványtalanság és a torokfájás, mely gyakran kisugárzik a fülbe is. Jellemző a láz, a rossz közérzet, a fejfájás, sőt esetenként a hányás is. Ilyenkor az antibiotikus kezelés egyik célja a szövődmények elkerülése.

Tüszős mandulagyulladásnál antibiotikus kezelés mellett is jelentkezhet láz 5-7 napig. A különböző helyi fájdalomcsillapítókat tartalmazó tabletták szopogatása, langyos folyadék, ágynyugalom enyhítheti a panaszokat. A mandulák – főleg kisgyermekeknél – nagyon lényegesek az immunrendszer számára. Olyan védőanyagokat termelnek, melyek felveszik a harcot a kórokozókkal szemben. A harc közben azonban a mandulák is begyulladhatnak. Ha a fertőzések nagy gyakorisággal követik egymást, előfordulhat hogy krónikus mandulagyulladás alakul ki. Ám a mandulákat csak azért, mert megduzzadtak, még nem kell eltávolítani.

Természetes gyógymódok

A torok- és mandulagyulladások kezelésében egyaránt fontos a folyadékpótlás. A mézzel ízesített gyógyteák fogyasztásával a köhögést és a gyulladást is csillapíthatjuk.

Kamilla – a legismertebb gyulladáscsökkentő gyógynövényünk.

Hársfa – kiváló köhögéscsillapító, slejmoldó és nyugtató hatású.

Kakukkfű – a teája frissítő hatású, a köhögés és torokfájás csillapítására kitűnő gyógyír.

Zsálya – főzete fertőtlenítő, baktériumölő és gyulladásgátló hatású, szájnyálkahártya gyulladások kezelésére is kiváló.

Hagymatea – 1,5 liter vízbe 2 nagy fej hagyma megmosott külső, vörös leveleit tesszük. 3 percig főzzük, majd szűrve, mézzel isszuk. Köptetőként is alkalmazhatjuk, ha egy fej hagymát egy liter vízben megfőzünk, majd mézzel ízesítjük.

Dr. Csányi Márta
fül-orr-gégész szakorvos

Facebook
WhatsApp
Email

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!

Iratkozzon fel a ParaMedica hírlevelére!